|
| | Kaen el Jericho lakosztálya | |
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Csüt. Júl. 03, 2008 3:19 pm | |
| *Marina Juliett-tel érkezik a szakvezető szobájához, Tom pedig a lába mellett sétál. Gyorsan még egyszer átolvassa a levelet, majd menet közben becsúsztatja a borítékba, leragasztja majd megáll, és szépen ráírja a borítékra: Kaen el Jericho Mesternek. Megszemléli a borítékot, aztán bizonytalanul néz Juliettre* Mondd, egészen és száz százalékosan biztos, hogy ez jó ötlet? *kérdezi, mielőtt becsúsztatná az ajtó alatt* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Jún. 30, 2008 9:57 pm | |
| Mikor int a férfi, hogy üljenek le, helyet foglal, Ellie úgyszintén. A vámpír minden egyes szava mint egy jégkocka futkos a hátán, mert bizony, ô, a nagy, rettenthetetlen fehér lovag is neha megrémül, példaúl most Kaentôl. Kissé félelmetesnek tartja, de senkinek nem vallaná be. Azonban nem bámulja tovább a földet, inkábbf elnéz, egyenest el Jericho arcába, vagyis inkább szemébe. Rosszul érinti, hogy kudarcot vallot, pedig csak egy kissebb kalandra vágyott. A vérvörösen izzó tekintetre biztos vagy két-három dobbanást kíhagy a pumpája, de lealább megállja. Tudatába meg bemászik az a tény, hogy már megint mndenki csalódott. Mikor végre vége a büntetés kiszabásának, feláll, DK-jelvényét lecsatolja övérôl és a férfi asztalára rakja.* -További szép estét, professzor úr.- *Többet nem is nagyon mond, csak kissé szégyenkezve, lehajtott fejjel, Ellie, Maffia, Kali és Nadin társaságában elhagyja a szobát, immár átlagos diákként, majd miután elköszön a gyógyítótól és ELlietôl is, felmászik a második emeletre, pontosabban a Majomevô Sas-hálóba.* |
|  | | Nadin Screwburry Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 62 Kaszt: 
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Jún. 30, 2008 9:44 pm | |
| *Hát igen, a megnyugtató, általában kiegyensúlyozott vérfarkas hölgyemény most sem idegeskedik és ez a vámpírra is jól hat, még ha alapjáraton a vámpírok és vérfarkasok nem is bírják egymást.* -Köszönöm a segítséget, jó éjt professzor! *Azzal távozik is, a két diákot is kitessékelve a szobából.* |
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11497 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Jún. 30, 2008 9:39 pm | |
| Jó estét Nadin. *nyit ajtót fagyosan, és betessékeli őt, és a két diákot. Int a székekre, melyek az iróasztal előtt vannak elhelyezve. Ő maga helyet foglal mögötte, és összefonja az ujjait. Egyik gyerekről a másikra néz.* Ó igazán? *búgja kimérten, álnok kajánsággal a hangjában.* Mérhetetlen szomorúság ez nekem, hogy két diákképviselőt is elveszít ezzel az Alldion szak. Betörni a betegszobába? Még ha egy diák teszi ezt... ám két diákképviselő, aki a béke és igazság őrzői... hát ez csúfos kudarc, remélem sejtik. Beszélni fogok Sovalon professzorral, ő a szakvezetőjük, ám én mint igazgató legszivesebben felraknám magukat az éjjeli vonatra, hogy boldogítsák a drágalátos szüleiket. *A vámpír tekintete hipnotikusan izzik, tűzopál vörös írisze fenyegető, de amint Nadine nyugodt arcára pillant, visszatér a zafir szín.* Nos elmondom mit fogok tenni. Nincsenek kicsapva még. Ám természetesen le vannak váltva a diákképiselői posztról, a szüleiknek pedig még most éjjel írni fogok. Na tűnjenek a szemem elől. *áll fel, és elbocsájtja a diákokat.* _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Jún. 30, 2008 9:31 pm | |
