|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Lola Lois Burn Segédtanár


Hozzászólások száma: 202 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Kedd. Aug. 04, 2009 10:02 am | |
| [Valahol a Japán hegyekben, Midori hegyi templomában....]
*Reggel van, nem sokkal ezelőtt kelt fel a nap, a felkelő nap országában, Japánban, és Satsuki, mint azt megtanulta 7 év alatt, már készülődött. Éppen sminkelte magát, ahogyan a Gésáknak kell, hiszen ma eljött az a nap, amit régóta tervezett. Itthagyja a templomot, és vonattal Bulgáriába utazik, mivel elfogadták a felvételijét a Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A lány éppen befejezte a puderezést, ezután még szépen felkente a maradék festéket, majd egy fél óra múlva, már csak a haja volt hátra, "dadusa" felöltöztette legszebb kimonójába, még bepakolt az óriási bambusz utazóládába, a sintó szentélyénél, ami a láda egyik polcán van, imádkozott egy utolsót Midori istennőhöz, majd összecsukták a ládát. A haját csak utolsónak csinálták meg, még a vállára omlik és a dereka alatt jóval ér véget. Miután visszatérdelt a tükör elé, egy jade fésűt vett elő a "dada" és a haját kezdte fésülni, közben a lány, a gyöngyökkel, és kristályvirágokkal díszített díszfésűt simogatta, amit édesanyja hagyott rá, mikor elhozták ebbe a templomba, ahol gésákat neveltek a lányokból. Igen, Midori istennő temploma, gyben egy gésanevedle is volt ,ahol a lányok a nagy ünepekor százával táncolták ugyanazt, virágok, mámorító cseresznyefavirág illat terjenget, a kedvenc parfümje volt, majd ezt a kis üvegcsét ég beletette a kézipogyázba, azután azt is összecsukta, és a dada befejezte a kontyot, két díszes pálcával tartotta össze. A lány elhelyezte a díszfésűt, majd felállt, a "masnit" a hátán még elrendezték, a szolgáló utána gurígatta a ládát, a lány felemelte a kis bőröndött, majd egy esernyőt vett mag feőlé, amolyan japán nagy táncos esernyőt, a nap ellen, kilépett szobájából, ami most kész volt egy másik lány fogadására, hiszen Satsuki végleg befejezte tanulmányait, így itthagyja az iskolát, és utja a főszentéályhez vezetett, hogy elbúcsúzon barátnőitől, és a főpapnőtől, meg persze egy utolsó ima Midori istennőnek, és már mehet is. A barátai sírtak, de ezt persze nem hagnosan, hiszen nem tehették meg, vagy kárba vész a reggeli 4 óra, amit a sminkeléssel töltenek, így a lány se érzékenyült el, mindenkit megölelet, egy két jótanács, majd a főpapnő elé térdelt, egy kis szönyegre, ő megáldotta a lányt, majd még Midori kamihoz egy utolsó ima, és elindult lefele a templomból. A főkapunál az ujával, még megérintette a hatalmas ajtókat, azután kocsira szállt, és irány a közeli falu béli vasútállomás. *~Nagyon fog hiányozni....gondolja, persze anyanyelvén, és még utolsónak rápillant a templomra, majd miután már eléggé leértek a felhők eltakarják..
