* Condcordia végülis csak elérkezett ide.Amikor az ajtóhoz ért azt zárva találta, majd megpillantotta a félig kilógó kövét és körbepillantott. *
~ És most mégis mit is kéne csinálnom? ~
* Kérdezte magától és újra körbenézett, hátha van a környéken valaki de senki.Az ideút sem volt egyszerű, de mostmár kezd kissé besokalni.Szeretne lepihenni, de egyenlőre nem úgy tűnik, hogy ezt megteheti.Azért bízik benne, hogy csak össze jön. *

*Boy megpillantja a lányt és köszön neki.* -Szia én Hell Boy vagyok, most érkeztem. *Majd odasétál egy asztalhoz lányal és helyet foglal. Meglepődik hogy hogy került hirtelen oda a sok étel de nem törődik vele hozzálát enni mert nagyon éhes.*

*Kiara felpattan, rámosolyog a szellemre, megköszöni az átirányítást, és már be is lép a kapun. Az előcsarnokba érkezve lehuppan a földre.*

*Kiara félénk mosollyal és ruganyos léptekkel száll az udvaron. Hosszú fehér sálja utána lobog. Két hatalmas bőröndjét leteszi a földre a kapu előtt, és gondolkozik.* ~Én már be vagyok osztva, Allidonos vagyok, tehát már csak egy háló kell. Megvárom míg jön valaki.~ *Leült az egyik bőröndre, és körbenézett az előtérben.* ~Úgy érzem, itt meg fogom találni a helyem. Apa azt mondta, talán még egy állatot is tarthatok. Kíváncsi vagyok, órán szó lesz e a vámpírokról. És persze arra is, hogy igaz-e a pletyka: itt van egy tanár aki vámpír. Remélem igen! Szeretném megismerni. ~ *Álmodozva ült a bőröndön, és várta, hogy valaki rátaláljon.*

*egy szőkehajú, feketeruhás lány lép be az épületbe. Az épület csodálatába merül, miközben leteszi utazóládáját. szőke haja egyenesenomlik vállára. már nagyon izgul, vajon melyik szakra osztják be, de ugyanakkor fél is. fél attól, milyenek a tanárok, és hogy tud majd beilleszkedni társai közé. gondolataiba merülve észre sem veszi hogy a falnak dőlve lecsúszik a földre, és a földön ülve nézi tovább a plafont, a falakat, az ajtókat. csak vár... hiszen hosszú utat tett meg, otthagyva családját, régi barátait, csakhogy boszorkány lehessne. de ez volt élete nagy álma, így megérte lemondani a normális életről...*

*Egy nő jelenik meg a semmiből. Szinte már földöntúlian szép, pedig ember, egyszerű ember... Fehér ruhát visel, arca pedig egyszerre kedves és szigorú, mégis mosoly játszik rajta mikor az érkezetthez fordul.* - Üdvözöllek a Nezabarban! *Mondja ünnepélyesen, majd int a kezével, mire két szék jelenik meg, és egy asztal, rajta egy kancsóval és süteményekkel.* - Önts magadnak italt - egyelőre víz van benne, de szólj, ha mást kérsz. Nyugodtan vegyél a süteményből is. Gondolom, kifáradtál, hosszú lehetett az út... Honnan érkeztél? *Kérdezi kedvesen, miközben leül, és önt magának a kancsóból, meg hogyha kér, akkor az új diáknak is.*

*Igaz még nem osztották be sehova, de már alig várja hogy elkezdődjön a tanulás. Reméli sok barátra tesz szert.*

*A lány belápett a szobába, kicsomagolt és lepihent, a hosszú út után.*

*-Köszönöm, de mere van a vendég szoba Még új vagyok és az unokanővérem nem mondott semmit, sem hogy mi hol van.*