| *Nadin mellett Ryan, alias Roy lép be a lakosztályba. Elôször jár itt, és azt kívánja, bár ne tenné. Mellette Kali van, daimónja, a józan ész, aki gyávának nevezte és kiprovokálta Ryanbôl a bűntettet. Még mellette Elisa, vagyis Ellie van macskástól, mindenestôl.* -Jó estét.- *Köszön halkan a professzornak. Kissé fél, de sosem vallaná be. Hát, ha még tudná, hogy el Jericho professzor vámpír, biztos nem tudna aludni éjszaka. Nem mond semmit mentségére, csak ha kérdezik. Pillanatnyilag úgy érzi magát, mint egy bűnözô a bíróság elôtt már eldöntött sorsal. Nem kellemes érzés tudni, hogy valószínűleg vagy a sulinak, vagy az életének mondhat búcsút. Lehet, hogy egy kicsit túldramatizálja, de...* |
|  | | Nadin Screwburry Nem Játékos Karakter

Hozzászólások száma: 62 Kaszt: 
Pozició Titulus: Nem játékos karakter
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Jún. 30, 2008 9:24 pm | |
| *Két ütemes kopogtatás hallatszik lábak topogása után. Remélhetőleg választ kap, és akkor be is tessékeli a két diákot.* -Jó estét professzor, elnézést a kései zavarásért, reméltem még ébren találom. E két delikvens betört a betegszobára, és a gyógyszeres szekrénynél matattak. Azt hiszem az ön hatásköre dönteni a bűntetésükről. |
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11497 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Jún. 30, 2008 9:22 pm | |
| *A vámpír most aranyszőrű farkas alakjában üget végig az ablakpárkányokon, és beugrik a lakosztály ablakán. Visszavedlik emberré, és megtörli a száját. Ezt a drága francia selyeminget így összevérezni. Derékig levetkőzik, és testhezálló fekete garbóba bújik, fölé pedig nyakig begombolt talárt vesz. A menyasszonya nem biztos hogy értékelné egy vértől csöpögő fogú vámpírt az ágyában. De hát izlésekről nem nyitunk vitát. még pakolászik kicsit, hol az a fránya elsős tanterv? Biztos Darkfield hányta el valahova... * _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11497 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Ápr. 26, 2008 6:52 pm | |
| *Szeme hidegen húzódik össze, és gúnyosan görbül le a szája. Nyilvánvaló volt, hogy a nő vállalni fogja, megbízható, még ha hataloméhes is. És neki most ilyen ember kell. Egy gyors választ firkant, majd kireppen áldozatot keresni. Éhes már nagyon. Vérre...*
Seňorita Huebra,
Köszönöm,hogy ilyen gyorsan válaszolt, és hogy elfogadja a felkérést. Május 15-én várom, addigra elkészül a lakosztálya is.
Üdvözlettel
Kaen el Jericho
_________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Játékmester

Hozzászólások száma: 710 Kaszt:  Üzenőláda: A játékmester jelenlegi használói, akiket kereshetsz, ha mesére vágysz: Ayla Madyzyn (Eramir), Hua Xiangfeng (Naxeldir), Horváth Réka (Allidon), Lina Wierro (Allidon), Caryl Sheila Wulner (Allidon), Isabella Newton (Eramir)
Pozició Titulus:
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Ápr. 26, 2008 6:33 pm | |
| *Egy hófehér holló kocogtatja meg az ablakot a csőrével. Lábára egy vörös viasszal lepecsételt levél van erősítve. A levél a következőket tartalmazza:*
Tisztelt el Jericho Mester!
Természetesen már hallottam a Nezabar varázslóképzőről, méghozzá sok pozitív dolgot. Örömmel vállalom el az Ön által megemlített posztot. Számomra ez nagy megtiszteltetés. Mielőbb megpróbálok megérkezni, ahogy időm engedi. Ha az Önnek is megfelel, az érezésem időpontját május 15.-ére tűzném ki.