[Wakanai vasútállomás]
Fél óráig tartott, hogy lérjenek ide, itt lepakolták a csomagokat, föl a vonatra, majd búcsút vett a dadától, aki visszaindult a templomba, és felpakolták a pogyászkocsiba a holmiát, majd felszállt a vonatra. Keze mindvégig a kimonója alatt volt, harcilegyezőin. Igen, itt nemcsak szépséget, és bájolást tanítottak, hanem megtanították a lányokat a legyező, és a dobótű használatára, igazi kis bérgyilkosok lettek. És Satsuki is, a hajában, a gyönyörű tűk egyike harcitű, bár ezt senki se tudja, de halálos méreggel van szennyezve a tű hegye, és ez az utolsó esélye a lnyka a harcban, de általában soha nem kell használni, mivel a legyezőkkel kitűnően bánik, de amivel mégjobban, és ami ott lapul a ládájában, az íj. A kedvenc fegyvere. A vonat elindult, a lány leült, elővett egy tánclegyezőt, amolyan rizspapír van kifeszítve, és mivel meleg volt, legyezte magát, közben a tájat fürkészte. A vonat 3 óra alatt ért Kyotoba, ahol a lány egy repülő hintóra szállt fel, ami elé jött, hogy elvigye a túlparta, kínába, ahol föl a vonatra, és egy egyenes járattal indul Nellondba, ahol le kell szállnia, és az a végállomása is a szerelvénynek. Tehát átért Kínába, majd, ha letelik a 2 óra, akkor Kínából át is ér Bulgáriába, és Nellondban köt ki a japán lány...*~Hiányozni fog Japán, de visszatérek.*Ezt fogadja meg magában, mikor felszáll a hintóra, majd innen megse áll Nellondig.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 10:26 pm | |
| *Amikor Chris felé rohan, és a karjába kapaszkodik, Jack szinte reflex-szerűen fogja meg a fiú kezeit. Chris midnen bizonynal erőteljesen elpirul ettől, és már el is engedi a fiú karját, aki mintha ettől csalódott lenne, no de sebaj. Nem is látszik igazán rajta, csak a fiú felé sandít, aztán biccent a két szaktársának, és maga mellé rendeli ocelotját. Ha Wanda netalántán emgpróbálna hozzáérni, azon nyomban arrébb mozdul, őt egyszerűen nem lehet rángatni sehova. Mindvégig megőrzi a hideg külsőjét, miközben visszatérnek a reptérre, vagy hova, és visszautaznak a suliba.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4207 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 10:22 pm | |
| *Sokat sejtő mosollyal néz végig a két fiún, aztán csak megrázza a fejét.* - Valóban ideje hazafelé indulni...*mondja, azzal elkezdi magával rángatni a két srácot a reptér felé, és igyekszik bátorítani a két fiút. Ha már így történt, akkor nem jobb ha össze is jönnek?* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 10:14 pm | |
| *Ariana és Wanda kérdésére csak felsóhajt, és távolba révedező, szerelmesen csillogó szemekkel válaszol.* - Ó, igen, minden oké... jobb már nem is lehetne... *Megint felsóhajt, majd ugye támadnak a vadkacsák, mire ijedten felpattan, félreugrik, és már ő is nyúlna a pálcája után, amikor észbe kap. Odront ugye nem látja, de nem kell sokat gondolkoznia azon, hogy ki ritkítja a kacsákat, hát Lilith is besegít, kioszt egy-két pofont a támadóiknak. Chris maga Jack felé fut, és ijedten a karjába kapaszkodik... majd észbekap, megint elvörösödik, hátrál egy lépést, és ismét lesüti a szemeit. Normál állapotában gond nélkül csüngene Jack karján, de hát a mostani állapota nem mondható annak...* - Szerintem is menjünk... de... nem csalódtam, igazán szép hely... *Suttogja, azonban a táj helyett inkább Jack arcát fürkészi, titokban fel-felsandítva. Igaza van Wandának, ez tényleg remek műsor lesz...* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 10:09 pm | |
