
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Szer. Máj. 11, 2011 8:52 am | |
| *Al kicsit fáradtan kelt fel reggel, majd gyorsan felöltözött, megreggelizett, magához vette kuzinjától ajándékba kapott törét és elindult a Szurdok felé. Közben tanulmányozta a házikat, melyeket még meg kell csinálnia, és mivel még mindig jó ötletnek tünt hogy a Lélekölö-hegységeset csinálja meg, arra vette az irányt. Már tegnap este is motoszkált a fejében, és utána is nézett merre kell menni, így nagy kalandnak ígérkezett a dolog mert számára tiltott területen volt a hely. Nagy sétára indult, de igen ideges is volt, ezért néha hangosan, néha pedig csak gondolatban próbálta noszogatni daimon pumáját hogy kicsit próbáljon meg vele jobban kommunikálni, mert akkor talán kicsit megnyugszik. Ahogy lassan a helyhez értek egy csodálatosan lenyügözö hegység tárult a szeme elé, melynek csúcsain egy-egy kögólem vigyázta a Szurdok békéjét, mint ahogy a leírásban is olvasta. Ahogy lassan szemeivel pásztázta a területet a Magyar Mennydörgö Sárkánypár is megjelent, elötte az üvöltésüket is jól lehetett hallani. Ahogy azok odamentek a lányhoz igen közel, Al félellmében csak azt tudta nekik kiáltani hogy miért is van itt, legalább vagy 3x elismételte, majd amikor láthatóan a sárkányok megnyugodtak és arrébb áltak, Alnek muszáj volt kicsit leülnie, mert azért két ilyen hatalmas állattal csak így csevegni meg ilyesmi, aztán meg csak igy elintézni a dolgot azért nem semmi. Eszébe is jutott hogy hogyan jött ez az ötlete, de valószínüleg spontán, és mivel célját elmondta a lényeknek, azoknak ez mindennapos hisz biztos van valami megegyezés féleség a Nezával, vagy ilyesmi. Gondolta magában, majd ahogy így leülve egy sziklán gondolkodott figyelmes lett alig egy km-re tölük lentebb egy nagyobbacska tóból amint feljön egy vízi lény, afféle fiatal nönek mondaná Al, de igen fenkölt és büszke a tekintete, a megjelenése. Valószínüleg öt kell legyöznie, így nem is gondolkodott tovább, gyorsan odament minél közelebb hozzá, majd amikor úgy 4-5 méterre volt pálcájával odamutat ahova a jetit/jetiket szeretné megidézni, és ki is mondja a varit.*-Belua Appaero! *láthatóan egy jó nagy darab és egy kisebbecske azonnal felüvölt, és az addig épp magát nézegetö nöre támad. Annak nem hogy ideje, de még nagyon ereje sincs, így úgy látszik hogy a két jeti jól helyben hagyja, de Al valahol érzi hogy azért neki is tenni kell majd valamikor a siker érdekében. Mivel tudja, legalábbis úgy emlékszik hogy a viznek árt a tüz, így fejéböl elökotor egy jó kis varit ami vélhetöen legalább hatástalanitja majd a nöt. Ahogy ezeken gondolkodik láthatóan nem tudja használni sem pálcáját sem egyéb varázslatot, hisz vagy az egyik vagy a másik jeti valahogy mintha felváltva folyamatosan rohamoznák. Al tudja hogy lassan itt a vég, hisz egyre jobban lassul a nö, szinte már jártányi ereje sincs, de az idö is lassan eltelik, így bele kell húznia ha azt akarja hogy gyözedelmeskedjen. Mikor odáig fajul a dolog hogy már mind a két jeti egyszerre küzd vele, jártányi ereje sem marad, de a jetik ekkor sem hagyják abba. Sikerül nekik kicsit messzebbre elhajítani, és Al most valahogy szinte ösztönösen reagál. A nö tehetetlenül fekszik, voltaképp elájult, így itt az idö. Kipattan fejéböl a Futótüz varija, ahogy közelebb szalad gyorsan a nö mögé kicsivel megteszi a pálcamozdulatot majd hangzik is az ige.*-Profogus Ardon. *A tüzoszlop bár nem akkora mint az órákon másoknak szokott lenni, de azért reméli Al hogy sikerül még idöben elérnie a nöt és a tüz elárasztja a nö testét, még mielött az felébredne. Hálistennek szerencséje van, alig pillant fel a nö kábulatából, testét máris a tüz csóvái kezdik egyre jobban betemetni, ahogy a két elem találkozik forró gomolygó füst és göz csap fel, egyre jobban, majd kezd abbamaradni, de a nö egyre jobban sikolt, reméli Al hogy ez a vég sikolya, és hamarosan meg is látja hogy csak egy szép ruha marad a nö után mely kormos és rongyos, ennyi maradt belöle. Közben a két jeti is eltünt, és Al nagyon örül, azonban tudja hogy tiltott területen jár, így gyorsan int daimonjának akivel diskurálnak közben, és picit futva elhagyják a terepet.*