Tisztelettel: Morgana Kioshi Huebra
*A fehér holló azonnal útnak indul, amint a levelet kézbesítette* |
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11497 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Ápr. 26, 2008 6:23 pm | |
| *A vámpír a dolgozóasztalánál üldögél, és egy levelet körmöl. Miután végzett, int a strázsáló félvér jégdémonnak, hogy kézbesítse a levelet azonnal. Az biccent, és eltűnik. A levél tartalma a következő.*
Seňorita Huebra,
Remélem, hogy kiváló egészségnek örvend, mikor levelem megtalálja. Talán hallott már róla, hogy Bulgáriában mágustanítványokat oktatok, hogy majd innen kerüljenek ki a jövő tehetséges tanítványai. A tehetségteleneket úgyis kiszórjuk útközben. Szeptembertől kezdődik a második tanév, ám már most szeretném felkérni, hogy legyen a jobb kezem, amennyiben ideje megengedi. Már most májustól szükségem volna a szakértelmére, nem is csupán a szakvezetés miatt, amire nem mindig jut időm, hanem igen aggasztó fejlemények árnyékolják be iskolánkat, így jelenléte mielőbb kívánatos volna.
Várom mielőbbi válaszát
Kaen el Jericho _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11497 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Vas. Márc. 23, 2008 6:02 pm | |
| *El volt utazva jó pár napig, most visszatér a lakosztályába, hogy kézbe vegye az ügyeit. Meglepődve olvasgatja Svetlana levelét, szándékában áll pár napon belül válaszolni. Felvont szemöldökkel szemléli a csomagot, és futja át a hozzá tartozó címkét, amire a prefektusai írtak. Mi a fene? Mégis van bennük némi kurázsi és hála? Hideg mosolyra húzódik a szája, ezek már korán elkezdték a talpnyalás művészetét, igyekeznek bevágódni a mesterüknél, hogy minél inkább a bizalmába férkőzzenek, és elsajátítsák hőn áhított hatalmát. Fekete csuklyás feje alatt vörösen parázslik a szempár, most elégedett, mint a kobra, aki megkapta az egeret. Ő is így kezdte, tanítványai jó úton járnak, hogy betekintést nyerjenek a misztikusabb tanokba. Az egykori renegát aranytünde ráérősen siklik be a hálószobájába, felnyalábolva Leonard levelét is, amit egyenlőre félretesz. A sötét árny rátelepszik a koporsóra, és bontogatja a csomagot. Vámpír… érzi, hogy húst rejt. Bár már nem igényli a táplálékot, nem az a vámpír, akinek nincsenek belső szervei, a halandóságot hatalma révén nyerte el, így lehetősége van hogy a világi dolgok élményeiből részt venni. Így hát össze fut a nyál a szájában, amikor előkerül az ízletes nyárs. Majd lehetőség szerint megköszöni a tanítványainak, úgyis talákozik velük a napokban. Miközben rágcsál, elégedetten bólint Leonard köszöntőjére is.* _________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | Leonard Wyatt Diák

Hozzászólások száma: 1104
Pozició Titulus: Első évfolyam
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Vas. Márc. 23, 2008 4:30 pm | |
| *Leo ide is ellátogatott hogy Húsvétot kívánjon*
Mélyen Tisztelt Jericho Mester! Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Szeretettel:Leonard Wyatt, Elemi mágus. Miután itt is becsúsztatta az ajtó alatt a levelet elindult a Labirintus másik ágába ahol Cirelin de Sovalon lakosztálya van.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 8:08 pm | |
| -Hát jól van. Sziasztok*köszön el szaktársaitol madj maga is elindul felfelé a szobájába és ugy hiszi nem most fog még elaludni* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 8:03 pm | |
| -Ugyanmár, nem is lett olyan rossz. *mondja bíztatóan Tonynak, miközben nézi az írását. A pergamen teljes szövege jelenleg ez:*
"Kaen el Jericho Mester kizárólagos részére - avatatlan kezek számára csak a halál marad" kizárólag Jericho mester részére aki hozzányul annak le lesz törve a keze
Tisztelt Kaen el Jericho professzor!
