Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Üdvözöllek a Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában!
Ha Vendég vagy, és még nem tagja az oldalnak, akkor a főoldalon (www.nezabar.hu) felvételizhetsz (Felvételi -> Felvételi teszt).
Ha már tagja vagy az oldalnak, akkor lépj be. Smile

Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak
 
Főoldal linkHomeHírekTanításSúgóGalériaÚjságDreamlands - Az álmok földjénRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Románia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Csüt. Jún. 17, 2010 10:10 am

*Máté, csak ült a szobájában, és rettentően unatkozott. Már maga sem tudja mióta volt ott, így kezdett kicsit frusztrált lenni. Nagyot sóhajt, leül a földre, és a kezébe temeti az arcát. Előző napi bandaháború sem sikerült valami jól. Győztek is, meg nem is. Sok volt a veszteségük. Elég sok ember került intenzívre, így nem tekinthette magát győztesnek. Még Máté anyja is itthon parancsolgat neki, amibe majd beleőrült. Körülötte, az összecsomagolt poggyászok hevernek. Ki sem nyitotta őket, amióta ideérkezett. Kinéz az ablakon, és kinyitja. Nincs olyan magasan. Leereszkedik, és már indulhat is vissza az iskolába. lehet hogy ott se ismer sokkal több embert mint erdélyben, de még lehet esélye rá, hogy barátokat szerezzen. Megropogtatja a nyakát, rendezetlen haját, lófarokba fonja. Látszik rajta, hogy ideges. Ez kikezdte a személyiségét, meg a kinézetét is. Felemeli az egyik csomagját, és ledobja. Utána jön a másik is, és így tovább. Nagyokat puffannak a földön. Ezután Máté áll ki az ereszre, és lepillant. Azért átgondolja, hogy nem-e törik ki egy két bordája, vagy esetleg a lába, ha leérkezik. Éppen ugrani készül, mire a szobája ajtaja nyílik. Az anyja lép be, majd elmosolyodik.* -Már megint szökni akarsz Máté? Nem azt parancsoltam, hogy itt maradsz? *A fiú kicsit megremeg, elkapja a szédülés, majd ránéz.* -Nekem...mennem kell. Én is nagy varázslóvá fogok válni. *Az anyja felkacagott.* -És ha nem? Ahogy ismerlek, úgy sem. Te még segítség nélkül, a nyakkendődet sem tudod megkötni. *Ekkor ismét nevetni kezdett.* -Egy szép álom, ne vezéreljen téged! Ugye tudod, hogy a kinti világ, többször arcon csap téged? *Ekkor nagyot sóhajtott a nő, és ismét a szigorú, parancsoló tekintettel Mátéra nézett.* -Itt maradsz. Többé nem fogsz elszökni! De ha mégis...*Ekkor nagyot csettintett a nyelvével, és ismét vigyorogni kezdett.* -Akkor...majd egyszer levadászlak. menekülhetsz, a te kis..."Hordádhoz"! Azt hiszed nem tudok róla? Jaj! Fiam! Én annyi mindenről tudok, amiről te nem. Abban az iskolában oktatnak tiszteletre? Mert ahogy látom, te még azt sem tanultad meg. Ha most elmész, egy idő után megkereslek. Lehet hogy nem most...lehet hogy nem holnap. Esdekelni fogsz a lábam előtt, hogy ne bántsalak. *Máté ekkor felszisszent.* -Akkor egyáltalán miért vagyok én neked? Minek hagytál életben születésem után? *Ekkor Máté remegni kezd. Rettentően fél.* -Tudod mit? Menj csak! Siess! Fuss vissza az iskolába! Hátha többet fognak neked tanítani, mint amit én tanítottam volna. Vajon ott meg fognak tudni védeni? Hiányozni fogok neked. Tudom én! Nemsokára ismét hazajössz. De akkor ne várj szeretetet tőlem! Én szívesen várlak téged haza, hogy kitöltsem rajtad a dühömet. Rá fogsz jönni, hogy itthon sokkal jobb.*Ekkor a nő, nevetve távozott a szobából* -Ne feledd! Könyörögni fogsz nekem! Esdekelni a lábam előtt! *Ekkor már nem hallotta a hangját. Vajon visszajöhet még? Le fog csillapodni valaha? Máté nagyot sóhajtott. Sosem fog lecsillapodni. De úgy lesz, ahogy ő mondja. Az a nő, egy hatalmas boszorkány. Többször is átgondolta a fiú, hogy nem-e nála maradjon, de mégsem. Nezabarban nem kínozzák a diákokat, mint ő. Lehet hogy rengeteg mindent tudott, talán még többet is, amit el tudott volna képzelni, de mégiscsak, egy szelídebb környezetben akart tanyázni Máté. Le fogja vadászni egyszer...ahogy mondta. A legváratlanabb pillanatban. Nem várja azt a napot, hisz tudja, hogy úgyis alul maradna. A vonaton ülve, ismét végiggondolta a lehetőségeket. Igaza lehet, hisz majd valamikor ismét hazamegy. Mit akarhat neki tanítani? Ezzel nem tanul semmit Máté.
Nemsokkal később, már meg is érkezett a vonat. A fiú, egy követ rugdosva sétál be Nezabar kapuin, felsiet a hálójába. Még a napszemüvegét sincs kedve felvenni. Minek játtsza a kemény fiút, mikor tudja, hogy nem az? Félredobja a szemüveget, elfekszik az ágyon, majd félelmekkel tele, elalszik.*
Vissza az elejére Go down
Sarah Wood
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 258
Kaszt:

