
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17915 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Illúziómágia Ligete Csüt. Aug. 21, 2008 5:21 pm | |
| First topic message reminder :Az Illúziómágia ligetébe egy kavicsos út vezet az Udvar irányából, és egészen hosszan vezet, szinte már a tölgyesig, így a fák meg-megsűrűsödnek körülötte. A nap sugarai alig szűrődnek át a fák lombjai között, és amikor a diák már éppen feladná, a fák egyszer csak eltűnnek, az út pedig egy ligetbe torkollik. Egyszerű székek és asztalok jelzik csak, hogy itt bizony tanóra szokott zajlani, a bútorokkal szemben pedig, a liget másik végében magas pódium áll, hogy a tanárt még a legtávolabb ülők is jól lássák és hallják, mögötte pedig ott áll a jellegzetes iskolai tábla. Nincsen túlságosan berendezve a liget, hiszen a tanárnő - Camryn Lilleyman - jobban szereti a gyakorlati oktatást, mint az elméletit, így amikor gyakorlásra kerül sor, még ez a minimális bútorzat is szertefoszlik... Vagy talán ott sem volt soha? Nem lehet tudni, hiszen ez azért mégiscsak az illúziók ligete. A diákokat az időjárási viszontagságoktól egy láthatatlan burok védi, ami kizárja a hideget, a havat, a jeget és az esőt, így attól nem kell tartani, hogy egy-egy óra alkalmával vihar esetén esetleg egy védett termet kellene keresni. Tantárgy: Illúziómágia
A hozzászólást Cirelin de Sovalon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 15, 2011 9:36 am-kor. |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Rupert Rankle Diák

Hozzászólások száma: 4343 Msn: rupert3569@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ruppancs XD (Már egészen megszoktam)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:14 pm | |
| *Ezzel nem ért véget, sem az óra, sem a gyakorlat. Most magukra kell szórniuk. Nagyon meglepődik, hiszen ha az előző sem met, akkor ennek se sokat jósol.~ Ugyan már sikerülni fog. Bízz magadban.~ Magabiztosan meglengeti pálcáját kinyújtott keze felett. Kör, rántás, ige.*- Effluvium.* Nem történt semmi. még vagy tízszer megismételte, mikor sikerült. De sajnos annyira megörült, hogy nem koncentrált és elmúlt. Csalódottan fogott hozzá megint. Megint többször kellett próbálkoznia. Minden gondolata azon volt, hogy kimondja az igét és ő ragyogni fog. Szinte fel se fogta hol van. Kör, felhúzás, ige.*- Effluvium.* Az Aura megjelenik. Most is örül, de ezt az energiát inkább arra fordítja, hogy jobban figyeljen oda. Ekkor a terem eltűnik és egy másik helyne vannak.~Ez teszt? Ez is illúzió?~ Azonban ezen nem sokáig töprenghet mert látja, hogy nincsenek egyedül. Vélákkal vannak körülvéve. Rupert nagyon szépnek találja őket. Úgy érzi jó helyre került. Mikor azonban meglátja ragyogó kezét eszébe jut, miért van itt. Körbe néz és látja, hogy egy véla nagyon nézi. mi több talán stíröli.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:14 pm | |
| *A feladat hozzákezdése előtt nagy levegőt vesz. Lassan lenyugszik, hisz ha elrontja sem történik semmi különös, ha meg sikerül, az meg külön jó.. Úgyhogy nekikészül, és hasonlóan az előbbihez leírja a kört a végén felrántja a pálcát és dallamosan kimondja a varázsigét. Nem néz végig magán, ugyanis elég pesszimista a lelkem, és nem akar fájdalmasat csalódni.. Inkább a többieket veszi szemügyre.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:13 pm | |
| *Visza sétál a helyére közben eltünik a bábúja és a tanránö újabb feladatott adki. Mosolyogva szegezi magára a pálcájt.*- Effluvium.*Mondja ki szépen kihagsúlyozva a szót. Körbe nézz és láttja hogy mindenkinek sikerül nagyából. Következö amit észre vesz hogy egy másik terembe kerülnek ahol szerinte vélák ülhetnek az asztalok körül. Mivel olyan sépek és a kisugárzásuk ezt súgalja.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:13 pm | |
| * Meghallgatja Dirana válaszára afelelet ,majd Ő is feltesz egy kérdést.- Cirelin Úrnő. A daimonok is megkapják ezt az Aurát vagy nekik külön kell csinálni?* Kérdezi közben a bábukat nézi. A következő feladat a saját magadat kell Aurába tenned. Elgondolkodik és megpróbálja. Nem tudja mit történik ,de nemsokára egy másik helyszínen találja magát. Sok véla ül egy asztal mögött. Leila még nem látott ilyet ,de nem is tudja mit gondoljon. Nem annyira nyugtalan ,hisz úgyis megmondja Cirelin Úrnő ,hogy mit kell tenni. ~ Talán valami vizsga? Vagy teszt? Netalán gyakorlat?* Gondolkodik el ,majd állataira néz akik egy kicsit ijedten állnak a lábánál. * |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:12 pm | |
| *Hát ahogy van úgytalán csak össze jött neki ezután követi a többieket*~vélák nem mondom kiváncsi vagyok erz hogy fog menni~*gondolja de hát majdrájön ha végez ezért neki is kezd a varázslatnak ezúttal magán használja magára mutat majd jön a mozdulat aztán legkésőbb az ige reméli össze jön *Effluvium.*mondja ki és kiváncsi hogy mi fog ebből össze jönni bár ha nem megy akkor sincs vész legalábis ő nem esik kétségbe*
\\hát nem tom nekem nem jött össze valami miatt most meg nem is jelzi\\ |
|  | | Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17915 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:11 pm | |
| //Akinek nem sikerül a dobás, annak majd én dobok a végén.// _________________ 567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit. Előtörténet
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8833 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:11 pm | |
| The member ' Driana Stardew' has done the following action : Roll dices'Hat oldalú dobókocka' : Result :  _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Driana Stardew

Hozzászólások száma: 709 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:11 pm | |
| *Bólint a tanárnőnek megköszönve a választ. A következő gyakorlat esetében meglepődik kicsit, hiszen negyedrészben ő maga is véla, bár erre nem túl büszke, lévén a vélák sokakat lenéznek. De itt az ideje, hogy leckét kapjanak. Maga felé fordítja a pálcát, és leírja azt a bizonyos kört a levegőben.* Effluvium! *Amúgy sem egy csúnya teremtés, de még szebbé válik. Mint egy kalózkirály egyetlen leánya. Közelebb lép hát a vélákhoz, hogy felmérje, mennyire tartják szépnek.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:10 pm | |
| *Kinyitja a szemét s meglátja a fénylőbábukat, az egyik picit máshogy fénylik ebből szúrja ki a bábuját s oda lép hozzá, talán úgy a középmezőnybe találta meg bábuját. Leo természetesen mind végig követte de különlegesebb szócserét nem váltanak, mert Liz most tulajdonképpen tanul. Ekkor felfigyel Liz a tanár újabb feladatára melyen a lány ismét kész helyt állni, elvégzi az igét, amely elsőre sikerül már neki, jól bele véste az eszébe a dolgokat. Ekkor mindenki teleportálódik egy vélákkal teli helyre* ~te jó ég csak ki ne szúrják Kaen mestertől elcsent medálomat, na ne kellett nekem erre gondolni...mi van ha Cirelin úrnő kiszúrja...isten ments magam akarom vissza adni a professzornak~ *gondolkozik egy ideig majd csak figyeli a tanárnő állás pontját*
//remélem jó lesz kezdő vagyok a kockázásban :S//
|
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8833 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:08 pm | |
| The member ' Zhang Kvanjin' has done the following action : Roll dices'Hat oldalú dobókocka' : Result :  |
|  | | Zhang Kvanjin Diák

Hozzászólások száma: 84 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:08 pm | |
| * Zhang meghallgatja a tanárnőt, és végrehajtja a feladatot. Élvezi, hogy ennyi véla veszi körbe. Miért is ne élvezné a szépet? Csak hát miért van itt ennyi véla?* ~ ne agggódjál!~ * Bíztatja a daimonja.*
A hozzászólást Zhang Kvanjin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 05, 2008 6:12 pm-kor. |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8833 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:06 pm | |
| The member ' Estella Grimaldi' has done the following action : Roll dices'Halálfejes hatoldalú' :  _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:06 pm | |
| *Alig foglal helyet, máris megkapják a következő feladatot. Méghozzá, hogy magukra hajtsák végre a varázslatot. A lány ezzel is megpróbálkozik, azaz feláll a helyéről, leírja a kis kört, felrántja a pálca végét, aztán kimondja az igét.* - Effluvium! *Teste körvonalán megjelenik a fénylő vonal. Körbenéz, de már nem a teremben találja magát, hanem egészen máshol, méghozzá olyan helyen, ahol csomó véla van. Tapasztalatból eléggé utálja ezeket a lényeket, de nincs mit tenni. Sejti, hogy valami teszteszrűségről lehet szó, hiszen mondta Cirelin Úrnő, hogy a varázslat növeli a szépséget.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:03 pm | |
| *Mielőtt bármibe is belekezdene, leírja a tudnivalókat a varázslatról és memorizálja az igét, majd amint a tanárnő bemutatja azt, a mozdulatot is. Már hozzászokott a saját magát formázó bábuhoz, ezért meg sem lepődik, amikor magával néz szembe. Feláll a helyéről és előveszi tiszafa pálcáját. Leír egy kis kört, majd felrántja a pálca végét.* - Effluvium! *Igyekszik úgy hangsúlyozni, ahogy a tanár tette, de nem lesz valami nagy hatása a varázslatnak. Pár másodpercre feltűnik egy halvány körvonal a bábu körül, de ahogy megjelent úgy el is tűnt. Ismét leírja a kört és felhúzza pálcája végét.* - Effluvium! *Erélyesebben ejti ki a varázsigét, de most még annyi sem történik, mint eddig.* ~Ezt még gyakorolnod kell.~ *Jegyzi meg Delila a háttérben, aki mostanra már ülő helyzetből figyeli gazdáját nagymacskához illő méltósággal. A lány csak egy rövid grimaszt vág a daimón felé, majd folytatja a gyakorlást. Sokszor elismétli a mozdulatot meg az igét, de csak halványan sikerül. Az utolós alkalommal eltűnik előle a bábu és valahol egészen másutt köt ki. A lány elég nehezen veszi észre, mert a varázslata nem lett túl erős. Hosszas keresgélés után megtalálja, aztán visszavándorol a helyére.* ~Majd gyakorlok valakin.~ *Veti oda a daimónnak.* |
|  | | Cirelin de Sovalon Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 17915 Msn: rigoevi@freemail.hu Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Szakvezető
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:03 pm | |
| *A diákok azért többségében megtalálják a sötétben a bábukat, hisz ez alapvetően nem egy nehéz varázslat. Driana kérdésére a lányra pillant újra.* -Természetesen nem, hiszen ez nem egy afféle fényburok, ami átcsusszan másra, hanem a fény testhez alakított megtörése. *Válaszol a leányzónak. Mikor aztán mindenki készen van, újabb feladat jön.* -Most saját magukra varázsolják az igét. Ugyanúgy kell, mint másra, csupán így önnön szépségük, kiállásuk fog nőni. *Amikor ezzel mindenki kész van, a diákok elkerülnek a teremből, méghozzá egy terembe, ahol körben asztaloknál emberek...azaz vélák ülnek. Mindegyikük felettébb szép, ez nem is meglepő. Tesztről van hát szó, és a vélák azok, akik a legjobban tudják megítélni a szélséget. Randalt természetesen elengedte, nem esett baja.*
//Kérném, hogy mindenki használja a kockagenerátort és dobjon hatoldalú kockával, mikor elküldi a hsz-ét,. Utólag már nem lehet hozzászerkeszteni, tehát figyeljetek rá. Az elküldés gomv alatt van egy olyan, hogy Roll dices. Itt kattintsatok a plusz jelre a jobb oldalon, ha nincs lenyitva. Aztán válasszátok ki a hatoldalú, vagy a másik hatoldalú kockát, és utána küldjétek el a hsz-t.// _________________ 567 éves éjtünde, épp ezért jellem téren nem kimondottan kedves, de tiszteli a tudást, és a tudni akarást. A férfi nemet szinte semmire sem tartja, ezt csak az iskola miatt próbálja visszafogni valamelyest. Az illúziók, dalok és tér-időmágia mestere, uralma alá tud hajtani az elme erejével szinte bárkit. Előtörténet
A hozzászólást Cirelin de Sovalon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 05, 2008 6:04 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:02 pm | |
| *Memorizálja a dolgokat, az agyába vési a mozdulatot. Mikor megjelennek a bábuk, rámutat a Kristen-babára, leír egy majdnem szabályos kört, majd felhúzza a pálcát* -Effluvium *motyogja, mire egy pillanatra mintha megjelenne valami.. De fél másodparc múlv már semmi sincs ott. Úgyhogy Kris tökéletesít a körön, határozottabban húzza fel a pálcát, és mondja ki az igét. Az eredményen meg is látszik, hogy koncentrált, mert megjelenik a halvány körvonal. Úgyhogy a lány most nagyon büszke magára, és boldogan figyeli a többieket. |
|  | | Rupert Rankle Diák

Hozzászólások száma: 4343 Msn: rupert3569@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Ruppancs XD (Már egészen megszoktam)
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:01 pm | |
| *Úgy tűnik az elmélettel végeztek is. Leír mindent, amit az Aura bűbájról hallott. Közbenfél szemmel figyeli a szemléltetést. Driana körül megjelenik az aura. Nagyon tetszik neki, és sejtette hogy kicsiben kezdnek. még be sem fejezte a jegyzetelést, már meg is jelent előtte a próbababa. Még befejezi, mikor mások már próbálgatják. Mikor végzett feláll és rászegezi pálcáját. leír vele egy kört. Nem tudja, hogy órajárással megegyezően, vagy ellentétesen kell. Végül próbálkozik mindkettővel. Leírja a kört, felrántja a pálca végét.*- Effluvium.*Nem történik semmi. Nem lepődik meg. Erősen koncentrál, szinte oda képzeli azt, amit létre fog hozni. Megismétli a mozdulatot.*- Effluvium.* A bábu körvonala világítani kezd, majd szinte egy másodperc mulva el is hal. Ettől azonban nem lett csalódott, hiszen sikerült, csak most már fent is kell tartania. Megint megpróbálja.*- Effluvium.* A jelenés megismétlődik, de egy pár másodperc mulva ez is eltűnik. ~egyre jobb.~ Azonban most elszólta magát. Ez után csak pár másodperces fényt tudott megidézni. Szép lassan az önbizalma is elszált, de akármit tett ennél többre nem futotta.* |
|  | | Zhang Kvanjin Diák

Hozzászólások száma: 84 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:01 pm | |
| * Zhang folyamatosan körmöl majd szemügyre veszi a bábut.* ~ Ugye hogy nem olyan csinos mint én? ~* szánja ezt a daimonnak de az csak megrázza a fejét. nem bírja Zhang hasonló poénjait. A tanonc mintha érezné, hogy Miu már türelmetlenül várja, hogy Zhang próbálkozzon, így pálcájáért nyúl. Kis kört ír le a bábu körül, majd kecses mozdulattal// Meghalok ettől a kifejzéstől// felhúzza a pálcát és kimondja az igét.*- Effuzvlium! * Csodálkozik hogy nem történik semmi. Miu viszont nagyban kacag.*- A nagymenő nem mondta ki jól az igét!* nevet tovább majd csendben figyeli az előbbi mozdulat sor kissé idegesebb verzióját egy helyes igével.* -Effluvium!* remélhetőleg mostmnár sikerült.* |
|  | | Timothy Waylan Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1779 Msn: erik1995@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:00 pm | |
| *A fiú pulicerpennája lejegyzeteli a tanerő bölcs szavait, majd mikor a tanárnő a gyakorlatban is bemutatja az igét - mivel már nincs mit írnia egyenlőre - abbahagyja a sercegést, s Tim is Cirelin-re figyel, aki egy számára ismeretlen Allidionos lányon mutatja be a varázsigét. Mélyen megjegyzi a varázsigét, majd feláll, odasétál egy bábuhoz, aki az ő pontos alakját vette föl. A fiúnak kissé szokatlan, hogy vele egyforma magasságú lénnyel szemben áll, hiszen az iskolában csak néhányan vannak koboldok. Mindenesetre, elkezdi próbálgatni a varázsigét, úgy, ahogyan azt a tanerő mutatta, amíg nem sikerül.*~Hogy is volt... Effuvium... nem... Effluvium. Hajrá!~*Gondolkozik el, mi is volt a varázsige, majd önmagát biztatja kissé, hogy belekezdjen. A kezdet számára nem marad el, s egy kört ír le fekete pálcájával, majd kimondja a varázsigét, de nem sikerül elsőre, se másodikra, se harmadikra. Kitartóan próbálkozik addig, míg össze nem jön neki.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 6:00 pm | |
| *Nagyon érdekesnek talája a varázslatott gyorsan leír szinte mindent minél pontosaban úgy ahogy a tanár nö mondta. Majd érdeklödve figyeli az úgy mond bemutatott.*~Na vajon nekem is sikerül e? Mindjárt kiderül.~*Ahogy befejezi a gondolat menetétt megjelenik elötte a bábuja ami úgyan úgy nézz ki mint ö. Elrakja a jegyzetfüzetét meg a pennáját és a varázspálcáját veszi a kezébe. Úgyan úgy probálja csinálni ahogy a tanárnö mutata. Leír egy kört a bábu körül majd felrántja de ez így kicsit sete sutára sikeredet.*- Effluvium!*Hangzik el a varázs szó hát bánatára nem történik semmi. De nem buslakodik ha nem újra megprobálja. Most kicsit határozotaban írányitja a pálcáját.*- Effluvium!*Most kicsit lágyaban szeben ejti ki és sikerül kis derengés veszi körül a bábuját.*~Ez az~*Majd körbe nézz és láttja hogy a többieknek is megy több kevesebb sikerel.Végül sötétség borul rájuk és eltünik a bűábuja elöle. Körbe pillant és több fényt is látt megprobálja megkülömböztetni az aurákat nagyából megy. De csak harmadszora sikerül meg találni a saját bábuját.* |
|  | | Nicol Bennet Diák

Hozzászólások száma: 1233 Kaszt: 
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 5:59 pm | |
| *Mikor nem szólították fel, leteszi a padra a kezét és gyors lejegyzeteli azt, amit az úrnő mond.* ~Hmm.. azthiszem egész jól eltaláltam, bár nem volt tökéletes az amire én gondoltam, de megközelíti.~ *Gondolja magában és tovább jegyzetel. A toll, csak úgy suhog a papíron, miközben Nicol betűit kanyarintja rajtuk. Mikor lejegyzetelte amit akart, újból felnéz és mikor megjelennek a próbababák, odasétál és pálcát emel. Nicol a baba körül egy kört ír, közben erősen koncentrál és kimondja a varázsigét.* -Effluvium! *Mondja határozottan, majd elemeli pálcáját és a zsebébe dogja. Kicsit hátrább sétál, közben leoltódik a villany.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 5:59 pm | |
| *Erősen megijed, igen, annyira összefüggenek, hogy elméletileg még Randal is a lelke mélyén unalmasnak találja az Órát, de maga az Illúzió érdekli őt, belesugározták, hogy hatalmas hatalom az illúziómágia, így szeretnie kell, s maga is szereti, így a daimont is érdekli. Az óra nem tetszik nekik. A tanár…Hogy merészelhet egy ilyen arrogáns, elkényeztetett úrral így bánni? Az apja fel lenne háborodva, de itt nem az a fontos. A nevelőapja tudta jól, hogy nem valami olyan helyre küldi a fiút, ahol kényeskedhet. De benne van a lényeg, az unalmas csupán egy rosszul megtalált szó, nem tetszik nekik se a környezet, se semmi, Randalnak sem más a véleménye, csak a tudás miatt nem fut el innen, bár már azt is nehezen tehetné meg, mivel a falak közelednek. Nem volt még ilyenben része, így kellően összezavarodik, a földre rogy, ahogy a gepárd is, de lassan a pánik miatt összeszedik magukat. Még gyerek, és halandó. Egy tünde tán’ még itt is meg tudná őrizni a nyugalmát, de ő nem. A gepárd megpróbál felugrani a falra, hogy megállítsa, de la Verml úrfi még nem döntötte el. Fejében sokféle ijedt gondolat cikáz össze-vissza, miért kellett neki egyáltalán gondolnia valamit? De hát nem szabad? Ha akkora gondolatolvasó, észrevehetett volna mást is de Sovalon úrnő…* |
|  | | Driana Stardew

Hozzászólások száma: 709 Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 5:57 pm | |
| *A lányka hallgatja a nőt, issza minden szavát, akkor döbben rá, hogy talán jegyzetelni kellett volna.* Jaj, basszus. *szólja el magát. Gyorsan penna elő, és körmöli emlékezetből a hallottakat. Aztán nagy nehezen utoléri magát, és véégre itt a gyakorlat. A szőke stréber/bombázó feláll, és az ujjai közé szorítja a fűzfa pálcát.* Effluvium... Effluvium... *izlelgeti a varázsigét. Megpróbálja a pálcamozdulatot, ami most még nem tűnik olyan nehéznek, lévén az első óráról van szó. Aztán Cirelin leoltja a villanyt. A kislány célozgat, célozgat, aztán.* Effluvium! *sutty, egy arany színű fénysugár a plafonra.* Na mégegyszer. *mormolja* Effluvium! *Eltalálja az egyik bábut. A bábunak végigfut a karján, majd az egész testén a varázslat, és halvány arany színnel pulzálni kezd.* Tanárnő, az volna a kérdésem, hogy az aura átterjedhet azokra, akikkel a célszemély fizikai érintkezésbe lép? |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 5:57 pm | |
| *Leila már nem nézi a fiút ,nem nagyon érdekli. Hidegen hagyja. Egyetért az Úrnővel és még mindig mosolyog Randalon. Cirelin nem szólit fel senkit ,ezért már megfogja a pennát és az Aura alá jegyzetelni is kezdi gyorsan amit az Úrnő mondani kezd. Közben mikor Drianát is magához hívja felnéz és csodálkozva nézi a lányt. Utána újra a papírra néz és jegyzetel tovább. Mikor végzett vele és nekik kell bemutatni , megfogja a pálcát és az egyik bábu felé siet. Rámutat ,majd egy kört ír le és végül ugyanugy mint a tanárnő Ő is elrántja a pálcát. Közben érthetően ki is mondja a varázsigét.- Effluvium. * Nem tudja ,hogy sikerült -e neki a varázslat ,de reméli igen. Már várja ,hogy vajon hány bábu fog kigyulladni. A többieket nézi ,majd visszaül a helyére. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Illúziómágia Ligete Pént. Szept. 05, 2008 5:55 pm | |
| *szorgalmasan figyel s jegyzetel de eljön a gyakorlati része a dolognak így illendő elővenni a fekete pálcát, de mielött ez következne Driana csillogásán elcsodálkozik egy picit* ~igazán szép az az izé körülötte~ *s majd határozottan feltekint a próba barbára mire pálcát kap, s igyekszik jól elvégezni a varázslatot.Kis kört ír le, és a végén felrántja a pálca végét* -Effluvium. ~csak sikerüljön,könyörgöm~ * dallamosan ejti ki az igét, az e-nél kicsit megnyomja a szótagot, de mielött meglátná a az igazságot oltódik a villany s távolabbi pontba teleportálódik* |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|