| *Amikor Chris elpirul, és lesüti a szemeit, Jackben valami furcsa dolog lobban fel. Mintha új dolgot fedezett volna fel Chrisen. Méghozzá nem is akármit. Azt, hogy olyan édes, amikor el van pirulva. Halovány mosollyal ingatja meg a fejét.* -Nem, most nem. Mulassatok jól, nemsokára úgyis megyünk haza. *mondja, és a keze már mozdulna, hogy a fiú hátán végigsimítson, de valahogy nem teszi meg mégsem, inkább a saját hajába túr bele, ahogyan a távozó fiút nézi. Amikor a fiú felé-felésandítgat, akkor csak halovány mosollyal villantja meg sejtelmesen szemeit. Ki se lehetne nézni belőle, hogy szerelmes, mert nem igen látszik rajta. Nemhiába, ezzel jár, hogyha valaki túl sokáig él túl hideg életmódot. Mikor aztán a kacsák belelendülnek a dolgokba, a fiú keze a pálcájára csúszik.* ~Jack! Mugli vidék, iskolán kívül!~ *és igaza van, a fiú el is engedi a pálcáját, az ocelot azonban nekilendül, és a kacsák eléggé megilletődnek, mikor a láthatatlan vadmacskának ütköznek neki. Jack közben közelebb siet a diákokhoz.* -Nah, iránymenet hazafelé, mielőtt még mindenkit letarolnak itt az őrült kacsák. Azt hiszem eleget láttatok Japánból. *mondja, mint egy utasításképpen, miközben láthatatlan ocelotja a riadt kacsasereget ritkítja.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4207 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 10:06 pm | |
| *A lány csak ül és nézegeti a vadkacsákat, ám ekkor valami különös változást lát a két fiún.* - Minden oké?*kérdezi meg ő is aggódva a két fiú épségéért. Ám ekkor vadkacsák támadnak feléjük, és Wandának arrébb kell ugrania, hogy nehogy a mellkasába szálljon egy kacsa. Aztán ránéz a két fiú arcára.*~Hát persze...~*Hirtelen tör rá a felismerés és elneveti magát egy kissé, aztán figyeli Christ, és Jacket.*~Jó kis műsor lesz...~*gondolja magában.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:48 pm | |
| - Nem csak neked. *Szinte csak tátog Wanda felé; maga sem tudja, miért nem beszél hangosabban, de nem. Ha meghallaná, hogy Jack magában gyerekeknek nevezte őket, tuti, hogy megint balhézna, ezért talán jobb is, hogy nem hallotta. Mereven nézi a két fiút, és mintha valami változást venne észre Jacken... De ez olyan apró, hogy végül megint kijelenti magában: képzelődött. Viszont mikor Chris a lábával a földet piszkálja, meg lesüti a szemét, akkor aztán igazán feláll, de ekkor már Chris jön feléjük. A mondatra kissé furcsán néz, és közelebb lép hozzá.* - Minden oké? *Kérdezi halkan, majd mikor a vadkacsák megtámadják őket, sikítva hátralép, és próbál védekezni ellenük. Majd, ha épségben hazaérnek, a fiúkon erősen megdöbbenve, szótlanul a szobájába vonul...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:44 pm | |
| *Lehet, hogy ez Jacknek ismerős érzés, de Chrisnek egyáltalán nem az. Rózsaszín fellegek táncolnak lelki szemei előtt, és kicsit zavartan lesüti a szemét, lábával a földet piszkálja, miközben Lilith értetlenül néz rá, még nem érti, mi van... Jack kedves szavaira Chris teljesen elvörösödik, s nem igazán mer Jackre nézni, és izgatottságtól akadozó hangon válaszol.* - Ugyan... semmiség... bármikor... *Motyogja, szája kiszárad, mire kénytelen megnyalni a szája szélét, majd félve felsandít Jackre. Amikor az azt mondja, hogy menjen vissza a többiekhez, ha lehet, még jobban elpirul.* - Te... nem jössz? *Kérdezi félénken, majd elkapja a szemét, nem mer a másik fiú szemébe nézni... Lilith egyre kerekebb szemekkel pislog hol az egyik, hol a másik fiúra, és egy gyanú kezd megfogalmazódni a fejében... de nem, nem akar belegondolni, már a gondolat is szörnyű... Chris még mindig paprikapiros arccal sétál vissza a lányokhoz, és kicsit merengve nézegeti a tavat.* - Olyan romantikus itt... *Sóhajt fel, közben lopva Jack irányába pillantgatva... a vadkacsák mintha csak erre vártak volna, hirtelen szárnycsapásokkal felemelkednek, és repülő rakétaként a diákok felé indulnak...*