Pozició
Titulus: Harmadik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 8:29 pm

//Bocs, hogy így eltűntem, de áramszünet lett Sad de nagyon tetszett amíg itt voltam//
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:57 pm

*A lángokat valóban elfelejti, de végülis átér, bár enyhén megpörkölődik. Felszisszen, de nem esik pánikba, hiszen valamennyire mégis számított rá, érezte, hogy baj lesz. Vízvarázslattal oltja el a lángokat a ruháján, majd csak félhangosan elénekel egy gyógyítás dalát, hiszen ahhoz még hangszer se kell. Ezután felemeli a kendőt, hogy mindenki megérinthesse, és ha ez megtörténik, visszatér a kúriába.*

//Köszi a mesét, nekem tetszett, egész jól megúsztam... kivéve a végén a pörkölést, de annyi kellett XD//
Vissza az elejére Go down
Lizbeth Westlive
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1199
Msn: korcinti@citromail.hu
Kaszt:
Üzenőláda: Bármikor, bárkivel szívesen játszom, csak tessék jelentkezni ^^
2010. márc: hónap újonca
2010. ápr: hónap diákja



Pozició
Titulus: Ötödik évfolyam
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:55 pm

Pierrevel együtt visszatérnek az iskolaudvarra, csak a zsupszkulcsos utazásnál engedik el egymás kezét. Az udvaron Pierre ismét meglepi.*
-Örömmel megyek, de hova menjünk? *Teszi fel a kérdését. Mindensetre bárhová is mennek, csak fogja a fiú kezét és megy vele.*
Vissza az elejére Go down
Pierre Bontavier
Diák


Hozzászólások száma: 3068
Msn: nezapierre@hotmail.com
Kaszt:

Pozició
Titulus: Negyedik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:53 pm

* Pierre megörül Liz-nek. Átöleli és viszonozza a puszit majd megfogja a kezét.
- Örülök, hogy túléltük. * Mondja majd ismét átöleli és csak ez után mennek be a szobába. A többiekkel együtt kisétálnak a házból, majd gyorsan átsurrannak a lángok között. Pierre közben végig szorítja Liz kezét. A zsupszkulcsos utazás során elengedi a kezét nehogy elrántsa, de utána egyből hozzá siet és megfogja a kezét.
- Elmegyünk valahova együtt? * Teszi fel a kérdést Liz-nek címezve. Az iskola udvarán.

//Köszi a mesét nagyon jó volt//
Vissza az elejére Go down
Katherine Mary Black
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1963
Msn: pasztor_bianka@hotmail.com
Kaszt:

Pozició
Titulus: Negyedik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:51 pm

*Igen...az anyukája még nagyon, nagyon régen énekelte neki, az előtt mielőtt meghaltak volna. A lény szerencsére elpusztul. Ariana elviszi a követ. A visszafelé úton látja, hogy Ariana pórul jár, ezért a Szalamandra bőrt varázsol magának.
- Fervidus Pellis! *Mondja és átmegy a tűzön. Biccent a farkasnak, majd megfogja a kendőt és az udvaron egy köszönés kíséretében el megy valamerre.*


//Köszi, jó kis mese volt ^^//

_________________
Átírás alatt...
Vissza az elejére Go down
Kalandmester



Hozzászólások száma: 8832
Kaszt:

Pozició
Titulus: Mesélő
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:47 pm