//másodlagos// |
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 3:17 pm | |
| // Jééézusom!! Nagyon-nagyon köszönöm Kaen! Annyira tetszett, és annyira izgultam. és wáááá *-* Nagyon jóó volt! // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 3:07 pm | |
| *A mélyen ülő, sárga szemek lassan végigmérik a lányt. Valahol a mérhetetlen gyűlölet és a végeláthatatlan bölcsesség között ott bújkál az elismerés a minden akadályt legyőző, a végsőkig kitartó boszorkány iránt. "De nem. Ha odaadom neki, túl hatalmas lesz, és egyszer, talán csak nagyon sokára, a helyemre fog pályázni."* - Több kárt okoztál nekem fél óra alatt, mint a tartományaimat fosztogató rablók egy év alatt. Bár tetszett az előadás, ezzel még nem nyertél bocsánatot. De lásd, milyen kegyes vagyok hozzád - megmutatom az árnyéktüzet!* Laura szemei elkerekednek. Agya már kiürült, szinte semmilyen mágikus energiája nem maradt, varázstárgyait elvitte a vortex, varázslatfordító gyűrűje kiégett, fegyvere nevetséges fogpiszkálónak tűnik a sebezhetetlen, félisteni hatalmú lénnyel szemben. Nordmed összehúzza szemöldökét, néhány másodpercig koncentrál, és az ifjú nekromantát tömött, vattaszerű köd veszi körül. De ezzel a köddel valami nagyon nincs rendben. Laura érzi, hogy hihetetlenül vékony, láthatatlan szálakon a köd behatol a testébe, körbefonja gerincét, és azon felkúszik az agyáig. És ekkor valami odabent ÉGNI kezd. Lau velőtrázó üvöltéssel térdre rogy, szeme kifordul, csak a fehérje látszik. Úgy érzi, mintha ezernyi tűzdémon falná belülről, de nem a testét, a fizikai valóságát falták, hanem az emlékeibe, örömeibe, szerelmébe harapnak. A LELKÉT támadják. Az árnyéktüzet nem érdekelte a fizikai való, hogy volt-e egyáltalán, hogy milyen volt: a lelket, a létezést irányító energiát tépte-szaggatta, függetlenül attól, hogy milyen létsík milyen megjelenési formájára alkalmazták, annak milyen mágikus, mentális vagy egyéb védelme volt. A megtépázott, megüresedett, kiégett lélek azután már csak idő kérdése, hogy mikor végez az őt börtönbe záró, fizikai valóval. Laura folyamatosan üvölt, előrehajol, ahogy az árnyéktűz emészti. Őrült reakcióban felszabadulnak a testét építő, védő mágiák. Szemgolyói lángra lobbannak, és kiégnek, gyönyörű szőke haja megőszült, arca megráncosodik. Laurát azonban igazán nem a külső, hanem a belső kínok gyötrik. Hihetetlen akaratával, mérhetetlen mentális energiájával küzd az árnyéktűz ellen, de most, életében először valami olyan hatalommal találkozik, amely ellen védtelennek érzi magát. A megmentő öntudatlanság nagyon, nagyon sokára érkezett el. Amikor magához tért, tökéletes sötétség vette körül. Először arra gondolt, hogy a halál birodalmában van, de racionális elméje hamar tudatosította, hogy életben van. A szobájában fekszik, kifacsarodott tagokkal. A kezében még mindig szorongatja a botot, amit sikerült elragadnia. Bár a tárgyai nagyrésze odaveszett, jutalmai megmaradtak. A Deus Ex Machinának hála túlélte a sorsfordító varázslatot, és az aukción licitált visszatérésnek köszönhetően vissza tudott fordulni a megsemmisülés kapujából. Bár a licite így elhasználódott, de az égieknek köszönhetően a tallérok visszakerülnek a bankszámlájára, hogy mindenkinek elmondhassa a tanulságot: Sose hidd azt, hogy nincsen nálad hatalmasabb...* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 2:57 pm | |
| *Megtalálja a szép nekromanta botot, amit azét csak nem vág bele a vortexbe. Megtetszett neki, na. A mennydörgő hangra most össze sem rezzen. Egyszerűen csak keresi a kiutat, nem is nagyon figyel, hogy mit beszél a nagyúr. Ugyan elkap pár szót, mint eszeveszett, katasztrófa, felébresztheti, és zidár, de nem nagyon fogja fel a mondatot úgy egyben. Minden esetre a vortex megáll, és a lány egészen máshol találja magát, egész pontosan egy emelvény előtt. És ha minden igaz, akkor a kezében van az a bizonyos bot. Legalább van mibe kapaszkodnia, és támaszkodnia, tekintve, hogy túl sokáig már nem bírja a lába... Azt viszont elhatározta, hogy akkor is végig csinálja, ha belepusztul is, így valahogy felkapaszkodik az emelvényre, és a bozta támaszkodva, lehajtott fejjel, de magabiztos hangon szólal meg.* - Hatalmas nagyúr... Hát tanítasz? *Ajkán egy kis mosoly jelenik meg, de inkább olyan nekromantás, gúnyosabb félmosoly, mint kedves. Majd felnéz a nagyúrra, és választ követel.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 2:49 pm | |
| *Úgy tűnik jó megoldást választott, mert a nagyúr tárgyait is magába szippantja a különös lény, és már hatalmasra nő tőlük. Most éppen egy gyönyörű mintázatú nekromanta botot tart a kezében, ezért talán mégis kár lenne.* ELÉG VOLT! *mennydörög a beholder nagyúr hangja.* Eszeveszett emberfióka, valóban értesz a túléléshez! De amit most csinálsz, az katasztrófához vezet, mert felébresztheti és erre a világra csalhatja a zidárt! *Laurának nincs ideje nagyon odafigyelni Nordmed szavaira, már csak azt figyeli, hogy ki tud-e jutni valamerre, mielőtt a vortex beszippantja. Legnagyobb meglepetésére azonban a vortex megáll, halványodni kezd, és néhány perc leforgása alatt semmivé válik. Úgy látszik, Nordmed még a leghatalmasabb szolgái felett is teljes kontrollal rendelkezik. A terem egy pillanatra összezsugorodni látszik, majd ismét kitágul, és Laurar ott áll az emelvény előtt. Bár bebizonyosodott, hogy Nordmed olyan hihetetlen hatalom birtokosa, amely mellett az összes találgatás és legenda eltörpül,* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 2:42 pm | |
| *Szóval semmi nincsen vele, ami segíthetne. Csak magára számíthat, esetleg a képességeire. Vérmocskos, iszonyatosan fáradt, de még haladnia kell előre, nem akarja, hogy ott végezze, ahol a tárgyai. Mármint a tekercsei, meg a hasonlók, mert ugye azt nem is nagyon tudja, hogy a többi a szobájában csücsül. Amikor a vortex hozzáér, egy pillanatra becsukja a szemét, és furcsa érzése támad. Mintha egészen máshol lenne, mintha eltűnne körülötte a világ, vagy legalábbis messzebb lenne, mint eddig. Ő azonban nem vágyik abba a másik világba, szóval minden erejét összeszedve próbál elszakadni az örvénytől. Majd észreveszi, hogy a nagyúr varázstárgyai is egyre csak fogynak... Hirtelen ötlete támad. Mi lenne, ha az összes körülötte lévő varázstárgyat a vortexbe dobná? Gondolom még nagyobbra nőne. De annyira nagyra, hogy Nordmed is itt pusztuljon?... Megfontolandó. Úgy dönt, hogy nincsen vesztenivalója. És ha kiszabadul, bizony ezzel fog próbálkozni. Akár kézzel, amit elér, akár invitoval, amit már nem.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 2:32 pm | |
| *Tétova mozdulattal megidézi a kőzáport, majd a vortex felé küldi. A kövek hatalmas lyukakat vágnak a padlóba, de a vortexnek láthatóan semmi baja sem esik. Eközben a fekete tölcsér már majdnem akkorára nő, mint egy felnőtt ember, és határozottan, egyenes vonalban Lau felé mozog. Laura ruhájából a drágakő is felemelkedik, a vortex iszonyatos szívóerejével kitépi onnan, és magába szippantja. Következőnek a lány nyakába akasztott fókusztárgyak szakadnak el, és repülnek a vortex gyomrába. A fekete, hideg örvénylés egyre sürgetőbben hívja a lányt, hogy adja meg magát, fogadja el az extraplanáris tornádó ölelését. Az oldalán lógó zacskók, varázsitalok is a vortexbe repülnek. Mint egy óriási sárkány, amikor levegőt vesz - gondolhatja Laura, miközben próbál talpon maradni. Megfordul, hogy futásnak eredjen, és ekkor a vortex hozzáér. Különösen érzi magát, egyszerre háttérbe szorulnak, jelentéktelenné válnak a hangok, a színek, a szagok körülötte. A jutalomként szerzett varázstárgyai lobbanással eltűnnek róla, hogy a szobájába teleportáljanak a megsemmisülés elől, így már nincs vele Belzegár botja, a zafír óvógyűrű, a holdkristály, a zeocit fülbevaló, és az arany emlékérem sem. A menedékkő és a teleportpálca a vortex gyomrában végezte. Viszont azt észreveszi, hogy Nordmed varázstárgyaiból is egyre csak nő a vortex, azokat is eszi.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 2:12 pm | |
| *Amikor a kristálygólem megtorpan, a lány is megáll egy pillanatra, pár szívverésnyi időre, míg összeszedi magát. Végül ellenfele eltűnik, mire a lány megfeszített izmai is engednek egy kicsit, már nem áll annyira ugrásra készen, úgy tíz másodpercig. A hatalmasság szavaira csak elhúzza a száját. Ő maga jobb szórakozást is tudna, mint itt gyepálni az egymást érő, erősebbnél erősebb rémeket. Az utolsó szó hallatára viszont azért új remények élednek benne. Már csak ez van hátra. Már csak egyetlen egy... Majd a sziszegés irányába fordul, összeráncolt homlokkal, és hátrálni kezd tőle. Főleg, mivel a dolog nevén kívül az ég világon semmit nem tud erről a valamiről. Így jobb lesz tőle távol maradni... Viszont valamit tennie kell, mert nem állhat csak úgy, szóval hátrálás közben még gyorsan a cuccra nyom valami föld elemű varit. Elvégre az az ellentéte.* - Pluvia Lapis. *Ennél többet viszont egyelőre nem nagyon tehet, ki kell próbálnia, hogy mágia immunis-e. De valahogy sejti, hogy egy örvényt nem lesz olyan könnyű megölni...*
// Kőzápor - Pluvia Lapis (elsődleges) Adott területen 2-3 centi átmérőjű kövek kezdenek hullani fentről. Ez az adott terület először egy embernyi, majd később gyakorlással növelhető. A kövekből sok van, így nehéz mind elől kitérni, és mivel magasról esnek, gyorsan, ezért fájdalmas sebeket okozhatnak. // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Pént. Okt. 22, 2010 1:59 pm | |
| *A tőr belefúródik a hengerbe, a tökéletes simaságú, zöld felület megrepedezik, a kék lüktetés szabálytalanná, akadozóvá válik. A kristálygólem megtorpan, mintha kérdőn nézne volna Nordmed emelvénye felé. Aztán halványulni kezd, és szép lassan eltűnik, visszatér oda, ahonnét jött.* - Jobban szórakozom, mint a kis futóversenyeteken *hajol előre trónján a szörny-hatalmasság.* Kár, hogy ez a szórakozás ilyen sokba kerül nekem. Most pedig jöjjön az utolsó felvonás. *Laura egyre erősödő sziszegést hall, és előtte, a földön egy apró portölcsér jelenik meg. Mint egy miniatűr tornádó! A lány nekiállhatna gyönyörködni ebben a csodálatos mágikus játékszerben, ha nem tudja, hogy valami minden eddiginél halálosabb, veszélyesebb dolog kezdetét látja éppen. A tölcsér növekedni kezd, és a belseje feketére, átláthatatlanra változik. Egyre gyorsabban forogva közeledni kezdett Laura felé. Egy vortex! Ez egy légelemtentál-istenség lesz! A kristálygólemmel ellentétben, Laura a vortexről csak egyetlen dolgot tudhat: a nevét. Hogyan lehet ezzel a dologgal küzdeni? Kell-e egyáltalán küzdeni?* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 7:42 pm | |
| *A lány kitér az első ütés elől, azaz védi szépen, majd lesújt, és a kard... Eltörik! Hirtelen megáll benne az ütőér is, ugyanis ebben az esetben nem nagyon tud mit kezdeni. Ami viszont nem jelent jót a túlélése szempontjából. Így aztán hátrálni kezd, mert mást nem nagyon tehet, és pánikolva keresi a megoldást. Majd észreveszi a kéken lüktető dolgot. És agyába villan, hogy még van nála egy tőr is. Így a pontosan találó jégkitöréses tőrt hajítja a henger felé, és imádkozik. Addig meg még csak túléli. Lehet, hogy imádkozik magában. Most azért megengedheti magának.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 7:36 pm | |
| *A gólemszerű üveglény hihetetlenül gyors léptekkel megindul, és öklét felemelve, máris a lány felé sújt. Laura felkapja és maga elé emeli a Tűzkardot, amely vöröslő lánggal felizzik, amikor a kristályököl rácsap. Amikor a gólem újból ütésre emeli öklét, Laura látványos körkörös mozdulattal lesújt a kristálylény hasára. A Tűzkard azonban - ahelyett, hogy a látszólag törékeny üveget szétzúzta volna - darabokra törik! Lau most kezd igazán izzadni. A Tűzkardot elég komoly mágiával készítette, a rúnamágia szerint elméletileg nemcsak hogy minden ellen használható volt, hanem törhetetlen és elpusztíthatatlan is, mint a legtöbb jó varázsfegyver; vagy még azoknál is elpusztíthatatlanabb. Lau lassan hátrál, hogy időt nyerjen. A kristálygólemet láthatóan megsebezte a kard, tehát a támadás nem volt teljesen hatástalan. Ha azonban minden újabb csapással egy újabb fegyvert összetör, akkor hamar kifogy belőlük. Ekkor valamit észrevesz a szeme sarkából - az óriási zöld henger, a lüktető kék fénnyel! A kristálygólem egy ritmusban, egy ütemre mozog a fénnyel, mintha... igen! Talán valami megkötő ereklyéről van szó, amit ki tud kapcsolni egy egyszerű varázslattal?* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 7:26 pm | |
| *Szerencsére időzített, így a mozdulatának meglett a sikere. A kicsi beholder szétplaccsan. A fenét sem érdekli már, hogy a gyűrű is elveszett... Immár zihál, remeg a térde, a keze, és a fájdalom sem kicsi, de ha semmi más nincsen a lányban, akkor akaraterő tuti. A hatalmas szörnyeteg szavaira viszont elsápad. Nem tudja, hogy még meddig bírja. De nincsen ideje gondolkodni, nincsen ideje mérlegelni, még azon sem, hogy a fenébe kerültek vissza a varázstárgyak a helyükre. A kristályvalami már talpon is van, így a lány nem késlekedik. Minden megmaradt lélek és fizikai erejét latba vetve megy neki a lénynek, méghozzá a másik kardjával. Valaminek lennie kell... És ha mágiaimmunis nem nagyon van más esélye.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 7:19 pm | |
| *A sugarak halk siccenéssel, egyszerre indulnak útnak. Talán egy szemvillanásnyival előbb kezdi meg tökéletesen időzített mozdulatát Lau, amikor villámgyorsan felemelte bal kezét, és a középső ujján csillogó gyűrűt a beholder elé tartja. A varázslatfordító gyűrű a sugarakat visszapattintja kilövőjükre (és elolvad) - egy ősi trükk, amelyre minden varázstudó fel van készülve, kivéve egy-egy túlzottan fiatal és túlzottan arrogáns hatalmasságot, mint amilyen a beholder mágus. Pedig egy beholdert kevés dolog tud megsebezni egy másik beholder támadásán kívül... A hatalmas test tompa pukkanással repül szét, ocsmány fekete szervekkel és vérrel szennyezve be mindent. A saját és idegen vértől áztatott Laura lábai remegnek ugyan, de lassan feláll.* -Vége az első felvonásnak - dünnyögi Nordmed. Mellette a kincseskupac újra ott csillog, tetején Lau esszenciakristályaival. Visszaforgatta maga körül az időt? Újrakreálta a kincseket? A lány találgathatna, de erre most nem volt ideje. Az emelvény előtt tíz láb magas üvegszobor materializálódik, majd rögtön meg is mozdul. Az a kevés, amit a kristálygólemekről olvasott, nem tűnik túl használhatónak ebben a pillanatban. Annyi bizonyos, hogy mágiára immunisak.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 7:04 pm | |
| *Egy pillanatra mosoly suhan át az arcán, majd le is fagy onnan, ahogy a keze ott ragad. Így tehetetlenül kell tűrnie, hogy az élőholtak még iszogassanak a véréből egy kicsit. Majd a karja kiszabadul, és ő ott esik össze, ahol van. Kapkodja a levegőt, és tuti könnyezik is, de a fájdalom már csak ezzel jár. Majd csak össze tudja szedni magát, feltápászkodik, és szenved ugyan nagyon, de az istenért sem adná fel... Majd a beholder rá szegezi a szemeit, és ő pedig vár. Nem fog rátámadni. Nem akar. Nem akar időt vesztegetni. Védekezni könnyebb, már ha az ember számít a támadásra. És Laura most bizony számít rá. De már van is egy terve. A varázslat visszafordító gyűrű. Vissza akar lőni egy dezintegráló sugarat a beholderre. És ha egy csóva indul felé, bizony habozás nélkül meg is teszi.* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 6:55 pm | |
| *Laura előrelendül, és előretartott kardját átszúrja a nyíláson. Teljesen átdöfi a meglepett ősmágust, akit még bizonyára számos varázslat védett - a mágiasemlegesítő kard azonban ezeket is kioltotta, amikor eltalálja az élőholtat. Az erőtér azonban bezárul, és foglyul ejti Laura karját! A vérfalat elfogyasztó élőholtak a gazdájukat támadó halandó felé fordulnak, és kinyújtják karjukat, hogy a sebeket kitágítva, még több vért ihassanak. Az élőholt mágus túlvilági hangon sikoltozik, ahogy a penge körül meggyullad száraz teste, és fehér, vakító fénnyel égni kezd. Ahogy a mágus lelkét megkötő talizmán is porrá válik, az erőpajzs megszűnik, a hirtelen megszabaduló lány pedig a földre zuhan - nem az egyensúlyvesztéstől, hanem a fájdalomtól. Körülötte az irányítójuk nélkül maradt élőholtak üres bábként csuklanak össze. A kínban fetrengő lány lassan összeszedi magát, és elkezd feltápászkodni. A beholder mágus ott lebeg előtte, apró szemeit várakozóan a nekromanta lány testén nyugtatva, keresve a legjobb célpontot a halálsugaraknak, hogy a lehető legkevesebb semmisüljön meg a detonáció során Laura értékes varázstárgyaiból. Laura kettétört kardja két karnyújtásnyira, elérhetetlen távolságban hever a lánytól, a másik kard előhúzására pedig most esélye sincs...* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Csüt. Okt. 21, 2010 6:48 pm | |
| *Amikor a mágus beszáll a csatába, rögtön arrébb ugrik, mert nem nagyon vágyik kicsike darabokra robbanni. Majd aktiválódik valamiféle, általa ismeretlen vérmágia, amitől a bőre felreped. Így előbb felsikolt, majd inkább összeszorítja a fogait. Ráér később is szenvedni... A védelem azonban úgy tűnik legalább jól működik, így van egy kis ideje fegyvert rántani. Mégpedig azt a kardot, ami mágiasemlegesítéssel van átitatva. Így nincsen más hátra, mint az élőholt mágusra támadni, és reménykedni, hogy a kard képes lesz átütni a védelmét. Ha viszont nem... Akkor majd elkezd izgulni...* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Szer. Okt. 20, 2010 3:02 pm | |
| *Laura egy pillanatnyi habozás nélkül a harcba veti magát, és három sírlidércet azonnal szétrobban, ahogy hozzáér. A gömbvillám mágiája nyomán az élőholtak maradványai meggyulladnak és - bár még egy darabig tovább mocorognak - rövidesen csak hamu marad belőlük. Lau megpróbálja közelebb férkőzni az ősmágushoz, hiszen ha őt sikerül megölnie, remélhetőleg ettől a szolgáit animáló mágia is megszűnik. Az élőholt mágust azonban egyelőre áthatolhatatlannak tűnő erőtér védi, amelynek lebontásához varázslatra, tehát időre lenne szükség. Laura tehát megfordul, és a felé botladozó tetemembereket kezdi lődözni. Hirtelen az egyik autentikus vámpír, aki oldalról próbált karmaival ruhája alá nyúlni, apró darabokra robban. Laura az emelvény felé pillantva látja, hogy az élőholt mágus - feltehetően csak szórakozásképp - beszállt a harcba, és egyik apró szeméből az áldozatot molekuláira detonáló dezintegrációs sugarakat kezd lődözni. Szerencsére az első sugár célzása pontatlan. A második elől Laura épp csak félre tud gurulni. Valamit tennie kell, hiszen egyre újabb és újabb élőholtak jönnek, így előbb-utóbb elfárad, és akkor vége! Aztán furcsa dolgot érez. A jóscsontok felrepednek, belé pedig fájdalom hatol. Valami különös vérmágia lehet, ami az ő erejét elszívja, egyben védelmet is ad. Bőre mindenhol felreped, és kiszivárgó vére felemelkedik a levegőbe, majd örvénylő vérfallá változik körülötte. A vérrel táplálkozó élőholtak megtorpannak, és magukba szívják a számukra oly édes nedűt. Most van egy kis ideje, hogy kitaláljon valamit, amivel lyukat üthet a mágus erőterébe, de mivel fegyvere nincs, kérdés, hogy mit tud átküldeni az ütött lyukon.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Szer. Okt. 20, 2010 2:46 pm | |
| *Még szerencse, hogy az óriás háta mögé ment, különben ott grillezte volna meg, ahol áll. Szóval a két csontvázkéz szétmarcangolja a beholder lábszárát, majd kitörik a nyakát. Ez kész. De láthatólag csak most kezdődött az egész, mert azonnal jön a következő ellenség is. Méghozzá a közel sem jóképű élőholt nekromanta ősmágus. Laura azért egy pillanatra elémul attól, hogy mennyi élőholtat tud idézni, de jól tudja, hogy nincsen ideje erre. Valami tömegpusztító varázslat kell, ami tüzet is gyújt, különben tökéletesen hatástalan lesz az egész. Kezében pedig már villan is a pálca, és itt nem kell a társai miatt aggódnia, így teljes nyugalommal használhat gömbvillámot.* - Orbiscutum fulmen. *És ha minden jól megy, a villám pattogni kezd, ide-oda, eltalálva azt, akit ér. Legnagyobb szerencséje mégis az, hogy az alap élőholtak egyáltalán nem tudják sebezni. Ezért persze inkább a durvábbakra koncentrál. Ja meg a főnökre. Bízik benne, hogyha a csontképű meghal, akkor viszi magával a csatlósait is...*
// Gömbvillám - Orbiscutum fulmen (EHM elsődleges) Trükkös varázslat, ugyanis nem csak egy célpontra hat. A gömbillám zabolátlan, irányíthatatlan varázslat. Amikor útjára bocsátod a kezdeti célpontról visszapattan, és a közelben állókat találja sorra el ide-oda pattanva közöttük. Óvatosan kell hát használni ezt az igét, ugyanis a társaidat is ugyaúgy megsüthetedvele, mint az ellenfelet. Kezdő esetén csak maximum teniszlabda méretű gömb keletkezik, de idővel és gyakorlással ez akár többszörösére is nőhet Neked viszont védelmet nyújt a gömb létrejöttekor megjelenő elektromos pajzs. Ez abban a pillanatban alakul ki, mikor kimondod az igét, tehát ez egy kombinált varázslat, viszont el is tűnik, amikor a gömbvillám is semmivé foszlik. Halottlátó 4. szint A halottlátóra csak a komolyabb élőholtak tudják már a képességüket használni, zombik, csontvázak már megsebezni sem tudják. // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Szer. Okt. 20, 2010 2:29 pm | |
| *Laura éppenhogy ki tud térni a hegyi óriás torkából előtörő lángcsóva elől. Aztán nem tétovázik, mert tudja hogy egy, vagy két ütésre lesz lehetősége a csontvázkezekkel. A mágikus ujjak pont széttépéték az óriás mindkét lábszárát. Ő is, a lény is tisztában van vele, hogy lánynak ez az egyetlen esélye az őt pillanatok alatt széttrancsírozó óriással szemben, de a szörny nem számított arra a meglepetésre, hogy az apró mitugrász mágiája nem csak a húsát és csontját vágja vajként, hanem a lábszárát védő acélpántokat is. A döbbent óriás bömbölése betölti a termet. Ahogy előrezuhan, Laura elegánsan előre tud a két láb között, így a test nem temette maga alá. Megfordul, és még lebegő kezekkel el tudja törni a monstrum torkát - a küzdelem ezzel véget is ért. A kis beholder azonban nyilván hallott már a nekromanta elemi mágusról, mert láthatóan nem bízott első védelmi vonalában: már megidézte következő szolgáját, egy fekete köpenyes, botra támaszkodó, görnyedt alakot. Ahogy a figura felemeli fejét, dermesztő hideg támad a teremben, a sötétség összesűrűsödött, háttérbe szorítva a rejtett fényforrásokat. A csukja nem emberi arcot rejt, hanem összeaszott koponyát, amelyet csak itt-ott borít ráncos, megsárgult bőr. Az élőholt azonban nagyon is elevennek tűnik: szemüregében vörös fény izzik, fogatlan állkapcsa gonosz mosolyra nyílik.* És most meghalsz Wylee. *A két csontkéz felemelkedik, és a sima márványpadló repedezni kezd. A következő pillanatban élőholtak hada bújik elő a tömör kőpadló alól. No igen, ez különbözteti meg az élőholt ősmágust egy közönséges nekromantától - bárhonnan, bármikor képes a szolgáit előhívni.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Szer. Okt. 20, 2010 2:19 pm | |
| - Bakker… *Na igen, mert mit is mondhatna az ember lánya, ha az egyik legjobb támadó varázslatát, ami nem is egy, hanem három varázslat, olyan simán védi a beholder bácsi, hogy csak na. És még végig sem gondolta, hogy mi a fenét kéne csinálnia, amikor az a cucc, már ott is állt közvetlen előtte. Ami viszont nem tartható állapot, mivel semmi kedve nincsen elvérezve végezni a földön. Így amikor a beholder ordításra nyitná a száját, a lány előrefelé mozdul, hogy átugorjon, jusson valahogy a lény lábai között a háta mögé. Szóval ha már a cucc három ember magas, csak átfér alatta. És miközben vetődik, már mondja is a varázslatot, ami talán elég erős lesz, hogy a földre küldje a lényecskét.* - Osteo Digiti! *Ujjat mozgatni meg még tud. És mivel nekromanta, elsődleges, halottlátó, ezért csak elér vele valamit… Egyébként a kezekkel egész pontosan a lény térdhajlatát célozná, ahol az embernek is éléggé lágyak a szövetei, valamint van ott két tartó izom, ami ha elszakad, az isten sem tartja talpon a beholdert. Remélhetőleg…* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Vas. Okt. 17, 2010 6:19 pm | |
| *A beholder lazán védi a varázslatot egy zöld varázspajzzsal. Lau eddig még egyetlen varázslatról sem hallott, amely a leggyorsabb csapás ellen ilyen hatékonyan védett volna. A kis beholder is tud valamit. Gondolkodni azonban nincs ideje, mert már előtte is volt a lény, amelyet beholder megidézett. A majdnem háromembernyi óriás ugyan humanoidnak tűnik első pillantásra, hiszen két karja és két lába van, de a hasonlóság itt véget is ér. Ragyás, gusztustalan szőrcsomókkal borított hája folyamatosan pulzál, mintha a bőr alatt öklömnyi, bizarr ökológiájú organizmusok mozognának. A lény feje olyan, mintha egy deformált állati koponyára egy hanyag tímár rothadó irhát húzott volna. Két hatalmas mancsában egy óriási méretű vasöntvényt lóbál, amely leginkább kétkezes kardra emlékeztet, de éppúgy használhatónak tűnt bunkósbotként. A teremtmény hatalmas száját kitátva, akkorát üvölt, hogy az egész terem belereng.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Vas. Okt. 17, 2010 6:14 pm | |
| *Nem is tudta, hogy tud ilyet, de már nem is lányeges. Pillanatok alatt fémtócsa lesz a kincsekből, de a durva mágia meg sem sebzi a nagyurat. Laura nem túl boldog ettől a ténytől, és amikor megjelenik egy beholder, rögtön lendül a pálcája, mert nagyon úgy tűnik, hogy nincsen túl sok ideje, mivel ugye iszonyat gyorsak ezek a valamik. Egy gyors négyszög a levegőbe, és a lány már sikoltja is a varázsigét.* - Acrenus! *Remélhetőleg azért valami sikeredik, ha már elsődleges mágiaága a párbajtan. Védekeznie is kellene, de nem valószínű, hogy már lesz rá ideje. Ezek szerint pengeélen táncol. Élet és halál között... Nagyon nem jó ez így...*
// A leggyorsabb csapás - Acrenus (elsődleges) Elég előnyös varázslat. Lényege az idő, lényeges csökkentése, támadási sebesség növelése. Elég könnyen legyőzhetjük vele ellenfeleinket ha ismerjük magasfokon ezt a varázslatot. Lényege hogy bár egy igét használ, nem egy hanem három varázslatot idéz meg az ellenfélre. Mint tudjuk egy támadást lehet védeni viszont ha egy támadás ideje alatt több ér minket az már nehezebb falat. A varázslatnak ezen felül más előnye is van. Három hatást fejt ki az ellenfélre. Az első bénít, a második, égési sérüléseket ejt a testen, a harmadik fájdalmat okoz. Bár alap szinten még nem lehet vele ölni viszont ellenfelünket harc képtelenné tehetjük jó időre. Magasabb szintet művelők akár képesek életet is elvenni hosszú kínok közepette. Hátránya hogy kizárólag egy ellenfél ellen használható egyszerre, illetve a varázslatok becsapódása nem meghatározott. // |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Vas. Okt. 17, 2010 6:01 pm | |
| *A lány haragja valami elemi mágiát indít el a teremben, mert a beholder körül egy tűzgömb jelenik meg, ám Nordmed attól függetlenül, hogy felmordul, semmi baja nem esik, ellenben a kincseshalom fémes tócsává változik.* Arcátlan mitugrász kétlábú puhatestű... Ezzel vége a vendégszeretetemnek. *Az emelvény lábánál még egy beholder jelenik meg, csak kisebb méretben. Közelebbről szemlélve van néhány különbség: a bőre kicsit más színű, és szarvak helyett apró bőrlebernyegek vannak a fején. Valamilyen varázslatra készül.* _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Laura Wylee


Minősítés:  Hozzászólások száma: 3350 Msn: taborandi@msn.com Kaszt:  Üzenőláda:
Csak a forró lélegzeted,
Csak az érzés ami vezet.
Csak egy emlék az élet,
Mi lassan felőröl, eléget.
De lábam újra útra talált.
Vége. Túléltem a halált...
Most múlik?
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Vas. Okt. 17, 2010 5:58 pm | |
| *A lány egy pillanatra megnyugszik a sóhaj hallatán, de amit utána hall, az a padlóra küldi. Egy pillanatra kihűl teljesen, és szemei hatalmasra nyílnak. Csak bámul maga elé. Majd valamiféle okból kifolyólag ordítani kezd. Ennyit a tiszteletről...* - Nem! Ez nem lehet! Eljutottam idáig! Legalább tegyen próbára! Ha belehalok, hát belehaltam! De legalább nem úgy megyek el innen, hogy felesleges volt feljönnöm idáig! Ha nem tudom teljesíteni a próbáit, akkor itt maradok. Ha sikerül, akkor igenis méltó vagyok az árnyéktűzre! *Hangja hiába hangos, nem sivít annyira, szóval nem magas. Csak ordít. Üvölt. Nem lehet így vége! Egyszerűen képtelenség, hogy ezért jött ide! Nem hiszi el! Na de hogy most mi lesz... Öngyilkos küldetés...* |
|  | | Kalandmester

Hozzászólások száma: 8832 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Lélekölő-hegység Vas. Okt. 17, 2010 5:52 pm | |
| *Nordmed egy hatalmasat sóhajt, és a kristály - mielőtt Lau összecsukhatta volna a tenyerét - odarepül a nagyúrhoz, egyenesen a trón mellett heverő kincshalom tetejére.* NEM. Az árnyéktűz nem halandóknak való. De mivel nekem tetsző ajándékot hoztál, elengedlek. _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|