A hozzászólást Christopher Strife összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 07, 2009 9:53 pm-kor. |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:38 pm | |
| *Kissé idegeskedni látszik, mikor nem látja a gyerekeket a tömeg miatt, de azért nyugton emgmarad a helyén. Ocelotja idegesen csóválja mellette a farkát, pontosabban rebegteti, csak a farka fekete végét mozgatva. Aztán a tömegeloszlik, így a távozó nénit sem látja, de megnyugszik. Aztán egyszercsak Chris terem ott előtte, és egy fiolát nyújt felé.* -Hogy nekem? Dehát.. *értetlenül pislog, aztán csak vállat von. Ha Chrisnek nem lett semmi baja, akkor neki sem lehet. Aztán, ahogyan kiürítette a fiolát, már éppen kérdezné meg, honnan szerezte a fiú, mikor ismét kezdődik minden előről. A hatalmas, hirtelen feltűnő rózsaszín felhő, és az a hirtelen, mélyről jövő fellángolás, amitől arca normális színűvé változik. Igen, elpirult.* -Nagyon kedves tőled Chris.. Nem is tudom igazán, mivel érdemeltem ki. Ha legközelebb van ekdved kiruccanni Japánba, csak szólj, majd lebeszélem, de most menj vissza, várnak a többiek. Még a végén elkapják őket a kacsák. *mondja, miközben szemei furcsa, eddig nem igen látott, sejtelems fényben csillannak meg.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4207 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:35 pm | |
| *Mikor a lány kenyérmorzsát szór a kacsák idegesen elkezdik csapkodni a vizet a szárnyukkal, Wanda pedig kissé hátrahőköl, ekkor azonban megjelenik egy öreg néni aki italt kínál. A lány nagyon szomjas, de nincs pénze, így nem tudna venni ha csak a néni be nem jelentené, hogy ingyen van. A lány már épp nyúlna a fioláért, amikor eszébe jut valami, és inkább megrázza a fejét.* - Nem köszönöm, nem vagyok szomjas.*Aztán mikor a néni elmegy a többiek felé fordul, és próbál elveszni a sötétségben, hogy ne lehessen látni az arcát.* - Rossz előérzetem van...*mondja szaktársainak és aggódva pislog.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:28 pm | |
| - Pedig a gumicukor finomabb, jobban ízlene nekik. *Mondja vigyorogva, és inkább meg sem kérdezi, Wanda miért tart magánál kenyérdarabokat. Jobban járnak. Észreveszi az italt kínáló öregasszonyt, de csak marad a fenekén. Ő nem szomjas most, köszöni szépen, a kacsák jobban lekötik. Chris közben távozik italért, iszik is belőle, Jack felé nyújtja... és Arianának határozottan rossz előérzete van. Aggódva pislog a fiúk felé, majd az öregasszony után, de végül arra jut, hogy ugyan, csak képzelődik. Megvonja a vállát, és visszafordul a kacsákhoz, majd inkább felkel a földről.* - Ezek nekem egyre kevésbé tetszenek. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:26 pm | |
| *Nézegeti a vadkacsákat, összeráncolt szemöldökkel.* - Igen, valami határozottan nem stimmel velük... *Morogja, majd aggódva figyelgeti, hogy Wanda kenyérmorzsákat szór nekik, mire azok egyre fenyegetőbben csapkodják szárnyaikkal a vizet... valami határozottan nem stimmel. Ekkor jelenik meg az öreg néni, legnagyobb döbbenetére bolgárul beszél...* - Ha lenne pénzem... *Motyogja, de ekkor a néni bejelenti, hogy ingyen van, hát felpattan, odasétál.* - De egy főnek egyszerre csak kettőt. *Krákogja a néni, mire Chris bólint és elvesz két fiolát, és társaira néz. Ari és Wanda vadkacsáznak, Jack meg csak... támasztja a cseresznyefát. Ez utóbbihoz megy végül oda, felé nyújva az egyiket. * - Ezt jutalmul kapod fáradságos munkádért, hogy nem hagyod kidőlni a fát... *Mosolyog, majd meghúzza a saját fioláját, egy korttyal eltüntetve az italt... de biztos jó ötlet volt ez...? A néni furcsa mosollyal az arcán távozik az ellenkező irányba...* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:21 pm | |