*Ariana felkapja a követ, és könnyedén kisétál a házból, bár, amikor átlép a kerítéseken, akkor a lángok ismételten felcsapnak. Azokat még nem likvidálták a gyerekek ugyanis. Minden esetre a lány átér a tűzön, enyhén megpörkölődve, és átadja a követ, amire a farkas azonnal lecsap, csak morrant valamit Arianának, majd bundájából előhúz egy nagy hátszíjat, azt ráköti a kőre, megvizsgálgatva, hogy nem verték-e át, majd hátára kapja a követ, miközben felágaskodik, hátsó két lábára, és meglegyintve a farkát egyszerűen sarkon fordul, de három lépés után megáll, visszafordul, és odadobja a foszlott kendőt a csapatnak.*
-Jó utat hazafelé, kölykök. *azzal eltűnik az erdőségben, heves galoppban eltűnve a színhelyről. Amikor az összes diák kiért, sikeresen átjutva a lángos csapdán, és megérintették a kendőt, mind visszajutnak oda, ahonnan elindultak, az udvarra. Amint visszaértek, és a lábuk alatt érezhetik a Nezabar talaját, a kendő egyszerűen porrá omlik.*

_________________
A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
Vissza az elejére Go down
Lizbeth Westlive
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1199
Msn: korcinti@citromail.hu
Kaszt:
Üzenőláda: Bármikor, bárkivel szívesen játszom, csak tessék jelentkezni ^^
2010. márc: hónap újonca
2010. ápr: hónap diákja



Pozició
Titulus: Ötödik évfolyam
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:44 pm

*Kinyílik az ajtó, de Liz Pierret keresi. Meg is pillantja és odasiet hozzá.*
-De jó, hogy megtaláltalak. Köszönöm, hogy megmentetted az élete. *Majd megöleli és ad neki egy puszit az arcára. Ezután megfogja a kezét és besétálnak a szobába.*
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:41 pm

*Nincs is szüksége nyitóvarázslatra, könnyedén kijut. Reméli, hogy a kiáltását meghallották fent is, de igazából tényleg nyugisan sétál fel. A papnő is porrá omlik, és az ajtót sem kell nyitni, így igazából gőze sincs, mihez kellett a kulcs, de nagyon nem is zavartatja magát. A kő helyét akkor is jól mondta, rávezette a többieket, és tulajdonképpen a kulcs-ürüggyel jól kihúzta magát a harc alól.* - Azért jók voltatok. *Jegyzi meg, miközben felkapja a követ, és kifelé indul, majd ha rendben kiér, akkor egyszerűen visszaadja azt a farkasnak, aki ha minden igaz, kint vár.* - Nem kell megköszönni, csapatmunka volt. *Veti oda a farkasnak.* ~ Igenis csapatmunka, nélkülem egy csomó ideig agyalhattak volna, hol a kő. ~ *Ezután csak körbenéz, vajon mikor jelenik meg a tanárnő.*
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:39 pm

*Mikor az elképzelt-de mégsem elképzelt hadsereg köddé válik, Rose meghallja Ariana üvöltését, miszerint visszafordító átkot kell használniuk. Nem teketóriázik sokat, a papnő elé ugrik, s amikor az megpróbál támadni, Rose elkiáltja magát.*
-Repulsio!
*Ezután szinte nem tud mit csinálni, csak elugrik az útból, és nézi, mi lesz a papnővel.*
Vissza az elejére Go down
Kalandmester



Hozzászólások száma: 8832
Kaszt:

Pozició
Titulus: Mesélő
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:37 pm

*Rosemary varázslata létrejön, de az alakok nagyon ködösek, összesen hárman vannak, és két lépés után el is tűnnek, a lány ugyanis nem határozta meg, hogy milyen sereget akar létrehozni, márpedig ehhez a varázslathoz muszáj előre tervezni. Kathrine-nek valóban eszébe jut egy dal. Egy ősibb rigmus, amit még kiskorában hallott, talán bölcsődal volt, talán rémmese, de a dalban szereplő szörnyet be tudja azonosítani ennek a lénynek, és a dalból kiderül, hogy a védekezés és a visszafordítás a legjobb támadás, tehát a lény ellen csak védekező, visszapattintó varázslatokkal lehet harcolni. Lizbeth dala sikeres, és egészen rendesen összeszedi magát. Ariana ügyesen felteleportál a lépcsőhöz, és amint hozzáérne az ajtóhoz, az porrá omlik. A visszapattintásoktól a nő térdre rogy, majd hatalmas sikolyok közepette egyszerűen porrá foszlik, és eltűnik a diákok szeme elől. A mögötte levő fémajtó hangos nyikorgással kitárul, és bent az asztalon a diákok meglátják azt a bizonyos követ. Egy nyitott ládában helyezkedik el, abban, amelyiket Ariana látta.*

_________________
A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
Vissza az elejére Go down
Pierre Bontavier
Diák


Hozzászólások száma: 3068
Msn: nezapierre@hotmail.com
Kaszt:

Pozició
Titulus: Negyedik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:35 pm

[Kat, Sarah, Emily, Liz, KM]

* Pierre hatásosan védekezett a támadás ellen, de a kezét szorító barátnője nem jár sikerrel. Így erős támadás éri. A fiú azonnal cselekszik. A három allidonos lány elé ugrik Kat-tal egyetembe és az ellenük irányuló támadásokat továbbre is visszaveréssel próbálja kivédeni.
- Repulsio. * Mondja a mozdulatokat végezve a lányok előtt.
- gyerünk lányok szedjétek magatokat össze. * Bíztatja közben őket, mert tudja, hogy ereje nem tart sokáig hamarosan újra védtelené válnak.

//Visszapattintás
Varázsige: Repulsio
Leírás: Mind fizikai, mind mágikus hatása van a varázslatnak, de persze mindkettő a mágikus szinttől függ. Egy kezdő nem fog tudni egy nálánál sokkalta erősebb mágustól származó támadást olyan könnyen visszaverni. A mágikus részénél a dolog annyit jelent, hogy az ellenfél varázstámadásait veri vissza. Először csak kisebbeket, gyengébbeket, míg az erősebbeket, nagyobbakat csak részben. Minél inkább egy szinten áll velünk az ellenfél, annál könnyebben vissza tudjuk verni annak támadásait. A fizikai részére nagyjából ugyanez vonatkozik. A visszaverés azonban azt is magával vonzza, hogy a támadó, az ellenfél érzi magán a fájdalmat, amit a csapása okozott volna, és a seb is rajta jelenik meg, például egy vágás.//
Vissza az elejére Go down
Lizbeth Westlive
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1199
Msn: korcinti@citromail.hu
Kaszt:
Üzenőláda: Bármikor, bárkivel szívesen játszom, csak tessék jelentkezni ^^
2010. márc: hónap újonca
2010. ápr: hónap diákja



Pozició
Titulus: Ötödik évfolyam
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:33 pm

[Kat, Sarah, Emily, Pierre, KM]
*Liz varázslata men jött össze, sőt egy jókora pofont is kapott a nőtől. Nekiesik két társának, majd nekiesik a falnak. Jól megütötte maját. Egy ideig csak ott fekszik, majd kinyitja a szemét és Pierrere pillant. Erőt gyűjt és összeszedi magát. Felül és nekidől a falnak, majd várja, hogy a többiek elintézzék a nőt. Ő közben gyógyítás dalát énekel.*
-Élet utolsó szála, téged szólítalak
jöjj most elő, siess segítségemre
hozzd vissza őt, az élet innenső felére
gyógyítsd be sebeit, szüntesd fájdalmát,
s ha szükség adja,mély álomba küld,
hogy ne érzékelje ami van.
*Ezután erőt gyűj, feláll és összekaprja társait.*

//Gyógyítás dala:

Súlyos sérültet látsz. Mély sebekete, vagy épp látod, hogy valakit megmérgeztek. sűrgős segítség kell. Nem várhatod meg míg jön valaki. Neked kell cselkedned. Egy egyszerű dal, és a sebek befornak, vagy épp a méreg eltűnik a szervezetből és a sebesült, újra épp és egészséges.
Leírás: A gyógyítás dalával, sebeket lehet begyógyítani, vagy épp egy mérgezett személy szervezetéből lehet a mérget eltüntetni. Egy kis eltérés van csak a két fajta beteg kezelése között. a dal nagyon hasznos, mert rengeteg ember életét mentette már meg. Híretlen lehet, hogy nem tud valaki ellenmérget előállítani, akkor hasznos ez a dal. Hiszen a legtöbb mérget semlegesíti a szervezetben. Amiket meg nem tud semlegesíteni, annak egy részét legalább enyhíteni tudja. Sajnos vannak olyan mérgek, amelyekre hatástalan ez a dal. Vagy akármilyen mély legyen is a seb, begyógyítja, ezalól kivételek azok a sebek, amelyek olyan méreggel átítatott eszközzel ejtettek, amelyekre a gyógyítás dala hatástalan.//
Vissza az elejére Go down
Katherine Mary Black
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1963
Msn: pasztor_bianka@hotmail.com
Kaszt:

Pozició
Titulus: Negyedik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:31 pm

[KM,többiek]

*Örül, hogy a visszapattintás jól sikerül. Liz varázslata már nem annyira. Egy-két pillanatra a három barátnőjére sandít.*
- Jól vagytok? *Kérdezi aggódva.*~Védekeznem kellene és úgy tűnik, a visszapattintás nem éppen a kedvence.~*Sóhajt egyet.
Egy dal jut eszébe, .*
-Repulsio!
*Nem, nem fogja szétszedni egyhamar a kezeit. Kerüli a lény tekintetét, hisz kitudja mit tud tenni a szemeivel. Dacosan áll Lizék előtt. Megpróbál addig egy mini pajzs lenni, míg fel bírnak kelni a földről.*~A kigyulladástól nincs rosszabb.~*Inkább koncentrál és védekezik. Úgy gondolja, majd Pierre támad. Neki fontosabb, hogy allidonos társait védje.*
- Én védelek nagyjából titeket, de ha valaki összeszedte magát, akkor támadhat. *Mondja halkan.*


//Visszapattintás:
Mind fizikai, mind mágikus hatása van a varázslatnak, de persze mindkettő a mágikus szinttől függ. Egy kezdő nem fog tudni egy nálánál sokkalta erősebb mágustól származó támadást olyan könnyen visszaverni. A mágikus részénél a dolog annyit jelent, hogy az ellenfél varázstámadásait veri vissza. Először csak kisebbeket, gyengébbeket, míg az erősebbeket, nagyobbakat csak részben. Minél inkább egy szinten áll velünk az ellenfél, annál könnyebben vissza tudjuk verni annak támadásait. A fizikai részére nagyjából ugyanez vonatkozik. A visszaverés azonban azt is magával vonzza, hogy a támadó, az ellenfél érzi magán a fájdalmat, amit a csapása okozott volna, és a seb is rajta jelenik meg, például egy vágás.//

_________________
Átírás alatt...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:30 pm

*Békésen keresgél, és tényleg semmit nem tud a fenti állapotokról. Megleli a kulcsot, és talál egy érdekesnek kinéző aktát is, így belepillant. Füttyent egy halkat a papnő láttán. Végigfutja a megfelelő dolgokat, majd reméli, hogy még nem késett el, és tud segíteni a többieknek... Végül a lépcső tetejére bök, daimónját a karjába véve, hiszen elvileg az még nem szakadt le.* - Transportus veno! *Ha a lépcső tetejére ér, akkor egy alohomorával kinyitja az ajtót, majd ha kijut, egyszerűen felkiált.* - Visszafordító varikat neki, a támadók erősítik! *Rikkantja könnyedén a csata zajait hallva, és kezeit X alakban maga elé téve, egyelőre nyugisan elindul felfelé.*
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:28 pm

-Lányok! Jól vagytok?
*Kérdi Rose mind a hármójuktól, akik éppen akkor kezdenek feltápászkodni. Jobb ötlete hiányában Rose megpróbál segítséget előhívni, egy fantomhadsereg képében, akik remélhetőleg megpróbálják visszaszorítani a nőt.*
-Falsus Arma!
*Kiáltja, miközben homloka közepére pöccint, és reméli, hogy ez nagyobb hatással lesz az ellenségükre, mint a háló.*



Fantomsereg
Leírás: A varázslat lényege, ahogyan a neve is mondja, hogy egy kisebb sereget, csapatot hoz létre. Természetesen kezdőknél ez egy maximum 5-10 főből álló "sereg" lehet, de erős varázsló, akár több 10, vagy 100 alakot is képes létrehozni ezzel a varázslattal. A "sereg" egyszer csak feltűnik horizonton, vagy a fák között, és felénk, mint vezetőjük felé közelednek.
Vissza az elejére Go down
Emily Kyra Beawer



Minősítés:
Hozzászólások száma: 5654
Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com
Kaszt:
Üzenőláda: Észbe sem kapsz még, de már elindul a bal kéz, a tömeg ordít, bent van az egyenes, küzdeni kell, hogy a harcnak a végén a tömeg zúgja a nevedet... <3
psszt! ...hallgasd csak; ver-e még a szíved?
Titulus: A Hónap Legaktívabbja Április
Titulus: Multifunkcionális Zsebibaba
Titulus: Az Év Diákja 2011

Pozició
Titulus: Ötödik évfolyam
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:24 pm

/le kell lépnem egy picit, addig NJK, de lehet, hogy kövi körben már leszek/

_________________
Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...

Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon...
Vissza az elejére Go down
http://www.bukottangyal.blogger.hu
Kalandmester



Hozzászólások száma: 8832
Kaszt:

Pozició
Titulus: Mesélő
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:16 pm

*Ariana odalent sikeresne gyújt világosságot, és szerencsére a daimonja pont rá esett, így neki nem lett baja. Ahogy átböngészi a dolgokat, és átkutatja a pincét, ami egy teljesen átlagos kis pince, néhány dobozzal, egy íróasztallal, fiókokkal, mindennel, akkor megtalálja a kulcsot, valamint egy aktát, amiben a fent tomboló papnő képe van, és egy 4 X-es besorolás, mint veszélyes bestia, valamint néhány leírás, hogyan és milyen helyekről szökött már meg. Aztán ott van a gyengepontja is, ha a saját mágiáját használják fel ellene, tehát ellenvarázslatot végeznek el rajta, azt nem tudja kivédeni, és azzal legyőzhető. A támadó varázslatokból azonban kéeps erőt meríteni. Kár, hogy a lány nem tud időben feljutni, és nem tud a fentiekről..

