Bulgária

[Vazondor]

*A vérnyomokat nem nehéz követni, egyenesen az erdő mélyére vezetnek, egy elfeldett sötét barlanghoz. Bent világosság honol...*

[Vazondor]

*Bizonytalanul bólint, és megölelgeti a lányt.* Akkor maradok, és megpróbálok segítséget hívni. Talán itt lesznek a követőim pár órán belül, sajnos előbb kellett volna gondolkoznunk, én is reménykedtem, hogy nincs igazad. Vigyázz magadra. *Elindul, hogy mágikus úton értesítse a kíséretét.*

[Vazondor]

*Természetesen rendkívül örül neki, hogy vele van Leonidas, talán nélküle nem is tudná tartani magát, főleg, amikor látja, hogy mi történt. A szomszéd néni a nyakába veti magát...kicsit meglepődik a dolgon, már elszokott az efféle közvetlenségtől. Kicsit köszörülgeti a torkát, és finoman igyekszik lefejteni a karokat a nyakáról, de azért próbál kedvesen mosolyogni mellé. A vérnyomok láttán komor arccal pillant a hercegre.* -Féle, hogy nem, legalábbis nagyon úgy tűnik. *Majd újra a nőre pillant, immár lekapva a csuklyát a fejéről.*
-De nem is szóltak senkinek, hogy járjanak utána az esetnek? *Kissé megrovó a hangja, ami nem meglepő, hiszen a minimum az lett volna, hogy üzennek a minisztériumnak, nem hagyják csak úgy annyiban a dolgot. Aztán újra a hercegre pillant.*
-Nem akarom, hogy miattam bajod essen...de nekem muszáj utánuk mennem. *Ő maga sem tudja, hogy mibe fog botlani, hányan vannak, pontosan mi történt, de a vámpírhorda nem hangzik jól, habár az ilyen falusiak hajlamosak kissé túlozni, az is lehet, hogy csak páran voltak, bár akkor sem lenne egyedül elég ellenük, annyira még nem erős...vélhetően. De akkor is meg kell próbálnia.*

[Vazondor]

*A kis házikó tárva nyitva áll. Bent felfordulás nyomai, mintha csak betörtek volna, de nem emberi kéz nyomai láthatók, sokkal inkább karmos mancsoké, sőt vérnyomok is. A vérnyomok Az erdőbe vezetnek... A szomszédasszony egy kis kobold vörös hajkendőben sipákolva takarít, és amikor meglátja a lányt, akkor a nyakába borul*
Kislányom, hát te hogy kerülsz ide? Pont a legrosszabbkor, szörnyű korság van most rajtunk. Pár napja vérszomjas vámpírhorda ütött rajtunk, és elragadta a szüleid. Nagyon sajnálom. Nem merünk utánuk menni, nem vagyunk harcos népség... *törölgeti a könnyeit.*

[Vazondor]

*A herceg halad Vanessa nyomában, hogy legalább lelki támasza legyen, ebben az igen fura helyzetben. Ő félig tünde, mégsem voltak sosem látomásai, de úgy tűnik a lány nagyon sokra hivatott még. Neki az első perctől kezdve tetszik a leányzó, még ha mostanság kicsit komor is, de mit sem vesztett bájosságából. Visszamosolyog a leendő pengeharcosra, és bólint*
Remélem minden rendben velük, és tévedtél. *Hagyja hogy a lány belépjen a házba, vagy kopogtasson.*

[Vazondor]

*Hosszú utazás után érkeznek meg a herceggel Vazondorba, Vanessa szülőfalujába, a látomás miatt, ahol a leányzó a szüleit nem épp biztonságos helyzetben találta. Csapda volt-e, vagy igaz, amit látott, nem lehet tudni, egy biztos, hogy akármi is legyen utána kell járnia, és ebben a herceg is segítségére van. A kis faluszéli vasúti pályaudvaron szállnak le a vonatról, a fél-koboldon ott van volt mestere sötét köpenye. Ma már köze sincs ahhoz a félénk kislányhoz, aki lassan két éve távozott, hogy új kalandok után nézzen egy újonnan alakult iskolában, azóta túl sok minden történt már vele. Gondterhelt, aggodalomtól terhes arca kivillan a csuklya alól, amibe belekap a késő esti hűvös szél. Csendesen indul el a pályaudvarról kivezető utcácska felé, Pengi persze ott galoppozik a nyomában.* ~Fura érzésem van. Nekem is...nekem is.~ *Apró sóhajt hallat, majd egy halvány mosolyt villant a hercegre.*
-Nincs messze a házunk, kb. 10 perc alatt odaérhetünk gyalog, itt sajnos nem sok közlekedés van, eléggé csendes kis hely, nem véletlenül költöztünk épp ide. *Kis magyarázat, amit társa felé mondd. Hangján hallani, hogy kissé rekedtesen hangzik most fel, nem véletlen ez, hisz egy ideje nem szólaltak már meg, mivel közel a cél, és közel vannak talán a válaszok is.*

Téma: Re: Bulgária Szer. 31 Dec. 2008 - 16:02

*Timotei hatalmas fölénnyel megnyeri a fogadást, az ajándékok kiosztásra kerülnek, majd elérkezik lassan az indulás napja is. Mind a két kobold összepakol, majd Rosetta apukája kiviszi őket a vonatállomásra. A vonat megindul, a Waylanok hazamennek, a kúriába. A vonaton még treccspartik vannak, beszélgetnek, és a vonat besiklik a Nellondi vasútállomásra, ahol megállnak, majd Jozef szánján felmennek a kúriába.*

Vendég

//Olvad Deyan és Aravis Szófiában//
*Deyan anyukájának nagyon tetszik a kép, egy varázslattal fel is teszi a falra, jól látható helyre, és egy kis ideig gyönyörködik benne. Deyan, mikor megkapja a parfümét, befújja magát vele, és ő is szaglászni kezd.*
-Köszi, Aravis! Ez az egyik kedvencem. Lassan a mostani dezodorom is ki fog fogyni, úgyhogy majd utána ezt használom. Nagyon fincsi.
*mondja, és örül neki, hogy a lánynak szintén tetszik az övé. Deyan anyukája tudja, hogy Deyan melyik illatokat szereti, úgyhogy egy olyat vett a lánynak.*

//no, ugye eddig végig dec. 22. volt a fagyasztások miatt.//

*A többi nap is jó hangulatban telik el, Deyan anyukája megismerkedik Aravisszal, és nagyon pozitív véleménye alakul ki a lányról. Hárman megbeszélik, hogy a fiatalok december 31.-én visszamennek az iskolába, hogy az ottani rendezvényeken is részt vehessenek. Így aztán a szilveszter reggel pakolással telik el, aztán ebéd után indulnak. Az ebéd a náluk szokásos kocsonya. Aztán induláskor mindkettőjüket megölelgeti Helga, Aravishoz búcsúzóul így szól.*
-Nagyon örülök nektek. Ha átgondoltátok a kapcsolatotokat, és egymást választjátok, örömmel adom rátok áldásomat. Nagyon jó véleményem van rólad, és remélem, végül tényleg egymásé lesztek.
*mondja, aztán integet nekik, meg elköszön tőlük egy "Sziasztok!"-kal, és visszamegy a házba. Deyanék pedig felszállnak a buszra, ami a vasútállomásra viszi őket, majd átszálnak a vonatra, és megérkeznek a sulihoz.*

//Vége a karácsonyi sztorinak. Sad

//

Téma: Re: Bulgária Kedd. 30 Dec. 2008 - 20:34

[Gabrovo, a Grozda-család háza]

*Nikorina a szobájában tevékenykedik. Egy szürke bemelegítőnadrágot, meg egy viszonylag kinyúlt, sötétkék pólót visel, a haja pedig - fura mód - be van most fonva. Gradan az ágyon heverészve figyeli őt. A lány éppen azzal van elfoglalva, hogy miközben halkan dudorászik, egy saját készítésű rajzot igyekszik felhelyezni a falra rajzszögekkel. Így már érthető, hogy mért életveszély a művelet, mert úgy dúdol, hogy közben a fogával tartja a szükséges rajzszögeket. De végül sikerül felügyeskednie a rajzot, ami nem más, mint egy gyönyörűséges rózsának a képmása, nevezetesen annak, amit Curtistől kapott. Miután felkerül a falra a rajz, lecsüccsen az ágyára, és a tekintete megakad egy másik rajzon. Összesen nyolc embert ábrázol… középen ő van, körülötte a barátai.*
-Fura… a nyolcból tulajdonképpen már csak hárman maradtunk. *Sóhajt fel, Gradan helyeslőn nyávog.* Szevér meghalt.
-Kata elment.
-Jack és Svetlana pedig… hát ezt nehéz mondani, de őket már nem érzem a barátaimnak. *Nikorina megsimogatja daimonja bundáját.* Maradt hát Rosetta, Curtis és én. Remélem őket már nem vesztem el…
*A lány tehát jelen esetben aggódik, nem akar több barátot elveszteni. Azt meg észre se veszi, hogy az ajtaja közben szép csendben kinyílt, és egy huszonhat év körüli fiatal, csinos nő néz be rajta. Nikorina jelenleg el van foglalva önmaga nyomasztó gondolataival, de megérzi, hogy figyelik. Felkapja a fejét, és amikor meglátja a leskelődőt, meglehetősen boldogan pattan fel, és veti a nő nyakába magát.*
-Marta!! De jó, hogy itt vagy! *Kiáltja, szinte nevetve.*
-Jól van, Niko, nem kell megfojtani! Inkább mesélj, mi van veled? Hogy tetszett az ajándékom? *Mondja a nő, nevezetesen Nikorina legeslegjobb barátnője a sulin kívül persze. A lány kissé összerándul, meghallva az ajándékra vonatkozó kérdést.*
-Öööö… Marta, ugye nem haragszol rám? Mert én… nem nyitottam ki, nem éreztem magam késznek rá… *Mondja egész halkan. Marta a fejét csóválja.*
-Nem haragszom. Tudod, egy ajándékot csak akkor érdemes kinyitni, ha készen állsz rá. *A nő körülnéz a szobában, megakad azonnal a szeme a friss rajzon.* Nocsak, te rajzoltad? Gyönyörű rózsa. *Mondja, kissé bujkáló mosollyal, mert észreveszi, hogy Nikorina cseppet elpirul.*
-Curtistől kaptam… Ő egy nagyon rendes szakombeli srác. *Mondja, de innentől már egy árva hangot sem lehet kihúzni belőle egész este, konokul hallgat. Marta nem feszegeti a húrt, jobb vigyázni egy érzékeny kamaszlélekkel, ezt jól tudja. Nikorina aznap este sokáig irosgat valamit a naplójába, de hogy mit, az titok, de az tény, hogy mosolyogva alszik el, sőt, mindig mosolyra fakad, ha a tekintete rátéved a falon lévő rajzra, ami azt a bizonyos rózsát ábrázolja…*

Téma: Re: Bulgária Hétf. 29 Dec. 2008 - 23:05

*A lány kibontja az ajándékot és elámul, hogy ilyen gyerta is létezik. Megköszöni Deyantól és megfordul, befut a szobába. Előkotorássza az ajándékokat és már fut is vissza vele. Egyik Deyannak másikat pedig anyukájának nyújta át. A fiú egy parfümöt talál a csomagban, ami Aravisnak nagyon bejön, reméli Deyan is szeretni fogja. Az anyukája pedig egy szép tájképet kap, amin állandóan hullámzik a víz. Nyugtató hatású a kép. A parfümnek nagyon örül. Úgy látszik mindketten illatozni fognak Deyannal. Csak a fiúnak is tetszen ez az illat, amit most kapott. Azért reménykedik benne, hogy összejátszott az anyukájával és ő választotta azt. Aravis be is fújja magát vele, és szaglászni kezd.*
-Igazán finom, köszönöm. - mosolyog az anyukára.

/Ismételt fagyás...:'( /

Vendég

*Aravis érkezik, majd át is öleli őt. Ő is át karolja, és egy puszit ad a szájára, nem törődve vele, hogy az anyukája is látja, hiszen nyíltan felvállalja a szerelmüket. Az édesanyja nem is teszi szóvá, csak büszkén mosolyog.*
-Szerintem csináljuk úgy, hogy először ti adjátok át egymásnak az jándkokat, és ztán bontogattok.
*Javasolja az anyuka. Deyn így is tesz, egy közepes méretű csomagot ad át Aravisnak. Mikor kibontotta a csomagot, magyaráz.*
Ez egy varázsfüst-gyerta: a lángjában is egy történet vagycselekvés látható,mikor viszont kialszik egy füst-történet is látható. Nellondról van. *mondja. Az anyukájának egy könyvet ad, az anyukájától pedig egy új pulóvert és hozzá egy nadrágot kap. Aravis pedig Helgától egy kisebb csomagot kap, amiben egy jobb fajta parfüm van.*

Téma: Re: Bulgária Hétf. 29 Dec. 2008 - 22:37

*Aravis halk szólítgatásra lesz figyelmes, majd a hang egyre erősődik, mire magához tér. Felébred, kinyitja szemeit, macska módjára megtörli őket és csak néz. Majd rájön, hogy kint várják. Kikászálódik az ágyból, de gyors még magára kapja csipkés fekete hálóingéhez tartozó, kicsi shortot. Hisz bugyiba még se mehet ki. Pillijei a lány vállára szállnak és ott billegetik szárnyaikat. Aravis kimegy a többiek után. Ezüst haja kócosan omlik le, amibe rögtön bele is túr, kisimítva az elviselhetőbb számára. Egy karácsonyfa áll az asztalon, ami furcsa, még sosem látta másutt, mint a földön. Náluk el sem volt képzelhető, hogy az asztalra tegyék. Nem akad fenn ezen, nem is teszi szóvá. Tetszik neki, hogy Deyanéknál ez is máképp van. Odamegy Deyanhoz és megöleli.*
-Boldog karácsonyt Deyan - ahogy átöleli a fiút, mögötte meglátja az ágyban a kis macit, amit tőle kapott.
*Elmosolyodik és szótlanul kibontakozik az ölelésből. Még csak most kellt fel és ilyenkor mindig hallgatag.*

Vendég

//Olvad Deyan és Aravis Szófiában.//
*Egy óra múlva Deyan anyukája ébresztgeti Deyant és Aravist.*
-Drágáim! Ébresztő! Meglepetés!
*kiabálja a két szoba közt járkálva. Deyan felkel, és elámul. A szoba közepén lévő asztalkán egy nagy karácsonyfa áll, teljesen feldíszítve, alatta becsomagolva ajándékok. Megvárja, míg Aravis is odaér, és csak akkor kezdi bontogatni. Gyorsan előkotorja az utazóládáját, és előveszi belőle az ajándékot, amit Aravisnak akar adni.*
*Ha Aravis kiérkezik a szobából, a fán kívül még egy dolgot vehet észre: Deyan jelenlegi ágyán ott a maci, amit ő adott neki, vele aludt ugyanis.*

Téma: Re: Bulgária Hétf. 29 Dec. 2008 - 20:06

[Gabrovo, pályaudvar]

*Nikorina leszáll a vonatról, a bőröndjét magával cipelve.* ~Remek, jó hogy Aleksandrát egy levéllel hazaküldtem, különben megbámulnának most a muglik...~ *Gondolja, majd lemosolyog daimonjára, akit persze mások csak egy közönséges kandúrnak néznek. Gradan is izgatott amiatt, hogy újra hazamennek, de gondosan vigyáz arra, hogy ne szólaljon meg.*
-Hé, kislány, fogd meg a macskádat, nem hiányozna, hogy megtámadjon valakit! *Szól rá egy kalauz.Nikorina csak egy grimaszt vág, majd az utazótáskáját maga mögött húzva a kijárat felé indul.* ~Maradj szorosan mellettem, Gradan.~ *Küldi még gondolatban a daimonnak, aztán elnyeli őket az egyik utca.*

[Még mindig Gabrovo, a Grozda-család háza]

*Nikorina végre megérkezik a csendes kis utcájukba. Örömmel tölti el kétszintes kis otthonának látványa, és bár az öreg hársfa már régen nem hívogatja terebélyes lombjával, vannak a kertjükben más fák is. A fehérre festett fakerítés ajtajában megáll, előkotorja kulcsát.*
-De jó újra itthon... *sóhajt, Gradan helyeslőn nyávog erre. Nikorina kinyitja az ajtót, bemegy, bezárja maguk mögött, majd a kis ösvényen a ház ajtajához sétál. Az előszobában fogasra akasztja a kabátját, a cipőjét is papucsra cseréli. Amikor megfordulna, hogy belépjen a nappaliba, apja mosolygó alakjával találja magát szemközt, és habozás nélkül a nyakába ugrik.*
-Szia apa! Megjöttem, ahogy Aleksandrával is megüzentem... jajj, nagyon hiányoztál! *Mondja boldogan.*
-Tudom, kicsim, te is hiányoztál. Na, gyere bejjebb. Hosszú utad volt, igaz? És mesélj, hogy telt a karácsonyod a suliban? *Az apa csupa kíváncsiság, de ezt meg is lehet érteni.*
-Ó, viszonylag jól telt, igaz, csendesen. A karácsonyi bálba nem mentem el, nem nagyon volt hozzá kedvem, meg senki sem hívott. De amúgy minden jól ment, megajándékoztam a barátaim, ja és kösz az ajándékod, nagyon örültem neki. *Hadarja a lány szinte egy szuszra. Az apja csak mosolyog, nem szól közbe.*
-Örülök, hogy jól telt el. Na menj, pakolj ki nyugodtan, hamarosan vacsora van. *Mondja.Nikorina meg kap az alkalmon, és felmegy az emeletre, ahol a szobája is van. A lépcsőn felérve egy kis folyosóra jut, onnan négy ajtó nyílik: a fürdő, a vendégszoba, az édesanyja régi szobája, és persze a saját kis "lakosztálya". Az ajtaja halványkékre van mázolva, és kis táblácska is hirdeti, hogy ki lakik itt. A szoba belülről is halványkék színben pompázik, szemben az ajtóval hatalmas ablak nyílik a kertre, az ablak alatt íróasztal, tőle jobbra szekrény, balra pedig a lány ágya, felette egy kis könyvespolccal. Van egy másik könyvespolca is, közvetlenül az íróasztala mellett, természetesen roskadásig könyvekkel. Az ágy és az íróasztal között egy kényelmes macskaágy található, természetesen ez Gradané. A szürke macska rögtön oda is üget, és beletelepszik, onnan figyeli gazdáját. NikorinaLeül az ágyára, és kicsit körülnéz, nyár óta nem volt a saját szobájában. Aztán inkább hozzálát, hogy kipakoljon a ládájából, mert egy ideig még itt szándékozik maradni. A kipakolás negyed óra múltán kész, és Nikorina az ablakhoz sétál. Igaz már besötétedett, de még mindig látja a kertjük sarkában magasodó vén tölgyet, aminek egyik vastag ágáról egy hinta lóg lefelé.*
-Jó újra itthon... *Sóhajt Nikorina, majd lemegy a földszintre Gradannal együtt. Segít az apjának megteríteni, vacsora közben elbeszélgetnek egy keveset, majd a lány úgy dönt, hogy elvonul lefeküdni.*
-Jól van, menj, de holnap lesz dolgunk elég, hidd el. Holnap jönnek Martáék, ők is nálunk töltik a szilvesztert. *Mondja még neki az apja.Nikorina meg örül, hogy a barátnője átjön hozzájuk. Felmegy az emeletre, lezuhanyozik, majd fáradtan az ágyába dől, hosszú, fárasztó napja volt.*

Téma: Re: Bulgária Vas. 28 Dec. 2008 - 0:30

[Kobold Faluban]

*Végre! Végre akkora emberek, mint ő! Koboldok! Még három kobold, akivel beszélgethet! De jó! Örül nagyon, bár kissé még meg van illetődve. Mosolyog szinte mindig, ő is ad Danának egy puszit, meg az anyukájának is, úgy illik, végül is nem is olyan távoli rokonok, sőt nagyon is közeliek, hiszen Rosetta apukája vérszerinti rokon, Tim apjának a testvére.*
- Igen, olyan három éve. *Mondja a fiú, egy újabb mosoly kíséretében. Beszélgetne még ő nagynénjével és nagybátyjával, de Rosetta elráncigálja onnan, nagyon be van indulva a kis kobold lány.*
- Majd... később... *Szenvedi ki magából a szavakat, miközben Rosettával befordulnak egy újabb folyosóra. A lány bezsongott, ez látszik rajta, eléggé csak rángiálja unokatestvérét, akivel az elmúlt fél évben nagyon jó barátok lettek, nagyon közeli ismerősök. Timotei nézegeti a falat, van ott róla is egy fénykép, olyan elsős lehetett a kobold-suliban, ez egy évvégi osztályképfotózáskor készült portré. Mozog is, Tim biccent neki, a peckesen álló, kissé szeplős kobold fiúcska pedig integet. Hamarosan elérnek Rosetta szobája elé, a lány pedig beráncigálja. Timotei majdnem felesik egy kint hagyott favésőben, de segáz, Roseta tovább rántja, így nem szúrja hasba magát vele, hanem az ágyra esik.*
- Hát ha nem lehet itt varázsolni, hanyagold. *Mosolyodik el, nem akarja unokatestvérét pakolászni látni, de ha a lány nagyon ragaszkodik hozzá, akkor segít neki, ha nem, akkor utat söpör lábaival az ágyakig az ajtótól, és még néhány helyig, mint az ajtó, szekrények, és ilyenek. Az anyuka szól, hogy menjenek enni. Timotei is lemegy az étkezőbe, vagy a konyhába, majd leül szépen.* ~ Végre normális székek... normális asztal... normális magas plafon... normális ajtók... normális ablakok... ~ *Örül, mint majom a farkának. Mikor Rosetta anyukája odaadja az ebédet (a menüről remélhetőleg Rosetta a kövi hsz-ében szül.. mármint szól ^^'), Timotei hozzálát. Elbeszélgetnek a vendéglátókkal mindenféléről, suliról és mi egyebek. Ezután felmennek a szobába, és beszélgetnek mindenféléről.*
- Hát ez a szobád... de rég jártam itt... *Nosztalgiás hangulat a részéről. Beszélgetnek egy kicsit, majd a fiú talárjából elővesz pár doolgot. Néhány kis szobrocskát, melyeket ő maga készítette. Mindegyik föld-elementálokat ábrázol, ha minden igaz Rosetta terra-mágusnak készül.*

*Ha tetszik neki ha nem, átadja neki a kis szobrocskákat, majd a dobozt, amiben voltak, visszateszi a talárja egyik belső zsebébe, és leül az ágyra.*
- Okés, fogadjunk. *Mondja kis idő múlva, majd belecsap a lány tenyerébe.*

//fagy//

Téma: Re: Bulgária Szomb. 27 Dec. 2008 - 23:18

*Mikor a fiú felajánlja, hogy segítene, a kobold lány azonnal bólint, hogy viheti a csomagját, míg ő az oldaltáskával szerencsétlenkedik. A kobold lány szinte rohanni próbál, csak az oldaltáskája hagyná.. Túl nagy az a szerencsétlen kék táska. Rosetta mikor odaér a szüleihez nem szöszmötöl, egyszerűen az apja nyakába ugrik. A férfi erős szorítású, többször szigorú, ám most a boldogságtól pirospozsgás, ám erős szorítása majdhogy nem megroppantja a lánykáját.*
- Apu... Apu, ugye nem akarsz összeroppantani? *Kérdezi nevetve, majd mégegyszer hozzá bújik. Mikor eleresztette finoman ad egy puszit a pici kis Dana pofijára, majd anyukája arcára is.*
- Jajj anyu, tudod, hogy hogyan hiányoztatok? *Kérdezi a lány, de az anyja természetesen tudja...*
- Gondolom pont úgy, mint te nekünk kicsim... És te... Timotei, sokat nőttel! Mikor is láttunk már? Három éve? Kerüljetek beljebb! *Mondja az otthonos anyuka, kezében az apró kis kobold csecsemővel, aki ember szemmel valóban nagyon nagyon apró. Fele akkora, sőt talán még kissebb, mint egy ember csecsemő, tényleg nagyon aprócska. Rosetta azonnal beszálguld az ajtón, de kézenfogja Timoteit is, aki még kicsit zavartan ismerkedik a környezettel, régen volt már itt.
- Gyerünk! Menjünk fel a szobámba! Ott két ágy van, te aludhatsz a másikon! *Mondja a fiúnak, azzala lendülettel elráncigálja kipakolni. A szülők lent sürögnek forognak, jobban mondva Dana be kerül a kiságyába, miközben az apjuk hátra megy,a műhelyébe. Édesanyjuk nem megy távolba, Dana mellett terít az asztalon, hisz már ideje ebádelni, hosszú volt az útjuk. Rosetta szépen, fent elkezd beszélgetni Timmel, hisz tényleg rég volt itt.*
- Itt, az első ajtó jobbra... Tá-dám! Itt is vagyunk! *Mondja a lány, és belöki az ajtót. A szobája tágasnak tűnne, hogyha rendd elnne. Úgy tűnik, hogy anyja nem nyúlt semmihez, mindenhol ott vannak a szétszórt rajzok, kis faragványok. Ám az ablak nyitva van, hogy vaalmi levegő bejöjjön ide szépen. A kobold lány becsukja az ablakot, majd Timoteinak int.*
- A bal oldali az enyém, ajobb oldali a tiád.. Bocsánat, hogy ilyen rendetlenség van, tudod nem nagyon szoktam takarítani... De, hogyha gondolod akkor most nekiveselkedem! Tim, te nem vagy álmos? Korán indultunk, nem?... *Kérdez a lány, s megvárja a fiú válaszát, bármi is az, ugyanúgy regál rá..*
- Fogadjunk! Fogadjunk, hogy én tovább tudok fent lenni! *Mondja a lány, egy kicsit elkuncogva magát, és azonnal tartja a tenyerét, hogy az unokatestvére csapjoon bele. Eszébe se jut, hogy ezt talán meg fogja bánni, hisz a többi napot most nem nagyon vetíti maga elé, bele se gondolja magát.*

_________________
Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá.
Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.

Aurora Valanthe Mediaris

Téma: Re: Bulgária Szomb. 27 Dec. 2008 - 22:05

[Szamárral vontatott kicsi kocsin, egyenesen a Kobold Faluba, még mindig reggel 10-kor]

*Hát istenem, Timotei sem az a mindenreemlékszem emberfigura, Rosetta úgy tűnik, most így járt. A kobold fiú is ott ül, kezében tartja a doboz süteményt, néha-néha elmosolyodik azon ahogy Rosetta majszol, és ahogyan user elképzelte, ő is mosolygott, komolyan. ^^ A fiúnak fel sem tűnik, hogy a lány milyen nehezen cipekedett, míg ő csak egy kis táskát hurcolászott a hátán. Na mindegy, ha eszébe jut, majd szól, de egyenlőre még nem azon jár az esze. Ekkor szólal meg a kobold lány.*
- Hát igen, nem találkoztál vele sokszor, csak mikor együtt volt a kélt család, nagyjából. Ez van... *Hajtja le a fejét. Szeme előtt ott lebeg anyja képe, évek óta nem változott... nem volt alkalma változni egyszerűen. Mindig az a fiatalos, kobold nő képe lebeg a szeme előtt, mikor róla beszél, vagy beszélgetnek vele. Már kifeküdte nagyjából ezt az esetet, de néha feltör, hogy milyen nehéz is nélküle... Kiskorában nagyon nehezen fogta fel, hogy Anya nincs többé. Sokat sírt utána, és nem aludt, csak nagyon nehezen, hiszen várta haza, Apja azzal nyugtatgatta, majd jön. De hát mit mondhatott volna neki, egy 6-7 éves fiúnak. (az előtöriben rosszul van, hamarosan javítás lesz) Mikor felfogta, akkor nem beszélt egy ideig, ez olyan 8 éves korában volt, igen, nagyon nehezen fogadta, viselte anyja elvesztését. Nem tudott belenyugodni, hogy anyja nem jön többé haza. De majd egyszer... talán... hamarosan... de nem, ezt a gondolatot szabadjára kell engedni, távol, hadd repüljön ki a kobold fiú fejéből. Ő nem nekromantának ment, nem, elementalistának, vagyis annak készül. Nekromantaként nagyon nehéz lenne élnie, a halottak, és maga a halál folytonos közelségével nagyon nehezen birkózna meg. Mikor elvesztette Anyját, és ezt felfogta, az elemekbe temetkezett, tudta, rájuk számíthat, hiszen minimális erejével már tudta irányítani őket akkor is, 8-9 éves korában. Tudta irányítani a víz folyását, a tűz lángjának mozgását, a szél fújását, és a növények növekedését, és ahogyan egyre nőtt, virágzásukat is. Szerette ezt a képességet, szerették is ezért, részben ezért kedvelte. Persze ezt az erejével művelte, mágiájával, mely már akkor is tapintható volt ilyen mértékben. Neki nem olyan volt varázsereje, hogy mikor egy nap felébredt, és elment egy növény előtt, abba élet költözött, vagy ilyesmik, dehogy... neki folyamatosan fejlődött ki, lépésről lépésre fejlesztette maga is.
A kobold fiú hallgatja, amit Rosetta mond neki, a hazaútról, majd a rúnamágia órás eseten elmosolyodik.*
- Igen, az a betörés abba a raktárba. *Újabb mosoly.* - Meg azok a démoni kutyák... még jó hogy Rupert megcsinálta azt a futóhomokot, nem is tudom mi lett volna ha nem csinálja. Talán elfognak minket, bár ezt el Jericho mester úgy sem hagyta volna... vagy még rosszabb. Ne is beszéljünk erről... *Mondja. Hát igen,. azt mondják, tolvajtól lopni nem bűn, ők pedig azt tették, egy tolvajbanda raktáráról loptak gyémántokat, drágaköveket, ez volt az óra gyakorlati része.
Rosetta hirtelen úgy dönt, kipróbálja Tiomotei gerincének a terhelési szintjét, átbukfencezik rajta, a kobold fiú halkan felnyög, nyikkan, majd kissé sajgó hátára nem is figyelve fordítja tekintetét a házak irányába. Igen, Rosetta izgatottsága bizonyos mértékig rá is átragad, elmosolyodik, majd félig-meddig feláll, és hátára veszi táskáját, elteszi a sütit, ami persze nem borult ki. A falu, a ház is valószínűleg már látható, sőt, ez az igazság is. Timotei újra elmosolyodik, azon, hogy a kocsis is elnevette magát. Nem arról a mogorva, gonosz kocsisról van szó, akiről minden utazó "álmodik", nem, ez egy kedves, lassan agg korú kobold férfi. Hirtelen megállnak, majd félig leszáll, félig lerántják a kocsiról.*
- Köszönjük a fuvart! *Csatlakozik a kobold fiú unokatestvéréhez, majd a kocsis egy kalapemeléssel válaszol, és egy biccentéssel, s továbbhajt. Timotei körülnéz, figyeli a játszadozó gyerekeket, hiszen valószínűleg azok is vannak itt. Látszólag Rosetta már nagyon izgatott, boldog, fél éve nem volt már otthon, ez is látszik.*
- Ne segítsek? *Kérdezi Timotei, majd ha válaszolt a lány, elveszi tőle az egyik táskát és úgy ballagnak közelebb a házhoz.*
- Csókolom... *Köszön a fiú kicsit félénken Rosetta szüleinek, nem, nem tegezi le őket, maximum ha mondják neki, mindegy. Kezet fog rosetta apjával, majd bemegy a házba, Rosettát előreengedve...*

Téma: Re: Bulgária Szomb. 27 Dec. 2008 - 21:31

[Szamárral vontatott kicsi kocsin, egyenesen a Kobold Faluba, még reggel 10kor]

*Természetesen a fiú nem volt képes elmondani, hogy akár ő is vihetne pár cuccot, nem kéne a lánynak cipekednie, hisz talárjainak zsebében minden elférne… Na mindegy, erről lecsúszott, így inkább nyűglődik a nyakában a táskájával, és a másik táskával, ami most már mögötte van, az egyik zsák mellett. Nem éppen puha ez a hely, de túlélhető, legalább haladnak. Mikor Timotei előpakolja a süteményt, a kobold lány azonnal odaugrik, és elvesz belőle, eszegeti, majd megint elvesz, megint eszi, s így tovább. Mit ne mondjak, mindig kis falánk volt. Ki tudja, mikor eszik utoljára?
- Jajj, Timotei, megértem… Én nem tudom, hogy mit csinálnék, hogyha elveszteném. Az édesanyáddal nem is találkoztam, talán egyszer… Vagy kétszer. *Mondja a kobold lány, majd gyorsan megrázza a fejét. Gyorsan el kéne felejtenie ezt a témát, de azonnal nem megy. Mikor éppen témát váltana, a fiú szólal meg újra, s kicsit magához tér. Végighallgatja a fiú szavait, majd kicsit, nagyon elkezd pislogni*
- Én nyáron körülbelül egy hétre hazautaztam, hisz megszületett Dana, és muszáj volt látnom őt. Most kilenc hónapos, jajj, már úgy cseperedhet, és én még se látom őt. Amúgy… Szerintem az iskolában töltöm a Szilveszterem, de lehet, hogy visszajövök, mondjuk az út hosszú, de megéri. Hisz jön a mulatság! De még nem döntöttem, igazából. Majd talán, hogyha haza mentünk még eltöltöm. Most pénzem van utazni, meg miegymás, hisz tudod, a Rúnamágia óráról jó sok aranyat bezsebeltem. Meg te is, ha jól emlékszem. *Halkan elkuncog a lány, majd a nagy zötykölődésben egy kicsit sóhajt. Kezd fájni a feje, az út nagyon rossznak tűnik, aztán kisimul egy kicsit, megnyugszik. A kobold lány azonnal felugrik a kis kocsin, olyan hévvel, hogy majd átesik Timotei-n, aki valószínűleg még a kezében tartja a sütiket is. *
- Jajj, bocsi! Timotei! Már ott vagyunk! Már csak egy pár perc! Nézd! *Azonnal elveszi unokatestvére kezéből a süteményt, ha nem ejtette már le, és odalökdösi a fiút a kocsi elejéhez, ahol a kobold van, aki felvette őket. Ott a ponyva nyitva van, hogy ki lehessen nézni előre, átmászva a zsákokon.*
- Ott! Az a ház! Ott a távolban! Az a szép ház! *Mondja ujjongva, mire a kobold férfi is majdnem elneveti magát. A lány izgatottsága talán átragad Timoteire is, talán nem. A kobold férfi vaószínüleg, hogyha már hallotta, hogy melyik az a ház, ott rakja le őket… Mikor lassan bezötyögnek a városba, a lány szépen felcuccolja magát.*
- Na, gyere már! Nagyon köszönjük a fuvart! *Kiállt oda a koboldnak, miután nagyjából leszedte a cuccait, és magával rángatta Timoteit is… A következő percben a ház, amelynek a kertje előtt állnak hirtelen magába szippantja a tekinteteket. * ~ Végre… Itthon…~
*Az ajtóban a következő pillanatra a hangokra kilép egy nő kedves, mosolygó arcú, s kezében egy apró, virgonc kis kobold csecsemő… Nem lehet eltéveszteni, hogy kik azok: Rosetta édesanyja, és a kis Dana. Lassan megjelenik a hz ura is, Rosetta édesapja, ki odaint nekik, hogy menjenek már, jöjjenek be a házba.*

_________________
Magas, karcsú, igen csak nőies alkatú lány, aki nem tud bánni a nőiességével, épp ezért a ruhái inkább hasonlítanak egy szakadt-szerelő lányéhoz, mintsem ahhoz a gyönyörű vélához, amilyen ő maga. A haja vöröses-rózsaszínes színben pompázik, közepesen-rövidre vágva mered a világ minden irányába. Még mindig az, aki volt, egy barátságos, sokszor mosolygós, alapjába-véve érzékeny, segítőkész lány, éppen csak az új test, az új élet megbonyolítja, hogy rátaláljon önmagára. Érdeklődési körében is történtek változások, egyesmás a vérfarkasság "elvesztésével" kikopott róla, és véla-vére miatt szedett magára új tanokat is. A lényeg azonban még mindig ugyanaz... A segítő gyógyító, aki mindig ott van, amikor szükség van rá.
Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen.

Aurora Valanthe Mediaris

Téma: Re: Bulgária Szomb. 27 Dec. 2008 - 20:05

*Jacket nem rédekli, hogy mit művel hátul a ficsúr, őt csak az érdekli, hogy a lánnyal mi lehet. Mikor odaér a padkupachoz, és az emgmozdul, ijedten kissé megugrik, hátrább szökell egy aprócska lépést. Mikor azonban a lány jön elő belőle, akkor kissé emgnyugszik, hogy minden rendben van vele. Ha nem látná rajta, hogy mennyire ideges, talán még viccelődne is, hogy a fiú színt hozott az életébe, hiszen a sápatag, fehér bőrön csak úgy izzik az a lila folt. Már éppen megszólalna, de ekkor Svetlana int neki, és ő, okos kutya módjára... akarom mondani, mint oylan, aki sejti, hogy ennek nem elsz jó vége, és nem lenne értelme egy dühös, tűzgolyókkal dobáló lány elé állni, oldalravetődik, le, a földre. Onnan azonban nagyon is remekbeszabottan nézi a dolgokat. Mozizik.* ~Ez csúnya lesz..~ *gondolja magában, mikor a lány haját éri a vágás, és, ha nem lenne ennyire képzett, még a szemét is eltakarná. Peregnek az események, röppennek a különböző átkok, bűbájok, igézések, varázslatok, van itt minden, ami csak kell, Jack meg kapkodja a szemét. A suttogást, nos, hogy sajnálatos módon, vagy szerencsére, az már kérdéses, lényeg, mi lényeg, nem hallja. De azt látja, ahogyan a lány megcsókolja a fiút, majd végül ellöki. Nyel egy nagyot.* ~Nyugtass meg, hogy velem nem fog így elbánni.. Asszem erre rá kell szolgálni. Megnyugtató..~ *válaszolja kissé elszontyolodva, miközben feláll, és a lány felnyögését, miszerint nyert, egy halvány mosollyal díjazza.* -Szép volt. *mondja hallhatóan, majd a lányhoz siet, mikor az összerogy. Még éppen, hogy elkapja, így a lány nem terül el a földön. Nagy, hármas erővel rendelkező izompacsirta a fiú, de a lány nem éppen nehéz, sőt, egész könnyű, így, miután elkapta, és látja, ahogyan a lány arcán ott az a bizonyos mosoly.* -Ejj, ejj, te lyány.. *csóválja emg a fejét, miközben felemeli a lányt, karjaiban tartja, és ocelotja felé néz.* -Nah, szerinted merre van a szobája? Azt nem mutatta meg. Akkor abba megyünk, ami a régi szobája volt. *még biccent is hozzá, és, ha minden rendben megy, és nem állják el az útját, akkor szépen elsétál a lánnyal abba a bizonyos szobába. Odron lovagiasan ajtót nyit, Jack pedig bent lefekteti a lányt az ágyra, majd kerít egy kancsóban friss, hideg vizet, meg szerez egy kendőt, és leül a lány mellé, hogy azt a csúnya lila foltot, meg úgy egyáltalán a lány arcát és homlokát lehűtse, beborogassa. Belemártja a kendőt a vízbe, majd kissé kicsavarja és a lány homlokára teszi. Utána pedig csak hagyja, had pihenje ki magát, nem akarja egy Stimulával fölkelteni. Most erőt kell gyűjtenie, elvégre egy ilyen párbaj nem kicsit veszi ki az ember energiáit. Ő maga szépen, halkan kerít pár gyümölcsöt, kiflit meg egy bögre tejet, leteszi az ágy mellé, ő maga meg munkához lát, leülve az íróasztalhoz. Bájitalokat elemez. Odron segédletében persze. És, hogy mire való az elemózsia a lány ágya mellett? ha felébred, és esetleg éhes vagy szomjas lenne. A tej persze kecsketej, mert Jack azt hozott még otthonról, suliból, messziről.*

_________________
Ifjú nekromanta novícius, vámpírfiú, a vére helyén is bájital csörgedezik, s bár nem tudja, egy Alkimista életútját járja, hiába keresi a halált, és várja végzetét, minden napját utolsóként élve meg.
Kaen el Jericho jóbarátja

Vendég

*A Capitulatus talál, a francia elveszti a pálcáját, de rögtön utána megy, és felveszi. Most van ideje. Jack épp odaér a padkupachoz, mikor az megmozdul, és előmászik belőle a lány. Bal szeme alatt rikít a lila folt, elvégre majdnem fehér a bőre, de annál inkább a jobb halántékánál, ahol felsértette a bőrt, és vérzik.*
- Rendben, most már k..vára bepöccentem, ráesett a pad a jobb kezemre, és az rohadtul tud fájni! *Hisztizi kissé, és egy "feküdj!" mozdulatot mutat Jacknek, ha minden rendben, akkor máris szabadon repülhet a Kachle a ficsúr felé. Nem számít rá. Annyira nem, hogy telibetalálja. Megannyi helyen lobban lángra, isteneset felüvölt fájdalmában, és csak a második Wasser sikerül neki.*
-Ezt nem hiszem el... Sectumsempra! *Hm-hm, tanulnak ám ott is rosszabbakat a franciák. A lány félrepördül előle, de az átok talál... levág jó nyolc centit copfba kötött hajából.*
- Lamiaus! ~ A hajaaam, nyüssz. ~ *Ír le fektetett nyolcast a levegőben. Hű, de régen tanulták már ezt is. Végtére is, az átok talál, a fiú érzi, ahogy az orra heves vérzésnek indul. Ijedten oda kap - miféle varázslatokat tanulnak ezek? - épp eltüntetné, mikor kíméletlenül becsapódik a második tűzlabda. A reakció ugyanaz, a Wasser sem sikerült már annyira, a pálcát elejti, miközben a lángok néhol már átértek a ruháról a bőrre, és ott folytatják romboló munkájukat. A lány odalép, és egy vízsugárral eltünteti róla őket.* Szerettelek, te idióta. *Suttogja neki, és mit hogy mit nem: megcsókolja, miközben a pálcáját a mellkasához emeli.* Reducto. *Köszön el eképpen, a fiú pedig repül... neki az ajtónak... túl az ajtón. Az ajtót nem lehetett rendesen becsukni, s lévén kifelé nyílik, a folyosón ér majd földet. Kintről egy lánysikkantás: valamelyik szolga rátalálhatott.* Nyertem... *Nyögi ki boldogan, aztán látszik, hirtelen hogy fut ki minden erő a végtagjaiból. Összeroggy, és képszakadás, az a mámoros mosoly viszont ráfagyott az arcára.*

Vendég

*Aravis bejön, és bezárja az ajtót. Aztán hirtelen megcsókolja. Deyannak kicsit meglepetésszerűen jött, de aztán elkezdi élvezni, és ő is beletúr a lány hajába. Sajnos azonban a lány hamar abbahagyja.*
-Nem, még nem kell. Majd megyünk mindjárt. Csak...
*aztán határozottan visszahúzza a lányt az ölébe a kezénél fogva, és újra elkezdi csókolni, kicsit lassabban, de szenvedélyesen, szívét-lelkét beleadva. Sajnos azonban, mivel az anyuka már várja őket, egy perc múlva elereszti a lányt, és felállnak a kanapéról mindketten, majd elindulnak a konyhába. Az anyuka kicsit gyanakvó mosollyal néz rájuk, de nincs harag a szemében, úgyhogy nem szólja le őket.*
-Deyan, az asztalfőre, Aravis, te kettőnk közé, én pedig Deyannal szemben. *osztja ki az ülésrendet, majd leülnek a megfelelő helyre.*
-Jó étvágyat. *mondja Helga, és leteszi a levest. Egyszerű hús leves, de Helga Rayna-módra, vagyis nagyon finom, legalábbis Deyan szerint. A második pedig töltött káposzta. Deyan ezt is nagyon szereti, reméli Aravis is.*
-Egészségetekre. *mondja az ebéd végeztével, és felállnak.* Most már menjetek aludni. Mindenki a saját ágyában. *mondja kicsit felnevetve, ők pedig engedelmeskednek neki.*
//fagy//

Téma: Re: Bulgária Pént. 26 Dec. 2008 - 22:24

*A szoba valóban nem nagy cucc, látszik, hogy Deyan még nem rendezkedett be benne. Nem gond, Aravis majd kicsinosítja erre a pár napra, mert nem tudná elviselni a csupasz falkat és az üresen kongó szobát. Deyan leül az ágyra, ő pedig háttal becsukja az ajtót és határozottan megindul a fiú felé. Beletúr a hajába és szenvedélyesen megcsókólja, úgy még mint soha. Hosszú és gyors, végül levegőhiány miatt abba kell hagynia, sajnos... Hát ez most úgy rájött, felhevült és erre vágyott, a lesokkolt Deyan kezét megragadja és húzza az ajtó felé.*
-Menni kéne vissza, anyukád mérges lesz.. - szól a fiúra kacagva.
*Majd egy gondolat üt szöget a fejében. Mindig csak ő kezdeményez, pedig nagyon örülne, ha Deyan többször közeledne hozzá és nem csak puszikat kapna, na de ezt most muszáj volt neki, úgy vágyott rá. Mosolyogva mennek ki.*

Vendég

*Örül neki, hogy Aravis már feloldódott, és jól esik neki, hogy a mellkasának dől. Az ebédlőbe lépve ő is érzi a finom illatokat, kezd újra elérzékenyülni kicsit, hisz ezt a jellegzetes illatot is régen érezte már, de erőt vesz magán, és Aravisra mosolyog. Ekkor a lány kicsit furcsát kér tőle, de készségesen engedelmeskedik neki.*
-A szobámat? Nincs ott semmi. Minden cuccom apánál van. Nem találnád szépnek. Hacsak... *kicsit gondolkodik, aztán végre leesik a tantusz, hogy Aravis mit akarhat.*
-Na jó, de nem maradhatunk sokáig, anyu ideges lesz. *mondja, de visszamegy a szobákig, és most a másik ajtót nyitja ki. A szoba tényleg úgy néz ki ahogy elmondta: csak egy tapéta a falon, egy ágy, meg egy könyvespolc. A ruhái nagy része otthon van, a kisebbik része pedig az anyukája szekrényében. Belépnek, és leül az ágy szélére, és várja kíváncsian, hogy Aravis valójában mit akar.*

Téma: Re: Bulgária Pént. 26 Dec. 2008 - 21:50

*A lány véleménye szerinte, Deyan csak túl kicsinyes ahhoz, hogy bevallja tényleg jó illúziómágiában. Viszont lehet, hogy Aravis esik túlzásokba, hisz mégis csak a fiújáról van szó, de mégis az első verziót gondolja inkább helyesnek. Nem rontja el Deyan szavait és ráhagyja a dolgot, bár ő egyáltalán nem így gondolja. Az anyuka társaságában már feloldódott és újra természetesen, vagyis önmagához hűen viselkedik. Örül, mikor Deyan megfogja a kezét és már nem is zavarja a dolog, sőt közelebbhúzódik a fiúhoz és mellkasának dől, aki átöleli mesélés közbe.*
-Rendben, köszönöm - köszöni meg az Deyan ágyát - most mondaná, hogy szívesen segítene huzatolni, de tudja ez egy egyszerű varázslattal elintézhető, így csak követi Deyant az ebédlőbe.
-Hmm, milyen jó illatok vannak itt - szippant becsukott szemmel a finom gőzölgő illatfelhőből.- már nagyon éhes vagyok.
*Majd Deyanra néz és megkérdi.*
-Majd megmutatod a szobádat ugye? Nézzük, hogy meg, míg anyukád tálal - kéri suttogva a fiút, szemében tűz lobog, valamit kitalált, nagyon vágyik most valamire.*

Vendég

*Mikor kézenfogva sétálnak be, Aravis aggodalmasan odasúgja neki, hogy minden oké-e, ő meg szemeit törölgetve, de már mosolyogva visszasúgja neki.*
-Persze, minden oké. Csak tudod... Na mindegy, majd elmondom. De szerintem tudod az okát.
*aztán az anyukája pogival kínálja őket, ő vesz belőle egyet, és csendesen majszolgatni kezdi. Mosolyogva, ahol kell, bólogatva hallgatja Aravis beszámolóját, majd ő még kiegészíti a saját verziójával.*
-Igen, ez így igaz, ahogy Aravis elmondta. Habár, én azt nem mondanám, hogy nagyon ügyes vagyok az illúziómágiában, inkább úgy, hogy az nem megy olyan rosszul, mint a többi. Mindenből nagyon sokat kell még tanulnom, különösen bájitaltanból és az átkokból. De hál'istennek Aravis felajánlotta, hogy segít, úgyhogy nem lesz gond azokból sem.*
-Az összejövésünk az én részemről ennél kicsit összetettebb volt, mindamellett, amit Aravis mondott. Nagyon megviselten és gyengén érkeztem az iskolába, és arra vágyam, hogy legalább egy barátom legyen. Aravis pedig, első találkozásunk első percétől kezdve úgy fordult hozzám, mintha máris régi jó barátok lennénk, nekem pedig pont erre volt szükségem. Hamar nagyon jó barátok lettünk, de egy ideig egy másik lány tetszett. Aztán, ahogy Aravis mondta, beszélgettünk az udvaron, és rájöttünk, hogy valójában egymást szeretjük, nem másokat. És ettől fogva kezdtünk járni, és nagyon boldogok vagyunk egymással.*
*meséli hol anyukájára, hol Aravisra nézve, közben megfogja a lány kezét.*
*Az anyuka mindezt büszkén mosolyogva hallgatja végig, látszik, ő is kezdi megkedvelni a lányt.*
-Jól van, drágáim, nagyon örülök nektek. Most viszont gyertek át ebédelni, mert gondolom, már éhesek vagytok, aztán pedig szerintem dőljetek le aludni. Óh, egy pillanat.
*feláll, előhúzza a pálcáját, és odasétál a szekrények elé. Megpöccinti a pálcáját, és egy ébenfekete fa ágy jelenik meg a semmiből.*
-Itt fogsz aludni, Deyan, majd megágyazok. Aravis, te pedig Deyan szobájában. De most gyertek át a konyhába ebédelni.
*mondja, és miután Deyan kivezette a szobából Aravist, át az étkezőbe, ő is megy utánuk.*

» Bulgária

Bulgária

Bulgária

Similar topics

Similar topics