| *Mikor Chris hatalmas szemekkel néz rá, csak int neki, hogy semmi gond, csak tud ő a maga lábán is menni. Aztán figyeli, ahogyan Chris a kacsákhoz megy, Ariana is a mangákat célozza meg, majd csalódottan tér vissza. Hát igen, a galeon nem mindenhol jó. Wanda is lelkesen a kacsákhoz tér, remek, együtt a csapat. Jack kényelmesen nekitámaszkopdik az egyik cseresznyefának, onnan figyeli a kis csapatot, amikor elrobog egy daga japán emberke, tipikusan tömegben, közben egy öreg néni indul meg a három diák felé.* -Italt vegyenek, friss, finom, üdítő ital! *mint a kínai piacon, ahogyan a kínaiak beszélnek magyarul, úgy beszél ez a néni bolgárul, miközben a kis standját kezdi el mutogatni.* -Ingyen van! *mondja tovább, és Jack ezt nem látja, a néni meg vadul kínálja a portékáit.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4207 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:17 pm | |
| *Amikor Jack biccent a lány felé, akkor Wanda azonnal megindul, és berobog a manga boltba. Végignézi az összes mangát, talál közöttük ismerőset, meg ismeretlent is, néhányat a kezébe vesz megnézi, aztán ő is kimegy nézni a vadkacsákat.* - Meg kell hogy mondjam, nagyon szépek.*közli mosolyogva, aztán elővesz a zsebéből néhány kenyérdarabot és odadobálja a kacsáknak.* - Látjátok! Nem csak gumicukor van nálam!*közli nevetve* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:09 pm | |
| *Mikor meghallja Wanda üvöltését, rögtön felpattan.* - Víííí, itt ugye megvan a Death Note mind a tizenkét részeee? ~ Ja. Japánul. ~ - Nem baj, majd szótárazok. Aki utoljára ér oda, az így járt! *Jelenti ki, és rohanni kezd a bolt felé. Jack szavaival a legkevésbé sem törődik; nem akarta megsérteni a fiút, ezért kért bocsánatot, viszont azt nem bánta meg hogy szembeszállt vele, és a véleménye sem változott meg. Szóval menetel a mangás bolt irányába, aztán mikor odaér, nézegetni kezdi a könyveket. Naná, hogy egyikből sem ért semmit, de azért kiszúrja a DN-t, a kezébe is veszi, nézegeti. Na igen, ő bezzeg fájdítja a szívét... Van nála pénz, de nem olyan, amilyennel Japánban tudna fizetni, ezért ha komolyan gondolná a szótárazást, akkor sem tudná megvenni. Végül fájó szívvel és egy halk sóhajjal visszateszi a könyvet, és Christ kezdi keresni a tekintetével; odasétál mellé, és leül, a vadkacsákat nézve.* - Te, ezek nekem nem nagyon tetszenek. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 9:05 pm | |
| *Amikor Jack lefejti az ujjait a kezéről, pár pillanatig csak áll, döbbent kiskutyaszemekkel, majd elfordul, és láthatóan kisebb lelkesedéssel megy Ariana után. Wanda felkiáltására ő s összerezzen, majd elmosolyodik.* - Szívesen megnézném, ha el tudnám olvasni a kanjikat, de inkább nem fájdítom a szívem... *Mondja továbbra is mosolyogva, miközben odaérnek a folyóhoz, amin ilyen késői órán is úszkálnak a vadkacsák... Chris elgondolkozva nézegeti őket, és mintha a kacsák is visszabámulnának, sőt, egyik-másik mintha fenyegetően mozgatná a szárnyait... lehet, nem ártana elhúzni onnan? Mindenesetre Lilithnek ez a véleménye, de Chris persze nem hallgat rá, csak elgondolkozva nézegeti a vadkacsákat.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:59 pm | |
| *Mikor Chris odasétál hozzá, és megöleli, akkor a kivételes alkalmak egyike következik be, mert most nem öleli vissza a fiút.* -De kérlek.. *morogja, de azért hagyja, hogy megölelgessék, de rángatni azt nem hagyja magát. Lefejti a kezéről Chris ujjait, kissé megigazítja a köpenyét, majd int.* -Ti csak menjetek, én majd jövök. *a lámpaoszlopnak nekimenő lányra nem is mond semmit. Mikor Ariana elé áll a japán szóval, akkor csak fél szemöldökét felvonva felel.* -Előbb gondolkozz, utána cselekedj, mert kevés dolog van, ami visszafordítható. *ennyi a válasza, nem is szólal emg nagyon többet. Valahogy nem szívleli a sok-sok japánt, aki mind eléggé furcsán néz felé, hogy egy idegen ilyenkor miért burkolózik éjsötét köpenybe, és mért húzza a fejére még a csuklyát is. Mintha valami sötét titka lenne. Jack pedig igyekszik nem tudomást venni erről a sok irritáló japán figyelőről. Wanda lelkes felkiáltására kissé összerezzen, de aztán csak biccent felé, hogy menjen nyugodtan, és nézze csak meg.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4207 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:57 pm | |
| Ja, értem.*mondja a lány mosolyogva, mikor ketten is közlik vele, hogy nem szállnak meg.* - Nézzétek csak m van ott! Egy manga bolt!*üvölti olyan hangosan, hogy talán még a szomszédos utcában lévők is hallják.* - Megnézzük?*néz bociszemekkel szaktársaira.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:51 pm | |
| - Nem szállhatunk meg, mert csak egy nap kimenőt kaptunk a Mestertől. *Fordul Wanda felé, majd visszanéz a japán járókelőre, aki szemforgatva rábök a tőlük nem is olyan messze lévő Tojira, ami innen is pontosan látszik. Ariana csodálkozva fordul arrafelé.* - Jééé. *Jegyzi meg, és lelkesen elindul a pagoda felé. Főleg a kertje érdekli, mert az a legszebb. Végül mégiscsak megáll, és visszapislog a többiek felé, Jackre kissé bűnbánóan, pláne, mikor Chris megölelgeti. A lámpaoszlopnak nekimenő lányon felnevet, éljen a fangirlservice, gyerekek... Majd lehajtott fejjel, bűnbánóan visszasettenkedik Jackhez.* - Gomeen... *Motyogja, aztán megfogja Chris karját, és rángatni kezdi a pagoda felé. Ahol persze víz is van; és a víz errefelé kacsákkal jár...* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:48 pm | |
| *Arianára rávigyorog.* - Engem sem érdekel, jó dolog gaijinnak lenni... *Észreveszi, hogy Jack csak áll ott, hát visszasiet mellé, és megölelgeti.* - Kösziköszi, nélküled nem jutottunk volna ide! *Jó alaposan megölelgeti, nem törődve azzal, ha esetleg morcos Jack nem hagyná, és azt sem veszi észre, hogy az egyik kis japán csaj úgy megbámulta őket, hogy nekiment az egyik lámpaoszlopnak... na igen. Majd elengedi Jacket, és a kezénél fogva elkezdi maga után cibálni, Ari felé.* - Gyere, megnézzük a Toji Temple-t, meg azt a vadkacsás folyót... sajnos nem hiszem, hogy ebbe a napba belefér az Eiffel-torony klón, de Kyotóval is beérjük... *Majd bocsánatkérően néz Wandára, legszívesebben ő is maradna tovább is...* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:43 pm | |
| *Chris elmegy megnézni a fát, Ariana lelkendezni próbál, de a kedve el van rontva. Ez Jacket a lehető leghalványabban sem érdekli. Ő csak végignéz a lampionokon, a cseresznyefákon, a sok kicsi japánon, és máris kezd forgolódni a gyomra. Nem szereti ezt a terepet, az emberek ki sem nyitják a szájukot, úgy beszélnek, mintha rendellenesen fejlődtek volna ki. Wanda mosolyára csak a szemeit villantja meg.* -Wanda, továbbra is csak egy napot maradunk. Szóval ma itt, holnap már otthon, pontosabban amint kinézelődtétek magatokat megyünk vissza. Legalább is én igen. A többi a ti dolgotok. *teszi még hozzá, ezzel jelezve, hogy ha egyszer nem hagyják rá a dolgokat, márpedig igenis rangidős, hiszen már akkor itt volt, mikor az iskolát alapították, és másodikos, és Wanda is csak évfolyamot lépett, akkor ő nem fogja törni magát feleslegesen. Igyekszik egyszerűen túlélni.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Wanda Dorcas Gloria


Minősítés:  Hozzászólások száma: 4207 Msn: mercedesz2000@vipmail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
'If you look at me closely, you will see it in my eyes, this girl will always find her way.'