Mi hárman, mint leendő nekromanták szeretnénk ezzel a kis apró ajándékkal kedveskedni, remélve, hogy ízleni fog önnek. Sajnáljuk, hogy nem tudott eljönni a nyársas programra, de nem szerettük volna, ha kimarad belőle. Fogyassza egészséggel.
Tisztelettel:
Jack Darkfield Tony Cascada Raina Gergana
(Ne aggódjon, nem mérgeztük meg, bár gondoltunk rá, ha már egyszer nekromanták vagyunk.)
-Sok elrettentő szöveg, csak nehogy a Mester is megiejdjen tőlük. *jegyzi meg halvány félmosollyal, majd Rainára néz.* -Kössz szépen, és hidd el, ha elemi mágiával támadsz, az átkaim attól még lecsapnak rád. És ezt még a Mestertől lestem el. Nagyjából ezzel a módszerrel véste fel a táblára a különböző recepteket. Lassan, de biztosan tanultam meg, bár azért egy intéssel, meg hosszú szöveggel még nem megy. *mondja, miközben megveregeti zsebében a pálcáját. Örül, hogy van neki.* -Nem haragszom, és hidd el, ennél jobban csak nehezen fogsz megismerni. *mondja sejtelemsen, majd int a lánynak, aztán Tonyra pillant.* -Azt hiszem nekünk is mennünk kéne. És azt hiszem, hogy túl jól laktam, visszatérek a hajlékomba. További szép estét, jóéjszakát, szép álmokat. És örülök, hogy ma ilyen jól elbeszélgettünk. *mondja, majd rövid meghajlás kíséretében ocelotjával együtt távozik a szobájába.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
A hozzászólást Jack Darkfield összesen 11 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 22, 2008 8:41 pm-kor. |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:58 pm | |
| - Oh, hát ezt tényleg nem gondoltam volna. Azt hittem, hogy mindenben jó vagy, de legalább tudom, hogy ha rosszban leszünk, mivel támadjak ellened. *mondja mosolyogva a fiúnak, majd figyeli annak ténykedését. Majd amikor elkészül a papír és megjelenik a kis lidérc, majd a dőlt betűk, Raina elmosolyodik.* - Ez tökéletes lesz, szép volt Jack. *dícséri meg a fiút, hsiezn tényleg ügyes volt, Raina biztosan nem tudná utánna csinálni. * - Majd megmutathatnád, hogy még is hogy csináltad. *pillant ismét a fiúra, majd várja, hogy Tony is aláírja a papírt és hogy végre elhagyhassák ezt a helyet.* - Hát szeintem felesleges volt ezt még egyszer ráírnod, de te tudod. Én viszont most megyek, ha nem haragszotok. Viszont remélem, hogy holnap találkozunk. Na sziasztok és köszi, hogy eljöttetek...és Jack, jó, hogy azért minimálisan sikerült megismernem. *egy apró mosolyt ejt a fiú felé, hiszen az utolsó mondata neki szólt. Majd int mindkét szaktársának és elhagyja a folyosót, elindul felfelé, a Vörös róka háló felé Svírával együtt természetesen.*
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:56 pm | |
| *ELmosolyodik, majd átveszi a pennát, és a lap fölé hajol, és girbe gurba betükkel rá firkantja a nevét, s egy szöteget*" kizárólag Jericho mester részére aki hozzányul annak le lesz törve a keze.*-Hú ha ezt el tudja olvasni akkor ő a mesterek mestere*neveti el magát*-Soha nem voltam tul szépíró*mondja mindegy védekezés képpen majd a többiek felé fordul*-Csak győzze megenni ezeket, mondjuk nem lehet tudni hogy a profnak mekkora az étvágya de talán sikerül valami örömet szerezni neki*mondja*-na és most? |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:50 pm | |
| -Hát nagyon is tévedsz. Ha tudni szeretnéd, Iskolaelsőségem ellenére cseppet sincs ambícióm és tehetségem az elemi varázslatok iránt. lacarnum tűzesője helyett nekem csak a szikrák maradnak, emg a kisebb füst. *mondja megvonva a vállát, amjd Tonyra sandít egy mosollyal, aztán visszanéz Rainára.* -Nos, végső soron talán ennyi is elég. *mondja, majd gondol egyet, miközben a gyűrűjére pillant. Elővesz a pálcáját, majd mormol valamit, aztán a papírra bök vele. Látszólag semmi nem történik, majd kirajzolódik rajta egy kisebb, lidérc szerű alak, majd mellette dőlt betűkkel a szöveg.* "Kaen el Jericho Mester kizárólagos részére - avatatlan kezek számára csak a halál marad" *felül a címzés, alatta pedig a figyelmeztetés, és a betűk mintha egészen félelmetesen néznének ki. Jack, mikor ezzel végzett, szépen leteszi a levelet a tányér elé.* -Remélem ez így majd megteszi. Bár nem nagyon sokan járnak erre, legalább is ha van eszük, akkor nem nagyon járnak erre. *mondja, miközben művét nézi, majd felnéz a többiekre, Tony kezébe nyomva a pennát, zsebrevágja saját pálcáját.* -Írd alá. *mondja még a fiúnak, miközben a papír felé bök.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:42 pm | |
| *Akkor ezek szerint már a szépen írt papírt írja alá és azt egészíti ki egy mondattal. * - Én is kíváncsi vagyok, de biztosan megtudjuk majd, legalábbis nekem van egy olyan érzésem. *mondja most már vigyorogva, majd a sátáni kacajra csak enyhén felvonja a szemöldökét.* - Hát neked biztos nem nagyobb, ha már egyszer iskolaelső vagy. *egy kedves mosoly, ami most egyáltalán nem szekálás akar lenni, majd ő is az ajtóra pillant, de úgy tűnik, hogy az valóban nem nyílik.* - Oké, akkor hát tegyük le ide. De én nem ismerek olyan bűbájt, amivel meg lehetne védeni. Max annyit tehetünk, hogy nagy betűkkel ráírjuk a papírra, hogy "El Jericho Mester részére, aki hozzá már érni, az halál gyermeke" és ez talán elég elrettentés lesz. *mondja vigyorogva, majd várja, hogy Tony is aláírja a papírt. * - Hát ha gondolod, majd segítek gyakorolni ezeket, úgy érzem, hogy egész jól mennek. *mondja egy aprócska mosollyal a fiúnak és közben óvatosan leteszi a műanyag tányért, amiben a két nyárs van, tele hússal, krumplival, zöldségekkel, de persze a húsból több van és még van ott két pirított szelet kenyér is. Ezt letakarja egy egyszerű szalvétálval, majd Jackra pillant, akinél a levél van, hogy akkor most mi legyen. Ráírja-e azt, amit Raina javasolt vagy egyszerűen csak leteszi a levelet.*
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:40 pm | |
| *Elmosolyodik, amikor oda érnek*-Áh nem bók amugy még hogy nem nagy, a temteőbe egy Lacarnumot gyakoroltunk vagy két óráig és örültünk ha felgyújtunk egy kopjafát*mondaj nevetve, madj bólint Jacknek*-Szerintem is haggyuk itt, nem akarok a démona martalékává vállni vagy ilyesmi de hát legalább hárman halunk meg*-neveti el magát*majd várja hogy most merre, amerre ők mennek arra megy ő is hogy ha még van valami prógram és őkl nem állmosak* |
|  | | Jack Darkfield


