
Nezabar Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Bolgár mágustanoda tehetséges tanítványoknak |
|
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Timothy Waylan Diák

Minősítés:  Hozzászólások száma: 1779 Msn: erik1995@freemail.hu Kaszt: 
Pozició Titulus: Negyedik évfolyam
 | Téma: Sövénylabirintus Kedd. Jan. 20, 2009 3:08 pm | |
| First topic message reminder :A Kúria körül barangolva, az Udvarról juthatsz el az iskola labirintusára. Az egész sövényből van, eltévedni nem könnyű benne, ha a növények, amik szegélyezik, nyugodtak. Ha nem nyugodtak, hanem éberek, akkor elgáncsolnak gyorsan növesztett ágaikkal, vagy éppen összefonják előtted vagy utánad az utat. Ezesetben se tegyél kárt bennük, hiszen ezek a varázsnövények ilyen célra lettek kifejlesztve, meg amúgy is azzal rongálnád az iskola tulajdonát. Ha belépsz a bejáratán, amit felül boltív keretez, egy olyan két, két és fél méter magas sövénnyel találkozol szembe, vagyis az van mindenfelé - hiszen ha belépsz, a kapu bezáródik mögötted, vissza már nem mehetsz. Az úton csak egy ember fér el széltében, de egymás mögött lehet haladni. Néha a sövény, ha szépen viselkedsz vele, nem bántod, akkor megnyit előtted egy-egy kaput, ami nagyobb részekbe vezet, ahol vannak padok, szobrok, és talán más diákok is. Ha bejutottál, akkor csináld végig, és bánj szépen a növénnyel, vagy rosszul jársz. Ha szépen megcsinálod, a sövény megajándékoz egy-egy szál virággal, vagy akár csokorral is. 
A hozzászólást Timothy Waylan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 11, 2010 12:08 am-kor. |
|  | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Kalandmester

Hozzászólások száma: 8833 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Csüt. Aug. 11, 2011 4:47 pm | |
| *A két diák éppen hogy összetalálkozik, amikor a sövénylabirintus ismételten ébredni készül. A magas növényzet elkezd terjeszkedni, a semmiből állítódnak fel új falak, és néhány másodperc múltán már csak azt veszik észre a diákok, hogy körbeveszi őket magasan a növényzet, és egy zsákutca végén vannak, tehát csak egy út van, és az az egész labirintus mélyére vezethet... *
// Ha inkább kettesben játszanátok, akkor törlöm. ^^ // _________________ A kalandmester irányítói: Kaen el Jericho, Cirelin de Sovalon, Aurora Valanthe Mediaris, Emily Kyra Beawer
|
|  | | Anyliana de Pervione


Hozzászólások száma: 40 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Csüt. Aug. 11, 2011 4:43 pm | |
| *Hűs szellő lengedez, érezni már hogy közeledik az ősz, a növények is lassan visszahúzódnak a földbe. A halál és élet körforgásából most a halál ideje fog érkezni, amint beköszönt a hűvösebb idő, lehull az első hó és a tél veszi át az uralmat. Ám addig még néhány hónapnak el kell telni, és bizonyosan nem lesz eseménytelen az időszak. A könnyű szellő finom eperillatot visz Darren orra irányába, kissé erős, ám kellemes édeskés parfümről van szó. Nem messze a fák között fel is tűnik a tulajdonosa, élénk lila hajkoronával rendelkező hölgy. Oldalán vékony pengéjű, könnyű női kard villan ki időnként a fekete köpeny alól. Ruházatát tekintve testhez álló sötét kék farmert visel, kényelmes félcipőt, felül pedig egy pántos toppot, amit fekete tüll borít, így idomai épp, hogy felsejlenek csak, nem mutatnak túl sokat, de túl keveset sem magukból. Amikor meglátja a távolban gyakorlatozó fiút, arra felé veszi az irányt, talán lesz valaki, aki majd útba igazítja. Finoman végigsuhan keze az AMM medálon, melyet már előre elkészített a tankönyv alapján.* ~Még nincs rád szükség hű barátom...de idővel kelleni fogsz.~ *Félmosollyal lépdel közelebb és köszön rá a srácra.* -Szervusz, Anyliana vagyok, segítenél, hogy merre tovább? Most érkeztem, elmaradt a fogadóbizottság. *Újabb kedvesnek ható mosoly, miközben a kúria felé pillant.* |
|  | | Darren Leone-Hilts


Hozzászólások száma: 26 Kaszt:  Üzenőláda: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Csüt. Aug. 11, 2011 4:31 pm | |
| *Közeledik az este, az az ő világa. Napközben szinte alig tud mit kezdeni magával, sokszor csak alszik. Nehezen éli bele magát abba, hogy eljátsza a bulizó szépfiút, hiszen egyátalán nem olyan, ám az kell hogy legyen a látszat, hogy ilyen, tehát nem veszélyes. Ám amikor leszáll az est, az árnyékok jótékony takarásában válogatás nélkül segít a rászorulóknak a megtorlásaival. Nyár lévén még így késő délután is igen világos van, hiába sétálgat a sövénylabirintusban, csak nem akar sötétedni. Az izmait melegítve gyakorlatozik, fekvőtámaszokat nyom, boxol a levegőben, körkörös forgórúgásokat ír le a levegőben. Attól tart, hogy ha most még visszamenne aludni egy órát, nehezebben ébredne fel, és tompa állapotban, amikor hajszálon múlik egy döntés, az életével játszana. Akkor inkább ezd, így mulatja az ídőt.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 4:10 pm | |
| - Nem pillogj ártatlanul, mert nem hatsz meg.*Háborog a lány legszívesebben megfojtaná a fiút. Ez szemét húzás volt a részéről. Végül is ketten mennek balra, aztán Alex csillogtatja a képességeit. Ismét sikerült meglepnie a lányt, bár lenyűgöznie nem sikerült.* -Igazán itt hagyhattál volna. Megkíméltél volna... Eszem ágában sincs "hősnek" nevezni. Jó hogy nem azt kéred, hogy uramnak szólítsalak. *Még mindig bosszús a szőke lány. Igazából nyugodtan elmehetett volna Alex, a lány annak csak örülni tudott volna. Na mindegy. Halad tovább Alexszel, vagy nélküle. Hátrapillant hátha még meg tudja változtatni a döntését. Pech. Megint benőtt a sövény. A szél persze még erősebb, sőt neki is csapja sövényfalnak. Felmordul a lány. Ez neki már tényleg sok. Túl a sövényen vadállatok hangját véli felfedezni.* ~Inkább mentem volna arra. Még az is jobb. *Morogja, majd leakasztja az övéről a pálcáját (mert az is van csak user néha elfelejteni, hogy Lini azon tartja a pálcáját). Fejjel lefelé állított V betűt rajzol a levegőbe.*- Camera Capricornus. *Ha megjelenik a bakkecske, akkor megpróbál felkapaszkodni a hátára, és úgy eljutni a fényig. Ha sikerül és Alexnek nincs jobb ötlete akkor hagyja, hogy csatlakozzanak hozzá.*
//Élőlényidézés, elsődleges, Szökkenő bak: Különleges képességük az az ugrásukban rejlik, és abban, hogy már kezdetben is 70-80 kg-ot el bírnak a hátukon. Az ugrásuk különleges, ugyanis a levegőben képes ugrani, nem kell alá szilárd talaj. Az viszont bizonyos, hogy nem a legkellemesebb utazási mód, hordárnak viszont tökéletes, és aki odakötözi magát, ráhajol az állatra, az sokáig is bírja.//
//És fagy, mert egyedül hagytak. >/ |
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 3:48 pm | |
| A két diák a bal oldali utat választja. Természetesen innen sincs vissza út. Mögöttük ismét összefonódik a sövény. A szél egyre erősebb lesz. Már akkora, hogy egy embert is fel tudna kapni így a két diákot az előbb lezáródott falhoz vágja. Körübelül tíz méterre kék fény lesz látható de odáig az utat valahogy meg kell tenni. A sövényen túl, job oldalon vad állatok hangját hallják amik egyre vadabbak és hangosabbak. Talán még ez az út volt a "jobb" . A fal mindkét oldalon 20 méterre emelkedik meg. A fény egyre halványodik.. mivel a nem lehet tudni, hogy jó dolog-e vagy rossz érdemes minnél hamarabb eljutni hozzá. |
|  | | Alex Kerphina


Minősítés:  Hozzászólások száma: 222 Msn: evan-darian@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet egy nagy játék, és én imádok játszani.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 3:32 pm | |
| *Alex megjátszott ártatlansággal pillog Tylinera, akiről jól tudja, hoyg odabent az ideg majd szét feszíti. Sok ideje azonban a srácnak sincs kiélvezni a helyzetet, hisz különös dolgok történnek és életre kel a labirintus. Alex összevonja szemöldökét, épp csak hátrapillant és látja hogy nagy a baj, aztán jön a dermesztő szél. Szó nélkül megiramodik és rögtön el is érkeznek egy elágazáshoz. Tyline megy balra, Alex miért tenne másképp, de természetesen, mivel erősebb, ügyesebb és jobb mágus, mint a lány, könnyedén lekörözi Tylinet, amikor felemlkedik a levegőbe és elkezd előra és föflelé suhanni. Már-már kirepülne a labirintusból, de aztán neki is támad egy káromkodhatnékja, de ő a lánnyanl ellentétben nem fogja vissza, hanem el is hagyja száját és visszaereszkedik Tyline-hoz.* Ezentúl "Én hősöm!"-nek fogsz nevezni. Veti oda a lánynak, hisz azért jött vissza, hogy segítsen. Egy inkvizítor harcos nem hagyja bajban az ártatlant, valószínűleg pechére, hisz fölöttük ár már a veszedelem és nem fog tudni ismét kirepülni, viszont szembenéz az összezáródó sövénnyel és égető tekintetével védekezik a felbuzdult növénység ellen.*
//Légmágus 5. szint: Képes felemelkedni maximum 15 méter magasságig és irányítottan közlekedni is ilyen magassági a levegőben, de kissé bizonytalanul. Tűzmágus 3. szint: Égető tekintet// _________________ A Nezabar nagy lázadója, aki sosem félt megtenni azt, amit eltervezett. Édesanyja az elemi sík egyik lénye, így nem csoda, ha Alexnek megadatott az elemek fölötti különleges hatalom (főleg a tűz erejének uralma). Apja, Noah Kerphina, a Naxeldir szak vezetője. Viszonyuk igencsak megromlott, legalábbis Alex egyáltalán nem kedveli őt. Sötét titkok ezek a család életében, amiket kár lenne feszegetni. Alex tehetséges varázsló és harcos, annál is inkább, mert sokminden felkelti érdeklődését. Az életet egy nagy játéknak tekinti, játszani pedig nagyon jó... Evan Darian pontszerző főkaraktere
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 3:16 pm | |
| *Tyline nem nagyon ért rá az őt követő Alexszel foglalkozni. Fel sem tűnt neki. A gondolatai a nem normális családja körül keringenek. Nagyon zavarja, hogy már hónapok óta nem találja az unokatestvérét. Még a labirintusban sem tűnik fel neki az utána settenkedő Belsirionos prefektus. Az utolsó ceruzáért nyúl, mikor előbukkan Alex. Hátrahőköl a lány szerencse, hogy épp térdelt, mert a végén még hátra is esett volna.* -Ezt most muszáj volt?! Egyáltalán nem vicces. *Sziszegi dühösen Tyline, majd hátrapillant hátha ki tud menekülni, és ne kelljen Alexet hallgatnia, mert hát azért neki is feltűnt, hogy látta már párszor csak valahogy soha nem akart beszélni vele. Igazából a köszönést mintha meg sem hallotta épp azzal volt elfoglalva, hogy ismét normális ütemben verjen a szíve. Elég neki a Naxeldiresek lelkét ápolgatni... Szóval a bejárat felé néz, de épp bezárulni készül. Visszafojt egy cifra káromkodást. Úgy látszik ma a szerencse elpártolt mellőle. Megpróbál felállni, de aztán még a szél is feltámad. Áldja az eszét, hogy összekötötte a haját, mert mostanra már nem látna a szőke tincsektől. Aztán előrenéz, úgy látszik csak akkor jutnak ki, ha végigmennek a labirintuson.* -Ha már itt vagy. Jobb, vagy bal? Szerintem balra menjünk. *Fordul a fiúhoz, aztán ha a srác vitatkozni kezd akkor egyedül indul el balra. Simán ott hagyja a társát.* |
|  | | Játékmester Belsirion

Hozzászólások száma: 173 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 3:03 pm | |
| Két diák tévedt be a sövénylabirintusba... a mágia álltal teremtett labirintusba aminek már van egyfajta híre az iskolában. Ki tudja talán érző lény.. kinek ma játszani van kedve. Mikor a két diák már kellő távolságra kerül a boltívtől, az elkezdi összefonni magát. A látvány leginkább arra hasonlít mikor egy seb összehúzódik csak itt most növényről van szó. A gyökerek jó mélyre lehúzódnak, lenőnek, így még egy földmágusnak is elég nehézkes a "kiúszás". A sövényvalakon belül felerősödik a szél. Már akkora ereje van hogy le fújná a kalapot is az emberről. ahol most állnak jelenleg két útvonalon tudnak elindulni. jobb... vagy bal... döntsenek ők. |
|  | | Alex Kerphina


Minősítés:  Hozzászólások száma: 222 Msn: evan-darian@hotmail.com Kaszt:  Üzenőláda: Az élet egy nagy játék, és én imádok játszani.
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 2:49 pm | |
| *Szeles nyári nap, kissé hűvös is van, de a nap töretlenül bearanyozza a vidéket. Pompás idő: egyszerre szép és felemelő, ugyanakkor baljós és veszélyes. Ahogy a szél végigrohan a napsugarak alkotta sztrádán, úgy képzeli az ember fia lelkének suhanását a Mennyek felé. Az ember fia talán igen, de Alex Kerphina nem ember fia. Édesanyja egy elementál-hercegnő, az elemi tűz csodája, az elemi sík lakója. Nem csoda hát, ha a fiú is hasonlóan különleges teremtmény. Nem pusztán egy elenyésző, nevenincs senki. Sokan ismerik a nevét már, viszont azt nagyon kevesen tudják, hogy bár Alex anyja egy valódi tűzelementál, apja Daronel Deneria szolgálatában állt bukása előtt. A sötétség kegyence volt, aki elől kvázi megszökött a fiú. Nem mintha Alex egy kezesbárány lenne, hisz képességei megengedik neki, hogy dacoljon azokkal, akik nem feltétlenül szimaptikusak neki. Amellett, hogy nagyon jól ért az elemek nyelvén, páratlanul tehetséges vadász, sőt mitöbb, igazi inkvizítor. Én félnék a helyetekben, ha a sráccal találkoznék. És, hogy hogy jön ezekben a percekben képbe a fiú? Az udvaron sétálgatott, amikor meglátta a kis Tyline-t a Sövnylabirintus felé baktatni. A lányt nem kifejezetten ismeri, de látta már erre-arra, hisz egy szakra járnak, ha pedig így van, hát miért ne menne utána. Úgyis eléggé unatkozik. Mikor a labirintusba ér, hamar rátalál szaktársára, aki épp a ceruzáit szedgeti a földről. Alex gonoszan elvigyorodik, majd hirtelen elkezd süllyedni a földbe és el is tűnik a föld alatt, majd éppen ott dugja ki a földből a fejét, ahová Tyline nyúl, remélhetőleg kissé megijesztve a lányt. Eztán a prefektusfiú kiemelkedik a földből pontosana térdeplő lány előtt. Az az áldott fölmágia...* Üdv! *Köszönti kedélyesen és ártatlanul a lányt, mint aki csak véletlenül úszott ide a földben, hogy ráijesszen Tylinera... véletlenül...* _________________ A Nezabar nagy lázadója, aki sosem félt megtenni azt, amit eltervezett. Édesanyja az elemi sík egyik lénye, így nem csoda, ha Alexnek megadatott az elemek fölötti különleges hatalom (főleg a tűz erejének uralma). Apja, Noah Kerphina, a Naxeldir szak vezetője. Viszonyuk igencsak megromlott, legalábbis Alex egyáltalán nem kedveli őt. Sötét titkok ezek a család életében, amiket kár lenne feszegetni. Alex tehetséges varázsló és harcos, annál is inkább, mert sokminden felkelti érdeklődését. Az életet egy nagy játéknak tekinti, játszani pedig nagyon jó... Evan Darian pontszerző főkaraktere
|
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Szer. Aug. 10, 2011 2:46 pm | |
| *Igaz, hogy Tyline már egy ideje ebben az iskolában tanul, de még soha nem járt erre. Szőke hajával összefogta, sőt még tőle szokatlan módon még hajpántot is visel. Valahogy muszáj eltűrni azokat a fránya tincseket a szeme elől. Az öltözéke ma is egyszerű. Kék-szürke csíkos póló, háromnegyedes nadrág és sportcipő. Hiába francia valahogy az iskolában nem szeret kiöltözni. Az oldalát egy fekete válltáska csapkodja miközben némán halad előre. Vadul kutakodik a táskában észre sem veszi, hogy betér a sövénylabirintusba. Mostanában kicsit szétszórt fogalma sincs miért viselkedik így. Talán a családját hiányolja, vagy csak beleőrült a bentlakásos iskolába. Mindenesetre szép nyugodtan sétál amerre a labirintus tereli. A matatás jobban leköti, mint hogy arra figyeljen hová lép. Az egyik kiálló gyökér darabban bebotlik, és előre zuhan. A táskájából kiesik egy kisebb gyűjtemény ceruza és egy fekete vázlatfüzet.* - A fenébe... *Morog magának, és a földön térdelve neki áll összeszedni a ceruzákat. Miután minden a helyére került feltápászkodik a földről, szépen leporolja a ruháját, és csak akkor tűnik fel neki hogy ő bizony egy labirintusban bolyongott és halvány lila gőze sincs, hogy merre kell kimenni.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Kedd. Máj. 31, 2011 7:16 pm | |
| - Ha te mondod. *Mondja a lány egy újabb vállrándítás közepette. Mivel látja, hogy Mariának feltűnt, hogy nincs sok kedve beszélgetni elmegy.* -Rendben. Köszönöm. Szia. *Mondja röviden a lány, és kiegyenesedik. Egy ideig nézi, ahogy Ria távolodik.* ~Ezt megcsináltad. *Mondja elismerően az ordas, mire Yora kérdőn ránéz.* -Mégis mit csináltam? *Kérdi a lány, majd elindul kifelé. Egy darabig még bolyong, aztán visszavonul az Ékszerteknősbe, és magára zárja az ajtót. Úgy tervezi, hogy megpróbál aludni.* |
|  | | Maria Thekla


Hozzászólások száma: 164 Msn: helgafarkas@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Kedd. Máj. 31, 2011 7:09 pm | |
| *Most már nagyon látszik,hogy Yora nem akar beszélgetni.Ezért még válaszolgat egy kicsit,aztán magára hagyja a lányt.Igazából meg akarta kérni,hogy osza be rendes hlóba,de így inkább nem.*-Pedig az aurormágia sok mindene jó.Dehát ízlések és pofonok.Gratulálok a diákképviselőséghez.*mosolyog szája szélében egy kicsit*Ha pihenni szeretnél,akkor inkább magadra hagylak,nem zavarlak tovább.Akkor megyek is.Szia!*mondja,mielőtt Yora lépne le.Mivel ki nem állhatja,ha csak úy otthagyják,ezért inkább lelép,és hagyja élni a másikat.Majd máskor biztos jobb kedve lesz a DK-nak,mad akkor beszélgetnek.Úgyhogy köszönés után alakja szépen eltűnik a labirintus falai közt.Aztán Yora már nem is látja.Csak azt nem tudja még,hogy hova menjen.Majd ahogy hozza a sors.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Kedd. Máj. 31, 2011 7:02 pm | |
| - Akkor tényleg újoncnak számítasz. Ha fél éve lennél itt azt mondanám rendben. Az már nem zöldfülűség, de két és fél hónap? Elég kevés idő. *Jegyzi meg a lány, de még mindig a daimonhoz beszél. Fáradt és nyűgös. Most nincs kedve semmihez.* -Aurormágia? Mint láttad olyan varázslatokat én nem használok. Az SHE még elmegy, de az aurormágia. *Fintorog a lány, hiszen ő csak egy kis magányra vágyott, erre szembe találta magát Mariával.* -Nem, nincs semmi bajom. Csak pihennem kell. A diákképviselőség sok dologgal jár. *Vonja meg a vállát, aztán a daimonjára pillant. Nem akart ő a diákképviselőségével hencegni nem is szokása.* ~Valld be, hogy az a bajod, hogy itt van. Meg az is, hogy nem találod azt a nyamvadt sült csirkét. Ő nem sült csirke! Igazán viselkedhetnél normálisan. *Zajlik egy kisebb párbeszéd köztük. Felpillant az égre, és sóhajt egyet.* ~Vajon hogy tudnék visszajutni a szobámba anélkül, hogy ne tűnjek bunkónak? *Mereng a lány, majd figyeli Mariát.* |
|  | | Maria Thekla


Hozzászólások száma: 164 Msn: helgafarkas@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Kedd. Máj. 31, 2011 6:53 pm | |
| *Ria valamit észrevesz a lányon,mintha nem akarná a társaságát.Mikor Yora lehajol daimónjához,és telepatikusan beszélgetnek,meg persze azt is,hogy Yorának nincs jó kedve.Erre Ria is elkomorul,és visszaemlékszik,hogy valószínűleg ő is ilyen volt,amikor vesztett.Aztán beszélget tovább,hogy megtörje a csendet*-Én körülbelül 2 és fél hónapja vagyok itt.Mondhatni újonc vagyok.*mosolyog belsis társára*-Nekem az aurormágia és az SHE a kedvenceim.De szerintem erre te is rájöttél.Mármint a párbajon.*reméli,hogy nem tűnik hülyének.Mondjuk azért mégis fura azzal beszélgetni,akit nem is olyan rég legyőzött.De végülis nem tehet róla...Így lettek beosztva.*-Olyan szomorúnak tűnsz.Valami baj van?*kérdezi együttérzően,amit mostanában Altól is megtanult.Azért eléggé összemelegedtek a naxis lánnyal,jól elbeszélgettek.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 29, 2011 8:06 pm | |
| - Ez kicsit furcsa. Tudod, ez olyan mintha nekem bókolnál. A daimon az én részem, így elég furcsa ez a kijelentésed. *Nevet fel a lány.* -Igen, Yorának hívnak. *Bólint a lány. Daimonja megáll mellette hatalmas szemeit Mariára mereszti.* -Moren, Morennek hívják. *Szól halkan a lány. Maria ezt nem tudhatja, de a daimon még most is vihog rajta, de ezt csak a Belsis lány hallja.* -Én négy párbajból hármat vesztettem és egy döntetlenem lett. Szóval, ki is párbajozott többet? Különben is csak szórakoztunk. Eléggé berozsdásodtam, ha elememben találtál volna én nyerek. *Felel Yora Ria kijelentésére.* -Sajnálom nem ismerem őket. *Felel komoran a lány. Eléggé fáradt, jó kedve sincsen.* -Három éve vagyok itt. Párbajtan, drágakőmágia és természetmágia. Ezek azok, amikből a legjobban teljesítek. *Mondja a kérdésre a választ. Halkan felsóhajt, majd lehajol a daimonjához.* ~ Semmi erőm nincs hozzá. Mit csináljunk? *Kérdi a farkast, aki szótlan figyeli Yorát.* ~Ilyenkor persze rád se számíthatok. *Morgolódik magában Yora.*
//Fagy, Mariának mennie kellett// |
|  | | Maria Thekla


Hozzászólások száma: 164 Msn: helgafarkas@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 29, 2011 7:55 pm | |
| *Mikor majdnem nekimennek,kishíján kifakad,de tűrtőzteti magát.Aztán a lányban felismeri volt ellenfelét,kicsit néz,de aztán elmosolyodik.*-Neked is szia.Nagyon szép daimónod van.*mondja,majd leteszi a lantot.Odaáll a lány mellé,és ha ő is beleegyezik,elsétálgatnak errefelé.*-Te Yora Anchira vagy,ugye?*kérdezi,majd vizslatja gyönyörű szemeivel diáktársát.~Érdekes lány,és nem olyan rossz harcos.Akár barátok is lehetnénk.De nem olyan szinten,mint Allal.~*gondolja,miközben megfigyeli a daimónt is.Eleve látta ajta,hogy az,mivel farkas nem lehet háziállat,és mintha valami értelemféle csillogna az állat szemében.Amúgy is szereti a farkasokat,de ez!Ő az eddig a legszebb,akit láttt.Nemcsak farkasnak,daimónnak is.*-Mi a neve?*kérdezi a farkasra nézve,majd folyatja*-Te is nagyon jó voltál.Nem lehetsz mindig te a győztes.Eddig én két párbajból kettőt vesztettem.*mondja lehajtott fejjel,majd újra felpillant a lányra*-Ismered Alanoist?Vagy Rékát?*kérdezget,hátha van közös pont,akiről elkezdhetnek beszélgetni.Meg amúgy sem akarta legyőzni a lányt,de hát iyen az élet...Valakit mindig le kel győzni.Akár akarjuk,akár nem.*-Te mióta jársz ide?És vannak kedvenc tantárgyaid?*ismerkedik,mert ahogy itt látta,itt ez a legjobb.Ki tudja,mikor lesz jó ismerni egyeseket.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 29, 2011 7:44 pm | |
| *Fáradtan bolyong a sövénylabirintusban. Nem is figyel felfelé. Kavicsokat rugdal, így majdnem belerohan Mariába.* ~ Ember tizenkét óránál.*Figyelmezteti a daimonja, aki legalább arra is figyel, hogy Yorának ne essen baja.* -Szia. *Köszön rá a lányra, bár kissé zavarban van, hiszen majdnem neki ment.* -Gratulálok. Ügyes voltál. *Mondja, mikor felismeri a volt ellenfelét. Egyáltalán nem szomorú. Egyrészt azért, mert rég párbajozott másrészt, azért mert ez volt az első párbaja. Tovább rugdalja a kavicsokat. Nem igazán tud mit mondani. Most épp nincs semmilyen dolog, amiről beszélni tudna. Vár, hogy talán Maria feldob valami érdekes témát.* ~ Majdnem neki mentél. Tudom, tudom. Kösz, hogy szóltál. Miért vagy szomorú? Mert már napok óta nem láttam... Még mindig azon a madáron lovagolsz? Hagyd már élni! *Beszélgetnek mentálisan, de ez a beszélgetés a daimon kifakadásával végződik.* |
|  | | Maria Thekla


Hozzászólások száma: 164 Msn: helgafarkas@hotmail.com Kaszt: 
Pozició Titulus: Ötödik évfolyam
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 29, 2011 7:36 pm | |
| *Ria jelenik meg,még mindig khitónjában,amit most egy egyszerű igével pirosra varázsolt.Kezében egy kardigán,ha fázna,mert hűvösödhet az idő.Kedve a magas égig szárnyal,mert legyőzte végre ellenfelét.Gyors támadás-így kellett volna kezdenie.Két dobótőre övén,és most nála van lantja is.Ahhoz képest,hogy titott neki a DM,elég sok hangszere van.És még a hangja sem rossz-nem itt van a baj.Hanem mert egyszerűen nem megy neki.Sokat próbálkozott vele,de sose sikerült normáli varázslatot kicsikarnia bármelyik hangszeréből.Pedig hagja is van,jól is játszik-bácsikája erre mondta neki,hogy ha valakinek valamihez nincs tehetsége,ne erőltesse.Most, végiggondolva,igaza is volt.Ezért Ria csak ül,és lantján régi görög népdalokat játszik,amiket még nagymamájától tanult-amíg élt.A hangok lágyan terjengenek a levegőben,nincs semmi zavaró.Már csak egy beszélgetőtárs kellene,esetleg Réka vagy Al személyében.De Dennyt sem bánná...Vagy valaki új.Mindegy most neki.Teljesen mindegy.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 2:16 pm | |
| *Egy pillanatra megtorpan, ahogy a lépteket és a kislányt szólongató hangot hallja, de nem sokáig, szaporán dobogó szívvel azonnal dupla tempóra kapcsolva rohan előre, az előtte elsuhanó árnyalakot követve. Nagyon úgy hangzik, mintha a hang, mondandója ellenére nem akarna jót a kislánynak, aki valószínűleg ezt tudja is...de egyedül nem menekülhet meg. És mi van, ha ez csapda? Nem, erre nem szabad gondolni, hiszen egy kisgyerek bajban van... Réka kérdésére nem is válaszol, csak rohan, előreszegezett pálcával, próbálva követni a hangot. Időközben próbál valami nyomot keresni, esetleg egy elhagyott ruhadarabot, ami alapján egy aurormágiás varázslattal meg tudnák keresni a lányt, vagy a másikat, aki a lányt keresi... Azonban egyelőre csak annyit tud tenni, hogy felerősíti a hallását, hátha így hamarabb rájuk tudnak találni.* - Cleia Appareo! *Suttogja, semmi szükség rá, hogy a férfi találja meg őket, legyen inkább fordítva...*
//Cleia Appareo - látásmanipulálás: Látás esetén, a port, vizet, szelet, ködöt, sötétséget vagy bármilyen természet adta akadályt, mint például a homokvihar, ami látásunkat hátráltathatja, leküzdhető az ige segítségével. Azonban van veszély is a varázslatban, kis ideig vakulást is eredményezhet ha hirtelen néz ilyen állapotban erősebb fény felé.//
//Fagy.// |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 2:06 pm | |
| // Fagy, mivel a többiek eltüntek közösből. // |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 1:50 pm | |
| *Alanois is figyel minden kis neszre, lesz ami lesz, figyeli a két társát is akik láthatóan sokkal jobban ott vannak varázslás terén, de nem adja fel, próbál amennyire csak lehet hasznos lenni. Ahogy futnak, egy férfi hangra lesz figyelmes ö is, majd amikor Réka felveti hogy követniük kéne azt, kicsit elgondolkodik hogy jó ötlet-e ez egyáltalán. O elvégre sosem kereste a bajt, az találta meg mindig öt, de most veszélyben lehet a kislány, úgyhogy elrepes egy talánt hangosan Rékának, és arra próbál meg ö is futni amerröl a hangot hallják. Kísérteties ez az egész, de most már nincs mit tenni, csak elöre visz az út.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 1:39 pm | |
| *Nem sokra megy a látnokulással, mivel csak egy síró lányt lát, semmi mást.* ~ Hát akkor marad a jól bevált módszer. ~ Gondolja, és most a jelenre koncentrál. Hamarosan hallható lesz a férfi hang, amire csak grimaszol egyet.* - De mit kereshetnek ők itt? *Kérdi a többiektől, és mikor meglátja a suhanó alakot, próbál gyorsabban futni.* - Szerintem követni kéne a férfi hangját. *Mondja a két lánynak.* - Legalább is jobb ötletem nincs. *Teszi még így hozzá, és ha tudja, követi a suhanó alakot. Legalább is próbál arra menni amerre az is. Pálcája természetesen nála van, így ha gond lenne, majd tud varázsolni.* |
|  | | Játékmester Allidon

Hozzászólások száma: 338 Kaszt: 
Pozició Titulus: Mesélő
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 1:27 pm | |
| *Rékának csak egy kislány arca villan be néha, de sokra nem nagyon mehet vele. Azt láthatja, hogy egy hat év körüli leányzóról van szó, aki bizony sír, patakzik a könnye, de mást nem nagyon lát. Azonban ahogyan azt Liliya is jól írta, a hang ugrál össze-vissza, szóval követni nem nagyon tudják, de ha fülelnek, akkor bizony meghallhatják, hogy nem csak egy kislány van a labirintusban. Kemény, sietős lépteket hallanak, minden bizonnyal nem egy pillekönnyű, ötvenkilós modell szaladgál fel s alá az útvesztőben, és ezt abból is leszűrhetik, hogy öblös, kemény orgánumú férfihang szólongatja.* - Aranyom… gyere ide! Nem bántalak…! Megígérem! Kapsz cukorkát… és amit szeretnél! *Nem messze tőlük egy alak suhan el előttük, és továbbra is a kislány szólongatását hallják, aki csak sír és sír.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 1:15 pm | |
| *Ahogy sétál, lassan mögé ér Alanois is, akire Lil szintén pálcát fog, de elég hamar rájön, hogy csak egy szaktársa az.* - Szia... Bocsi, talán az idő teszi. *Sóhajt, a paranoiájára célozva. Leeresztett pálcával sétál tovább, mellette Allal.* - Semmi különös. *Válaszol, sokkal szűkszavúbban mint azt egyébként szokta.* - Hát veled? Olyan nyomasztó ez a hely. *Teszi hozzá még, egy sóhajjal pillantva körbe. Rékát nem veszi észre, mint ahogy azt sem, hogy a labirintus bezárul mögöttük egészen addig, míg az allidonos lány utol nem éri őket.* - Szia... Hogy mi? *Pillant hátra, majd megüti a fülét a sírás is.* - Hát csodás. Ide sem jövök többet. *Morog az orra alatt. Valami iszonyat szerencsétlen ez a hely.* - Nem, Al, tényleg nem... És valószínűleg csapda, de nincs más választásunk. *Bök az egyre közeledő falra. Úgy tűnik, egy irányba vezet az út.* - Gyertek. *Int a lányoknak, majd megszaporázza lépteit, próbálja követni a hangot, de az ide-oda ugrál, mintha a kislány helyet változtatna, vagy nem is létezne, csak maga a hang... Lil előreszegezett pálcával, óvatosan, minden sarkon megállva megy előre, hogy azonnal lőni tudjon, amint szükséges.* |
|  | | Vendég Vendég
 | Téma: Re: Sövénylabirintus Vas. Máj. 15, 2011 1:01 pm | |
| *Már nem nagyon van messze tőlük, így épp rájuk köszönne, de észre veszi, hogy a labirintus falai egyre közelebb zárul be mögöttük. Aztán mikor a kislány sírását is meghallja megszaporázza lépteit és máris utoléri a két lányt.* - Sziasztok. Gondolom ti is hallottátok. *Mondja nekik.* - És hát a labirintus fala is közelít. *Mondja a lányoknak, miközben a háta mögé mutat és reméli, hogy nem álltak meg. Kezével a pálcájáért nyúl és egy igén gondolkozik.* - Szerintem csapda akar lenni a kislány. De hát fene tudja. Lil, valami ötlet? *Kérdi a lányt, és reménykedik benne, hogy ő neki van valami jó ötlete. Ő egyenlőre látnokulni próbál, hátha rájön valamire ami jól jön.*
// Látnok 1. szint: Főmesélő álltali spontán adott 1-2 perccel előretekintett látomások villanások formájában (pl. mesék alkalmával lehet ilyesmire számítani mértékkel). Álomlátnokság, szintén spontán mesélői hozzászólások alkalmával, de szintén csak villanások, tehát nem egyértelmű tényleges infok, csak jelzésértékű álmok, amiket időnként főmesélő írhat be a kari szobájába.// |
|  | | |
Similar topics |  |
|
| | Permissions in this forum: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|