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:39 pm | |
| *És meg is érkeznek Japánba. A lány hatalmas ámulattal néz körül, aztán rámosolyog Jackre, majd Arira, és Chrisre is.* - Na és innen hova?*kérdezi, aztán meglátja, hogy Ari elkezd kérdezősködni, hogy mi merre van.* - És hol fogunk megszállni?*kérdezi kétségbeesetten körbenézve a jelenlévőkön.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:35 pm | |
| - A lidérc, az egy olyan undok lényecske. *Mondja dacosan, és magában örül, hogy Annis nevét nem ejtette ki... A másik kettőre bízza, hogy mennyit árulnak el Wandának, ő mostmár befogja a száját.* - Arigato, én mégis úgy döntök, hogy... ~ kihagyom. ~ *Fejezi be gondolatban, de Pereus lábon harapja; természetesen ő is érzi, ezért csak finoman teszi, figyelmeztetésképpen. Ariana felszisszen, gyilkos pillantást vet a vadmacskára, aztán mégiscsak elindulnak, sőt, meg is érkeznek... Kyoto.* - Na, megnézzük a Toji izét? Azt mindenképpen meg kell, meg aaaa... Mi az a folyó? Kamo-gawa? Vagy Kama-gawo? *Próbál lelkesen látszani, de őszintén szólva a kedve azért el van rontva. Ő nem tünteti el a vadmacskáját, maximum érdekes háziállat, megszólalni meg majd nem fog. Vigyorogva nézi Chris lelkesedését, miközben a virágzó cseresznyefákat nézi.* - Ne is törődj vele, én büszke vagyok rá, hogy gaijin vagyok. *Mondja legyintve, majd találomra odasétál az egyik járókelőhöz.* - Öizé... Excuse me! Toji Temple...? *Nem tudja, a másik mennyire tud angolul; nagy eséllyel semennyire, ezért nem is nagyon sokkolja őt az anyanyelvével, tőszavakban érdeklődik, merre van a nevezett hely.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:31 pm | |
| *Amikor a társalgóban Jack a földre dobta a dobozt, lehajolt, és visszavette a pálcáját, és már nem sokkal később Japánban is vannak... Chris csillogó szemekkel néz körbe, a színes lampionokkal kivilágított virágzó cseresznyefákon. Ő nem kezelte le Lilithet, egy kutya csak nem okoz tán akkora feltűnést, mint egy ocelot tenné... Chris előrerohan, az egyik fához, és csillogó szemekkel néz fel a fára.* - El sem hiszem, hogy itt vagyunk, el sem hiszem... *Suttogja, miközben továbbra is csak a fát bámulja. Észre sem veszi, hogy egy csapat japán elhalad mellette, szemforgatva, valami olyasmit mondogatva, hogy "gaijin"... De ha hallaná akkor sem érdekelni, túlságosan is leköti a lélegzetelállító látvány.* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Japán Szomb. Márc. 07, 2009 8:26 pm | |
| *Japán egyik legközpontabb központjába érkezik meg a négy diák. A város nem más, mint Kyoto. És teljességgel mutatja az esti, éjszakai Japánbeli életet. Jack magára húzza a köpenyét, ha lehet, még szorosabban, oldalán ott a táskája, övén pedig a tőre és a pálcája is. Mostmár nem nagyon érdekli, merrefelé is mászkálnak szaktársai. Szépen csendben marad, ocelotja szorosan a lába mellett. Jack még az út során egy ügyes kiábrándító bűbájjal eltüntette Odront a látható tartományból, így vele nem lesz gond, egy darabig minden bizonnyal nem. És úgy sem maradnak sokáig. A fiú, vöröslő szemekkel, sápadt bőrrel, nagy, fekete köpenyben szépen megáll, és kérdőn néz a három diákra, merre is mennek majd.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | |
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |