- Ja, értem. Hát, rám ne számíts ez ügyben, gyűlölöm a Nekromágiát, és ráadásul nem is értek hozzá... *Hallgat el egy kicsit.* - Bocsi... *Vakarja meg a tarkóját. Tényleg nem egészen az ő tantárgya ez a halottáncoltatósdi.* - Nem, egyelőre nem, minden a legnagyobb rendben. *Rázza meg a fejét, és az órájára pillant.* - De még amúgy is van egy kis idő a kijárási tilalomig, addig nem hiszem, hogy bármi baj akadhatna, meg amúgy is, nem úgy ismerem a többieket, hogy takarodó után mindenképpen illegális helyen akarnának tartózkodni. *Jelenti ki, és lejjebb ereszti a pálcáját, körülkémlelve a fák között.*

*Csendesen áll, kezén Adonisszal, a pálcájával világítva, olyan tekintettel, mint aki attól fél, hogy most fog elpatkolni. Ami mondjuk nem valószínű, na de hát mindenki retteg valamitől, és ez a valami Emily számára egyet jelent a baglyokkal - ezekkel a szárnyas, huhogó szörnyetegekkel. Ekkor érkezik egy ismeretlen hang, ami felé suhan a sötétből. Emily a pálcáját a hang irányába emeli, hogy megszemlélhesse újdonsült társaságát. Kicsit megkésve, de válaszol is a köszöntésre, egy mélyről feltörő sóhaj után.* - Ohh, öm... Üdv! Emily Kyra Beawer vagyok, de csak Emily. *Mutatkozik be egy barátságos mosollyal.* - És Allidonos prefektus, nem mellesleg. *Érinti meg pálcás kezével a szakos, majd a posztját jelölő kitűzőt a kabátján. Jobb kezét egy kicsit lejjebb ereszti, majd egy hirtelen mozdulattal felrántja, Adonisz pedig abban a pillanatban szárnyra kap, és tovasuhan.* - Nem voltam egyedül ezidáig sem. *Mosolyodik el féloldalasan, a madárra utalva.* - Most meg aztán végképp. *Kacsint a Evandrusra.* - Egyébként én csak... egy kis friss levegőt szívok, ilyenek... Járőrözök, ahogyan azt egy prefektusnak kell. *Feleli, majd vissza is kérdez, hogy vajon újdonsült ismerőse mifenét csinál idekint.*

*Egy szőke leányzó törtet céltudatosan a Madárház felé. Kinyújtott jobb kezén ott ücsörög papagája, Adonisz, a biztonság kedvéért, hogy "megvédje", ha kell. Bal kezében pálcája, aminek vége – természetesen – világít, hogy nagyjából az orráig ellásson, hisz már sötét van, bár az ég tiszta, és a Hold fénye átszűrődik a fák között. Fekete, hosszú kabát van rajta, egy szürke farmerrel meg egy szintén fekete csizmával, fején a kapucni majdhogynem a szemeit is eltakarja. Szőke haja kilóg a nyakánál, de ez nem zavarja, bár, már vagy egy milliószor megfogadta, hogy le fogja vágatni, bár soha nem lett belőle semmi, így már a fenekét csapdossa a hajzuhatag, már persze, ha rendesen, szabadom esik a vállára. Amikor megpillantja a Madárházat, megáll, és majd' földbe gyökerezik a lába... Szokás szerint inába szállt a bátorsága, a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, hogy na most aztán jól megmutatja ki a kemény csaj. Mármint a baglyoknak. A múltkori nem túl élvezetes kaland után - amin mondjuk talált egy érdekes gyűrűt, és ez azért jó, na de azért mégis - ami Nellondban, a vidámpark béli Szellemkastélyban történt, szinte görcsösen el akarja űzni legnagyobb mumusait... azaz a baglyokat. De most, hogy már a célegyenesben van, mégsem tűnik ez olyan jó ötletnek, mint eredetileg.*

- Nem szeretek futni. Az olyan... olyan unalmas, nem? *Kérdezi zavartan, és kíváncsian, hiszen nem is érti, mit lehet a rohangálásban szeretni. Arra viszont, hogy szabad-e megsimogatni Lucky-t, csak rázza a fejét.* Sajnálom, de nagyon-nagyon kényes, csak nekem engedi, hogy hozzányúljak. *Jelenti ki kicsit csalódottan, bár nem bánja, hogy nem tapizza össze mindenki az állatot, de akkor is.* - Pedig már voltam órán... Sötét Hatalmak Elűzésén, meg... meg Nekromágián, meg... meg még voltam már egy csomón. Hiszen holnap egy hete, hogy ide járok! *Kiált fel büszkén, és kihúzza magát. Tetszik neki ez a hely, őszintén tetszik.*