Akik éppen harcolnaka lény ellen. A háló rátekeredik a nő akrjára, de egy könyned mozdulattal tépi ketté, vagy akár több darabbá is, megszüntetve ezzel a varázslatot. A visszapattintástól kicsit megtántorodik, és hátrább röppen, majd a második visszapattintás után már kénytelen elszállni a földre. A pusztító sikolyt azonban élvezi, felegyenesedik, és egyenesen Lizbeth felé suhint az egyik karjával, karmos mancsával, és a lányt egy nagyobb széllökéssel ledönti a lábáról, és egyenesen Emilynek és Sarahnak löki, ezzel a három Allidonost feldöntve, és egy kis időre likvidálva. Amíg össze nem szedik magukat.*

_________________
A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
Vissza az elejére Go down
Pierre Bontavier
Diák


Hozzászólások száma: 3068
Msn: nezapierre@hotmail.com
Kaszt:

Pozició
Titulus: Negyedik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:12 pm

[Liz, Kat, KM]
* Pierre megrémül a nőtöl. A szél ellen csak kapaszkodással védekezik és Liz-t is jól szorítja nehogy baja essen a lánynak. A karmióok elleni támadás ellen védekezni próbál remélhetőleg sok sikerrel.
- Repulsio. * Mondja az igét miközben gyorsan a bonyolult mozdulatot végzi. Erősen koncentráll, hogy a visszapattintással sikerrel járjon.

//Visszapattintás
Varázsige: Repulsio
Leírás: Mind fizikai, mind mágikus hatása van a varázslatnak, de persze mindkettő a mágikus szinttől függ. Egy kezdő nem fog tudni egy nálánál sokkalta erősebb mágustól származó támadást olyan könnyen visszaverni. A mágikus részénél a dolog annyit jelent, hogy az ellenfél varázstámadásait veri vissza. Először csak kisebbeket, gyengébbeket, míg az erősebbeket, nagyobbakat csak részben. Minél inkább egy szinten áll velünk az ellenfél, annál könnyebben vissza tudjuk verni annak támadásait. A fizikai részére nagyjából ugyanez vonatkozik. A visszaverés azonban azt is magával vonzza, hogy a támadó, az ellenfél érzi magán a fájdalmat, amit a csapása okozott volna, és a seb is rajta jelenik meg, például egy vágás.//
Vissza az elejére Go down
Lizbeth Westlive
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1199
Msn: korcinti@citromail.hu
Kaszt:
Üzenőláda: Bármikor, bárkivel szívesen játszom, csak tessék jelentkezni ^^
2010. márc: hónap újonca
2010. ápr: hónap diákja



Pozició
Titulus: Ötödik évfolyam
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:10 pm

[Kat, Pierre, KM]
*Amikor megjelenik a nő, nagyon megörül. ~De jó van segítségünk.~ Aztán amikor megjelennek a karmai, lefagy a mosoly Liz arcáról. ~Ennyit a jó emberismerésemről.~ Már csak ez hiányzott nekik. Liz nem esik pánikba, bepróbálkozik a kedvenc tantárgyának egyik varázslatával.*
-Destructeur Hurlons!
*Mondja ki, majd a nő szemébe néz, remélve, hogy azt kiiktatja.*

//Pusztító sikoly:
Varázsige: Destructeur Hurlons
Leírás: Aki mesterfokon űzi eszt a varázslatot, hatalmas fegyvert birtokol. Korábban a dalpárbajokon ez volt a végső, sokszor halálos hang, amit az ellenfélnek megadtak, de tiltott varázslat is volt egy jó darabig. A varázslat hatása után az első ember, akinek a szemébe nézünk, minket hihetetlenül csúnyának és ijesztőnek fog látni, majd sikoltanunk kell, és ezzel fizikai fájdalmat okozunk neki. Azok a jelképek, állatok, növények, stb. lesznek láthatóak rajtunk, amiktől a legjobban fél, és ez még mentálisan is hatással van rá, tehát tökéletes támadás. Magas szinten akár órákra is kiiktathatunk vele egy személyt.//
Vissza az elejére Go down
Katherine Mary Black
Diák


Minősítés:
Hozzászólások száma: 1963
Msn: pasztor_bianka@hotmail.com
Kaszt:

Pozició
Titulus: Negyedik évfolyam

TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 7:10 pm

[KM,Liz, Pierre]

*Elindul utánuk. Kezdi észrevenni magát, hogy ha ennyire figyelmetlen lesz, akkor talán meg is hallhat ma. Ariana szavai csak most jutnak el a tudatáig.*~Szóval fémajtó.~*Meg is pillanthatja kisebb séta után. Az előtte álló papnőt először meggyőzni szeretné, de már megszólalni nem, tud, mert átváltozik valami fura lénnyé. Rögtön cselekszik is. A széllökésre reflexből csinálja a varázslatot. Kezeit maga előtt X-alakba teszi védekezően maga elé.*

-Repulsio! *Mondja.

Gyorsnak tűnik, ezért megpróbálja elfogni.*

-Estracto Kai!*Közben csinálja a pálcamozdulatot. Pierre és Lizre sandít. Most már nem tudja mi fog történni.*

//Visszapattintás - Repulsio
Mind fizikai, mind mágikus hatása van a varázslatnak, de persze mindkettő a mágikus szinttől függ. Egy kezdő nem fog tudni egy nálánál sokkalta erősebb mágustól származó támadást olyan könnyen visszaverni. A mágikus részénél a dolog annyit jelent, hogy az ellenfél varázstámadásait veri vissza. Először csak kisebbeket, gyengébbeket, míg az erősebbeket, nagyobbakat csak részben. Minél inkább egy szinten áll velünk az ellenfél, annál könnyebben vissza tudjuk verni annak támadásait. A fizikai részére nagyjából ugyanez vonatkozik. A visszaverés azonban azt is magával vonzza, hogy a támadó, az ellenfél érzi magán a fájdalmat, amit a csapása okozott volna, és a seb is rajta jelenik meg, például egy vágás.

Elfogó átok - Estraco Kai
Az átok nevéből adódóan mások elfogására, gyors iramú hatástalanítására szólgál. Az varázslat létezik a térben. Talán a legfontosabb különbség amit meg kell jegyezni róla hogy a célpont követésére idézik nem közvetlen a célpontra. Így az ellenfél legyen akármilyen gyors a varázslat a nyomát követi, míg el nem éri magát a célpontot amit ha eltalál semlegesít. Meg kell jegyezni hogy mivel nyomot követ nevezhetnénk Intelligens varázslatnak is hiszen így ha a másik fedezék mögé bújik akkor sincs biztonságba a varázslat elől, mivel követi a célpont nyomát. Ez a varázslat kétszíntű. Megidézői majd támadási, mágikus pajzsokkal vagy varázslattal védhető. Becsapódáskor bénít és fájdalmat okoz ezzel az ellenfélnek elég nagy hátrányt szerez a varázslóval szembe, mondhatni kiszolgáltatott lesz neki.
//

_________________
Átírás alatt...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 6:59 pm

*Miután Rose és Emily zsákutcába futnak, Rose gyorsan visszafut a házba, s hívja, hogy Emily is menjen vele. Mikor felérnek a többiek után az emeletre, ara lesz figyelmes, hogy valami megtámadta társait. Gyorsan odarohan hozzájuk, miközben azon gondlkozik, hogy mit tud tenni. Legelőször egy háló átok jut az eszébe amit alkalmazni tudna. Gyorsan rajzol egy nyolcszöget a levegőbe a nő felé, majd mikor félbevágja azt, kimondja a varázsigét.*
-Gallios!

*Majd várja, hogy hat-e a varázsige, vagy nem. De reméli, hogy ettől nem lesz dühösebb az ellenségük.*



Háló átok:
Ezzel a varázslattal, a varázsló képes megakadályozn a fizikális mozgásban az ellenfelet. Nem is akárhogy, mint egy megidézett mágikus hálóval. A háló a varázslat végrehajtása után közvetlen a célpontra idéződik, mondhatni rátekeredik a testére és egyre erősebb össze szorítással gátolja, majd végül lehetettlenné is teszi azt a mozgásban.A háló nagyon erős, emberi erővel széttépni mondhatni lehetetlen, csakis bestiális erővel vagy mágiával lehet a varázslatot megszűntetni. Remek varázslat ha előnyhöz akarsz jutni ellenfeleddel szembe, vagy csupán elkapni akarod és nem kioltani az életét. Persze ez is rendkívüli koncentrációt igényel így begyakorlása eléggé hosszú időbe tellhet. A hálót mágikus úton lehet védeni.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 6:59 pm

*Óvatosan jár a lépcsőn, de sajnos ez sem elég. Leesik, viszont kisebb horzsolásokkal megússza, így csak felszisszen, és feltápászkodik. Elsuttog egy Lumost, és a gyér fényben elkezd keresgélni a kulcs után, amit fent látott. Megvilágítja a falat, üregeket keres, meg úgy mindent, amit talál lent. Mindent felforgat, mondhatni. Egyelőre igyekszik nem törődni azzal, hogy bezáródott, majd valahogy kijut, ha itt lesz az ideje. Fogalma sincs róla, mi történik azokkal, akiket felküldött, de hát mindent - a papnőt - ő se láthat előre, na. A kő helyét megmondta, annak ott kell lennie, ahol látta... Elvileg.*
Vissza az elejére Go down
Emily Kyra Beawer



Minősítés:
Hozzászólások száma: 5654
Msn: emilykyrabeawer@hotmail.com
Kaszt:
Üzenőláda: Észbe sem kapsz még, de már elindul a bal kéz, a tömeg ordít, bent van az egyenes, küzdeni kell, hogy a harcnak a végén a tömeg zúgja a nevedet... <3
psszt! ...hallgasd csak; ver-e még a szíved?
Titulus: A Hónap Legaktívabbja Április
Titulus: Multifunkcionális Zsebibaba
Titulus: Az Év Diákja 2011

Pozició
Titulus: Ötödik évfolyam
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 6:59 pm

- Hogy az a...
*Jó cifrát káromkodik, mint még soha. Mérgében hosszan megnyújtja a cseppet sem szép szavakat, és vagy egy percig toporzékol is hozzá. Felkapja az egyik követ, és jó messzire elhajítja. Még vagy fél percig ácsingózik némán-szótlanul. Már ha visszatalál. Arra megy, amerre a többieket hallja, így hang alapján, és remélhetőleg a füle nem csal, így becsatlakozhat hozzájuk. Remélhetőleg.*

_________________
Emily első blikkre tipikus plázacicának tűnhet: szőke haj, kifestett szemek, rosszabb napokon műköröm és magassarkú. Pedig korántsem az a nyávogós típus, ezt két mondat után meg lehet róla állapítani. Kedves, segítőkész, nem túl gyanakvó, és többször esik bele ugyanabba a hibába, de összességében szeretetreméltó egyéniség. Ügyes trükkmester, telekinetista és hangmágus, szóval jobb, ha nem törsz borsot az orra alá... Az utóbbi egy év elég húzos volt számára, sokáig volt depressziós, nemtörődöm és szomorú, de mostanában mintha ismét a régi lenne...

Napsugár, ha vidáman ébred beköszön az ablakon...
Vissza az elejére Go down
http://www.bukottangyal.blogger.hu
Kalandmester



Hozzászólások száma: 8832
Kaszt:

Pozició
Titulus: Mesélő
TémanyitásTéma: Re: Románia   Szer. Jún. 16, 2010 6:51 pm

*Ariana megtalálja a lefelé vezető lépcsőt. Egy hosszabb, korhadt lépcső, ahogy egyre lejjebb sétál, az utolsó három lépcsőnél jár, amikor az egyik fok leszakad, és a lány szépen elesik a padlón. Kisebb horzsolásokkal emgúszta, nem vészes. Lent teljes a sötét, és a lány hallja, ahogyan mögötte kattana zár, az ajtó, ami lefelé vezetett, msot becsukódott.
Kathrine ügyesen eloltja a ruháját, és beéri a többieket. Egy kicsit kipirosodott a bőre, de nagyobb baja nem lett.
Emily mókusa megjelenik, és el is indul a kő felé, ki is vezeti gazdáját az udvarra, miután kétszer körbejárta a házat, majd egy nagyobb sziklatömb előtt megáll, valamint a mellette elterülő sok-sok apró kő előtt, aztán, amint Emily is odaér, eltűnik.
Akik felfelé indulnak, azok feljutnak a galériára, pontosabban a második szintre, és meg is pillantják a fémajtót, csakhogy az előtt egy fiatal, női alak található, valami pap-szerű. Pár pillanatig meredten nézi a diákságot, mintha méregetné őket, majd szemei besárgulnak, kezein hatalmas acélkörmök jelennek meg, fogai is nagyobbak az átlagnál, és a bőrén mindenféle jelek jelennek meg. A diákság felé küld egy taroló széllökést, majd rájuk veti magát, karmokkal, fogakkal támadva, és nem is ugorva, a szélben suhanva indul meg feléjük. (Pierre, Lizbeth, Kathrine)*

_________________
A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
Vissza az elejére Go down
 

Románia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 10 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola :: A szigeten túl :: Otthon, Külföld-