Minősítés:  Hozzászólások száma: 8607 Msn: wat-kutya@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:36 pm | |
| *Jack, még mielőtt a lány elvehetné a papírt, elővesz egy másikat, és szépen leírja az egészet, és csak azt adja oda a lánynak. Amikor visszaveszi csak elmosolyodik.* -Kíváncsi vagyok mit fog mondani erre a megjegyzésre.. *mondja, majd Tonynak nyújtja a pergament is, meg a pennát.* -Méghogy nem nagy dolog.. egyeseknek talán nem, de másoknak meg annál nagyobb dolog.. *mondja, majd felnevet, tipikus, sátáni kacajával.* -Bemenni hozzá, ha ő nem akarja? Egy, életveszélyes, halálos feladat, kettő, úgysem lehet bejutni. *mondja, miközben megérkeznek a lakosztály elé. Jack megnézi magának az ajtót, ismeri, pontosan, és nagyon is jól ismeri a helyet, talán túl jól is.* -Szerintem ha letesszük, lefedjük, akkor nem lesz baja. Vgay valami egyszerűbb bűbájjal lefedjük, vagy nem is tudom.. *gondolkozik, dehát a bejutás teljesen lehetetlen. Azért ellenőrzi az ajtót, lenyomja a kilincset, megpróbálja kinyitni, de semmi.* -Csak tegyük le. *mondja megismételve a dolgokat ez úttal határozottabban.* _________________ Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg. Kaen el Jericho jóbarátja
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Szomb. Márc. 22, 2008 7:31 pm | |
| - Szerintem is tökéletesen lesz így a levél, nincs ezen mit ragozni. *mondja, majd még mielőtt elindulnának, gyorsan odalép Jackhez, elveszi tőle a pennát és a pergament, ha a srác arra írta, majd gyorsan odafirkantja a nevét, majd még hagy egy kis helyet a két fiú aláírásának is, majd a levél aljára még ír egy rövidke kis megjegyzést : "Ne aggódjon, nem mérgeztük meg, bár gondoltunk rá, ha már egyszer nekromanták vagyunk. " majd miután ezt leírta, visszaadja Jacknek a papírt és Tony szavaira elmosolyodik.* - Kössz a bókot. *mondja és amikor megdícsérik az elemi varázslatokból szerzett tudásáról, akkor egy csöppet elpirul, pedig ez nagyon nem szokása. * - Jaj, hisz ez nem nagy dolog, na meg érdekelnek az elemi varázslatok. *mondja, majd elindul be a kastélyba. Elég hamar beérnek, majd már meg is érkeznek a mester szobájának ajtajához. A tányérral a kezében ácsorog, majd a fiúkra pillant.* - Szerintetek bemenjünk vagy tegyük le ide az ajtóba? De itt bármi kosz rámehet és bárki ellpohatja. Szóval mi legyen? *fordul érdeklődve társai felé és hol Tonyra, hogy pedig Jackre néz.*
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Márc. 17, 2008 4:30 pm | |
| *Egy éjfekete varjú érkezik a szobába, talán résnyire nyitvahagyott ablak, vagy felfedetlen rés által - nem tudni. Bizarr madár. Egy hófehér borítékot ejt le a szakvezető asztalára, melyen csupán a címzett neve áll: Kaen el Jericho. Hátán nincs pecsét, a végletekig egyszerű. Tartalma egy pergament, melyen a vékony, dőlt, gyönyörű kézírás bordó tintával íródott. A holló egy ideig még a lakrészben tartózkodik: okosan csillogó szemeivel körbetekinget, mintha felmérné, milyen alaknak hozta a postáját. Néma marad, csupán néha lábainak sercegése hallatszik. De nem kutat, nem keresgél: öt perc sem telik belé, hogy ugyanott, ahol bejutott, távozzon is. Már amennyiben nem sütik meg hívatlan látogatása miatt.* |
|  | | Pjotr Boljakov Diák

Hozzászólások száma: 110
Pozició Titulus: Második évfolyam
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Vas. Feb. 10, 2008 3:36 pm | |
| *A szőke herceg kopogtat a szakvezetője ajtaján. Az érdekli, hogy mi is pontosan a bájital házi egyik kérdése, mert ez még nem tiszta számára. A kopogásra nem felel senki, ám az ajtó nyikorogva betaszítódik. A fiú meglepődik. Hoppá! Bekukkant. Sehol senki. Hm.. Tényleg üres volna a lakosztály? Betolja az ajtót, és körbepillant.* Jericho professzor? *kiált körbe, de nem kap választ. Beljebb lép. Az asztalon valamiféle tekercs van, tetején egy csomagnyi ezüstpor.* Ez meg mi? *emeli fel a tekercset. Még bele sem olvasna, mert a hálóból mocorgás hallatszik. Huh, betört a tanár dolgozószobájába. Rémülten viharzik ki, és csapja be maga mögött az ajtót. Csak utána jön rá, hogy a tekercs és az ezüstpor nála maradtak. Ciki. Elindul a kriptába, ott lesz ideje megvizsgálni őket* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Feb. 04, 2008 6:56 pm | |
| *Végig hallgatja a professzor monológját, ám mikor ebcsapta orra előtt az ajtót, szeme felvillan. Látszik a férfin, hogy nem szokott hozzá, az ehez hasonló bánásmódhoz.* ~Átkozott tünde.~ *Morog magában pár sort, majd átveszi fejében a teendőket, majd sarkon fordúl és elindúl szállása felé* ~Méghogy Kaen nem előítéletes, a fenéket nem. Karatan is tud tévedni.~ *Lassú léptekkel halad, közben szobája kúlcsát szorongatja, és felvesz egy eldbott törött pennát.* |
|  | | Kaen el Jericho Alapító


Minősítés:  Hozzászólások száma: 11497 Msn: szinaypeter@msn.com Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Nekromágia tanár
 | Téma: Re: Kaen el Jericho lakosztálya Hétf. Feb. 04, 2008 6:46 pm | |
| *Hidegen mélyeszti zafírkék szemeit a férfiébe. Arca mosolytalan.* Az első emeleti folyosóról nyílik a gondnoki szállás. Meg fogja találni, ébenfa ajtó, ezüst névtáblával, amin már az ön neve szerepel, s alatta, hogy gondnoki szállás. *Támaszkodik neki az ajtófélfának.* Mivel későbbre vártuk, a szoba még nincs felszerelve az igényelt berendezéssel. Intézkedem, holnapra meglesz a kért felszerelés. Ha jól tudom, 21-e még messze van. A farkasölő főzetet én fogom elkészíteni pár nappal holdtölte előtt. *Magában morog egy sort, még egy vérfarkas Nadinon kívül. Remek.* Hogy mik a teendői? Mint minden gondnoknak. Az intézmény tisztán tartása, a képek s szellemek kordában tartása, felügyelete, minden rendkívüli azonnali jelentése, illetve szükség szerint a diákokra figyelni. Azonban ha nem haragszik, dolgom van. *Csapja be az ajtót.*
_________________ A Nezabar-i kúria renegát tündehercege. A több mint 700 éves aranytündéről kevesen tudják, hogy vámpír, többen pedig életükkel fizetettek e tudásért. A bájitalkészítés tudora, nekromanta nagymester.Cinikus, ám nem rosszindulatú, ha valóban segítségre szorul valaki, nem tagadja meg, ám a zafírkék pillantás mögött sötét titkok lappanganak...
|
|  | | | | Kaen el Jericho lakosztálya | |
|
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |